Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások

A Nemzeti Alapprogramban kedden megjelentek a civil szervezetek 2011. évi működését támogató első pályázati kiírások - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága az MTI-vel.

 

Az államtitkárság közleményében kiemelte: a 2011. január 1-jétől működő Wekerle Sándor Alapkezelő a civil szervezetek működéséhez, valamint a szakmai programok és aktuálisan az önkéntesség európai évéhez kötődő pályázati programok kiírásait jelentette meg.

Mint írták, a jövőben a Wekerle Sándor Alapkezelő készíti elő és bonyolítja le egyebek mellett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz rendelt, magyarországi költségvetési forrásból megvalósuló egyházi, nemzetiségi, kisebbségi, civil és társadalmi felzárkózással kapcsolatos pályázatokat.

A közlemény szerint a néhány hónapja működő alapkezelő eredményes ténykedését vetíti előre, hogy sikerült időben és hátrányokozás nélkül megjelentetni a civil szervezetek működését segítő támogatási pályázatokat.

A Nemzeti Civil Alapprogram (NAC) tavalyi, összesen 6 milliárd 251 millió forintos támogatási keretéből eddig 6 milliárd 95 millió forintot utaltak ki a civil szervezeteknek, ami a 2011. évi első féléves működés tényleges előfinanszírozását teszi lehetővé - fűzte hozzá az államtitkárság.


MTI







Kár, hogy mind a működési, mind a program pályázatokon csak a 2011. június 1. és 2011. szeptember 30. közötti időszakra lehet pályázni! 1 év helyett 4 hónap. Programoknál meg nem éppen a nyári hónapok a legkedvezőbbek egy konferencia vagy tréning megszervezéséhez, amikor sokan szabadságon vannak.
Az ESZA sem működött túl jól, de ez eddig még annál is rosszabb!




0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0
0
0






0