Megközelítette a 3 milliót a balatoni utasforgalom
Május közepétől szeptember közepéig majdnem 3 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz - olvasható a MÁV-Start Zrt. honlapján kedden közzétett összefoglalóban.
hirdetés
Az elő- és utószezonnal együtt számolt nyári utasforgalom majdnem 40 százalékkal haladta meg a tavalyit, és csaknem 37 százalékkal a 2019-est. Az utószezonban 232 ezren utaztak vonattal a Balatonhoz, ami a tavalyit 27 százalékkal, a járvány előttit 22,5 százalékkal haladja meg. Több mint kétharmaduk a déli partra utazott, a teljes szezonban Balatonlelle, Balatonfüred, Siófok és Zamárdi volt a legnépszerűbb úti cél - írták.
A fejlesztéseknek köszönhetően minden eddiginél több térségből lehetett átszállás nélkül eljutni a Balatonhoz. A sok utasra tekintettel az utószezonban is közlekedtek emeletes vonatok. Jelentős forgalmat bonyolítottak a déli parton éjjel közlekedő Bagolyvonatok is, hétvégenként és a fesztiválok idején több ezer utast vittek. A vasúti retróhétvégék és az Utasellátó kocsik ugyancsak népszerűnek bizonyultak - tették hozzá.
Az utasok többsége a MÁV online telefonos alkalmazásán és az Elvira internetes oldalon vett jegyet, az állomásokon elhelyezett automatákból 15 százalék vásárolt. Egyúti kerékpárosjegyből 62 ezret, okosjegyből 24 ezret, napijegyekből és vakációbérletekből majdnem 38 ezret adtak el. A főszezon után visszaesik a balatoni vonatforgalom, de az év többi részében is ütemes a vasúti menetrend a tóhoz - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Kiszel Tünde nyaralós videója félresikerült: majdnem belefulladt a tengerbe
Kiszel Tünde nyaralós videója teljesen félresikerült, majd tragédia lett a vége
Müller Péter: Minél erősebb a szeretet, annál gyengédebb is
Heti útravaló.
Ankara nagy dolgot kért az USA-tól a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjáért
Washingtonnak kellene lépnie a török elnök bejelentése szerint.
Kosz és vér mindenütt: horrorvágóhídra csaptak le Csongrád-Csanád vármegyében - videó
A vágóhídon olyan súlyos higiéniai problémákat és nyomonkövetési hiányosságokat tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
Fizetős lesz a Tinder? Igen, ha exkluzív szolgáltatást akarsz havi 499 dollárért. Csak meghívásos alapon
A társkereső platform egy új, exkluzív előfizetéses szolgáltatást indít, amely csak meghívottaknak szól.
Majoros Hajni így bánik a pénzzel: „Ez nekem egy stop” – videó
Majoros Hajnalka elmondása szerint fiait is az anyagi tudatosságra neveli és már kiskorukban sem vett meg nekik mindent, amit szerettek volna.
Fegyverrel biztosította a Szerbiából átmászó férfi az illegális bevándorlók határsértését
Összesen 13 illegális bevándorlót kísértek vissza a határhoz a rendőrök.
Vérteszt: még az első ráktünetek előtt 50-féle tumort mutathat ki
A rosszindulatú daganatos elváltozásoknak az első stádiumban általában nincsenek tünetei.
Újabb hullám jöhet? Egyre több a koronavírusos beteg Magyarországon is
Augusztus végén lapunk is beszámolt arról, hogy Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát, az Erist. Ennek...
Felfüggesztésre került egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhíd működése
A helyszíni ellenőrzés során talált súlyos higiéniai problémák miatt felfüggesztették egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhíd...
Visszaszámlálás. Már csak néhány nap maradt a javításra.
Az egységes kérelem javítására szeptember 29-ig van lehetőség. A Magyar Államkincstár adott ki részletes tájékoztatást.
Napelemek: heteken belül dönthet a kormány
Felülvizsgálják a feltáplálási stratégiát.
Sport
Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!
„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”
„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője
A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott
Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha
Egy hihetetlen kiesés története.
Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló
Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.
Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát
Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.
Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére
A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.
Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét
A mérkőzést november 16-án rendezik meg.
Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt
Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.
Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek
Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt
A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.
A lánya mellett lőtték le a klubelnököt a vesztes meccs után
Felfoghatatlan tragédia történt.
Mr. Tus: Ez tus volt
A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.
Bulvár
Összetörten közölte a szomorú hírt Bruce Willis felesége
Szívszorító szavak.
Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát
„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.
Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány
Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.
Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő
Estefelé vették észre az élettelen testét.
193-mal előzte meg a rendőröket egy férfi Tolnában, aztán kártyával rendezte a 260 ezres bírságot
Nyolc büntetőpont is járt a manőverért.
Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.
A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!
Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben
Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.
A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt
Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.
Az olcsóbb, olasz paradicsom szörnyű titka
Sajnos nem valami csodaszerről van szó, ami ellenállóvá teszi a paradicsomot az időjárás viszontagságaival szemben.
A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt
Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.
Döbbenetes jelenséget kaptak lencsevégre a Tiszán: ezért lehet veszélyes
Hihetetlen látvány!
Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába
A külügy 288 milliós átutalása után 135 millió forintos állami kezességvállalásról született döntés, ám banktitokra hivatkozva nem árulják el, hogy végül az adófizetők állják-e a számlát.
blogmorzsák
Egy korszakalkotó tanár
Rátz László, a Nobel-díjasok tanára különös képességgel ismerte fel a tehetséges diákokat.
"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"
A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.
Nem túl szexi téma, de fontos tudni
Hogyan pisiljünk „rendesen”? Mik az alapszabályok és a leggyakoribb problémák?


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.