Ezt olvasta már?

0

Megkezdődött az első Zrínyi Fesztivál

Megkezdődött pénteken az első Zrínyi Fesztivál, amelyet június 3. és 5. között rendeznek meg Pécsett és Szigetváron.

A Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév keretében megrendezésre kerülő programsorozaton mintegy negyven kulturális-, gasztronómiai és zenei programmal várják az érdeklődőket a két baranyai városban.

"A Zrínyiek öröksége nélkül nincs magyar nemzet" - hangoztatta az ünnepélyes megnyitón Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke. Az emlékezés fontosságáról szólva kiemelte, hogy a szigetvári hadvezér arra példa, hogy "bár a test veszíthet, a lélek felülemelkedhet a küzdelmen".

"Bennünket, magyarokat a lélek és egy sajátos emlékvilág köt össze, valamint azok a célok, amelyekért őseink még reménytelen helyzetben is tudtak harcolni" - fogalmazott Hóvári János. Erre a lélekre és az együvé tartozás érzésére a jövőben is szükség van - összegzett.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere köszöntőjében kiemelte: a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév mostantól egyre több eseménnyel jelentkezik. Felidézte, hogy a rendezvénysorozat központi programját szeptember 7-én tartják meg Szigetváron.

A szigetvári vár ostromának 450. évfordulójának délelőttjén - várhatóan egyszerre látogat a baranyai városba Áder János meghívására Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő.

Az első Zrínyi Fesztivál szervezői a gyerekeket a hagyományőrző és kézműves játszóházzal, Zrínyi Miklós korát megelevenítő középkori vitézek bemutatójával, bűvész- és bábszínházi előadásokkal várják.

A fesztivál ideje alatt középkori és horvát nemzetiségi ételeket, valamint helyi termékekből készült finomságokat kóstolhatnak meg a látogatók.

Az MTI-nek eljuttatott írásos összefoglaló szerint Pécsett a közönség szórakoztatásáról - mások mellett - pénteken Radics Gigi gondoskodik, szombaton a Zrínyi rockmusical legszebb dalaiból nyújt válogatást Sasvári Sándor, Vermes Tímea, Götz Attila, és Dévényi Ildikó, őket követően a Margaret Island lép színpadra.

Vasárnap a pécsi Széchenyi téren fellép a Szélkiáltó együttes, a Misina Táncegyüttes, a Magyar Táncház a Csurgó Zenekarral vendégszerepel; a programokat a Balkan Fanatik koncertje zárja.

A fesztivál másik helyszínén, a szigetvári várkertben a környék kistermelői kínálják portékáikat, lesz kézműves játszóház, illetve hagyományőrzők és az Anna and the Barbies koncertje szórakoztatja a közönséget.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású...

Csekély volt az érdeklődés a nyugdíjpénz ingatlancélú felhasználására: ekkora összeget igényeltek a tagok

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az...

Ritka, buszméretű állatot vettek videóra a tenger mélyén

Óriás fantommedúzát filmeztek le Argentína partjainál.

Fotókon Cameron Diaz és Jared Leto titkos szerelmi románca: milyen boldogok voltak együtt

A 90-es és 2000-es éveket igazi misztikum veszi körül, ugyanis akkor még a sztárság egy teljesen más szinten létezett.

Kutatás: egyre több helyen lehetnek jelen az agyevő amőbák

A kutatók szerint a szabadon élő amőbák egyre nagyobb globális közegészségügyi kockázatot jelentenek, ezért sürgetik a velük...

A gyomrod könyörögve kéri: 6 meglepő étel, amiből a szakemberek szerint sokkal, de sokkal többet kellene ennünk

Ha a gyomor-bél traktus beszélni tudna, azt mondaná: az vagy, amit megeszel. Legalábbis ami a benne található mikroorganizmusok...

A budapesti éjszaka legdurvább terápiája, miért sírják el magukat a nők egyetlen tánc után, és mit rontanak el a férfiak a hálószobán kívül?

​Van egy hely Budapesten, ahol a Tinder-filterek és a felszínes csevegések helyét átveszi a nyers valóság: az "abrazo" (az ölelés) ereje.

Egészen hihetetlen, mit élt túl ez a 16 éves labrador keverék

Egy 16 éves labrador keverék, Oakley túlélte azt, amit a helyi hatóságok szerint szinte lehetetlen lett volna.

Galambos Lajos szívszorító vallomást tett a magánéletéről: "Úgy vagyok, ahogy vagyok..."

Jövő héten új sztárpárokkal elindul a TV2 sikerműsora. A Nagy Duett élő show-ban Galambos Lajcsi partnere Stana Alexandra lesz. A Bors...

Az átlagosnál enyhébb idő várható a hétvégén is

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra...

0

Sport

Varga Barnabás miatt súlyos döntést kellett hoznia az AEK Athén edzőjének

Az Európai Labdarúgó-szövetségnél a nemzetközi kupák egyenes kieséses folytatásában érdekelt klubok ma éjfélig változtathatnak a játékoskeretükön.

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Epstein-akták: Tizenéves lánytól születhetett gyereke, akit perceken belül elvettek az anyjától

A rigai főügyészség és a lett rendőrség nyomozást indított annak megállapítására, hogy történt-e emberkereskedelem, és lehetnek-e köztük kiskorúak.

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Bődületes összegekkel tartozott a halálba autózó Jákli Mónika

Újabb részletek kerültek napvilágra a halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika ügyében. A szlovák Pluska portál értesülései szerint a fitneszmodell összesen kábé 40 ezer eurós tartozást halmozott fel, ami

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

Viszlát ónos eső, viszlát hófelhők, most jön a feketeleves

Messze járnak már a havazást, ónos esőt hozó felhők, a mínusz 20 fokos fagyok, de amit maguk után hagytak, az az igazi feketeleves. Az elmúlt napokban robbanásszerűen megszaporodtak az utakon a tengelytörő kátyúk.

0






0