Ezt olvasta már?

0

Megkezdődtek a nyári egyetemek a Pécsi Tudományegyetemen

Már hét nyári egyetem lesz idén a PTE-n, melyeket az egyetem Nemzetköziesítési Programjában kitűzött céloknak megfelelően a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság szervez, szoros együttműködésben az egyetem karaival.

E programokra több mint 200 külföldi hallgatót fogad a pécsi egyetem a világ 30 országából. A fő cél az ún. „Nyári Trimeszter” bevezetése, melynek során nemzetközi képzési programokat kínálnak a külföldi partneregyetemek hallgatói valamint a PTE hallgatói számára a nyár folyamán.

A nyári egyetemi programok szervezésének számos hozadéka van a PTE és Pécs városa számára: bővül az egyetem nemzetközi képzési portfóliója, nő a külföldi hallgatószám, erősödik a PTE nemzetközi jelenléte, javul az egyetem nemzetközi megítélése, kihasználhatják a nyáron üresen álló egyetemi facilitásokat, valamint hallgatókkal telik meg a város a nyári szünet alatt.

Az akadémiai programokat idén a Bölcsészettudományi Kar, a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar valamint Művészeti Kar biztosítja, míg a nyári programok teljes körű szervezését a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság végzi.

A nyári egyetemek sorát egy amerikai csoport számára megrendezésre kerülő programmal kezdték. Június közepén az arizonai Tucsonból érkezett, hallgatókból és oktatókból álló csoport számára szerveztek szociális munka tématerületen továbbképzést. Ezt követően a PTE hallgatói számára rendezték meg a Personal Development tréninget, külföldi tréner bevonásával.

Június végén kezdődik az Európai Unió témájú nyári egyetem, melyre a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság sikerrel pályázta meg a CEEPUS program által kiírt pályázati lehetőséget. Ennek segítségével a BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék által koordinált CEEPUS hálózat lengyel, cseh, szlovén, horvát és szerb partnerintézményeiből érkeznek hallgatók a nyári egyetemre.

Idén először pályázta meg és nyerte el a PTE a Tempus Közalapítvány által a magyar kultúrát bemutató nyári egyetem megrendezésére vonatkozó támogatást. A „Magyarország kulturális öröksége” című nyári kurzus résztvevői többek között amerikai, indiai, tajvani, brit, dél-koreai, török hallgatók lesznek, akik összesen a világ 50 országából pályázhattak a részvételre.

A nyári egyetemek sorát júliusban két kínai partneregyetem számára megrendezendő program követi. Immár második alkalommal érkezik a PTE-re a chengdui University of Electronic Science and Technology of China 35 fős hallgatócsoportja, akik az európai és a magyar kulturális örökséggel ismerkednek meg a Pécsi egyetemen. A Hangzhou Normal University 60 hallgatója harmadik alkalommal vesz részt a négyhetes neveléstudomány és kultúra témájú programon.

Ezt követően a japán Josai International University hallgatói számára tartanak magyar néptánc és népzene képzést, szintén harmadik alkalommal.

A nyári egyetemek hallgatói számára a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság számos kulturális és szabadidős programot szervez Pécsett, valamint kirándulásokat a megyében és Budapesten.

A PTE nyári egyetemek sorában idén ezen felül ismét megrendezik a Közgazdaságtudományi Karon a Simonyi Summer Social Entrepreneurship Programot, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemet az orvoskar Nemzetközi Oktatási Központjának szervezésében.

A „Magyarország kulturális öröksége” című nyári egyetem nyitó ünnepségére 2019. július 1-jén, hétfőn 10.00 órakor kerül sor az Állam és Jogtudományi Kar Holub József termében (Pécs, 48-as tér 1.II. emelet).

 

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ilyen luxusautókkal érkeztek az F1-es pilóták Mogyoródra - van, aki 100 milliós autóval jött - fotók!

A Forma–1-es magyar versenyhétvége kapcsán a pilóták mindig megjegyzik, hogy a csodálatos Budapest szerencsére közel van a...

Másodperceken múlhat az élete: a repülős szabály, amit sokan értelmetlennek hisznek

A repülőgépen utazók számára ismerős lehet az a kérés, hogy felszállás és leszállás előtt állítsák vissza üléseiket...

A nap jót tesz a problémás bőrnek? Tévedés elhinni

Nyáron sokan azt tapasztalhatják, hogy a napfény átmenetileg javítja a pattanásos bőr állapotát. A látszat azonban csalóka: a fokozott...

Sárgabaracklekvár főzése: a leggyakoribb hibák, amik miatt megbarnul vagy folyós marad

Sok háziasszony és gazda tapasztalja, hogy a sárgabaracklekvár főzése során a lekvár könnyen megbarnul, elveszíti élénk narancs...

Hónapokig szorongott a színpadon Veréb Tamás egy baki miatt – Ember Márk segítette ki a bajból

Hónapokig tartó színpadi szorongással küzdött Veréb Tamás egy súlyosabb szövegtévesztést követően. A túlhajszoltság miatt...

Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét

Tudományos testületet hoz létre az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium a Jéger jégkármérséklő rendszer...

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

A szakhatósági vízmintavételek eredményére valószínűleg hétfőig várni kell.

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.

Fürdőzési tilalmat rendeltek el hat Fejér vármegyei strandon bakteriális szennyezettség miatt

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon bakteriális szennyezettség...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0






0