Megnyílt a Foodapest és az UKBA szakkiállítás
Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes-államtitkára szerint leáldozóban van a silány minőségű tömegáruk korszaka; Bognár Lajos erről a Foodapest és az UKBA szakkiállítás vasárnapi megnyitóján beszélt a budapesti Hungexpo vásárközpontba
A Foodapest Nemzetközi élelmiszer, ital, élelmiszer-gépipari és vendéglátóipari szakkiállítást, valamint az UKBA Nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállítást a szervezők másodszor rendezik meg egyszerre annak érdekében, hogy az érdeklődők koncentráltan ismerkedhessenek meg a kínálattal.
Bognár Lajos a megnyitón emlékeztetett arra, hogy a vásárlók egyre tudatosabban válogatnak a termékek között. Az ár mellett ma már azt is nézik, hogy melyik élelmiszer az egészségesebb, de keresik a kézműves termékeket is. Értékelik, ha valamilyen áru olyan gonddal és odafigyeléssel készült, ahogyan azt a szülőktől, nagyszülőktől megszokták.
A helyettes államtitkár a tapasztalatokra hivatkozva állította, hogy a hagyományos ízek folyamatosan szorítják ki az üzletek polcairól a "plasztik árut", amely ízében és összetevőiben meg sem közelíti a magas szinten feldolgozott, egészséges, biztonságos élelmiszereket.
Utalt arra: a kormányzat folyamatosan hoz olyan intézkedéseket, amelyek felgyorsítják a minőség térnyerését a hazai élelmiszerpiacon. Bognár Lajos példaként említette a népegészségügyi termékadót, a jövedéki törvény módosítását, a magyartermék-rendeletet, illetve a Hungarikum törvényt és termelői piacok hálózatának folyamatos bővülését. Jelezte: a magas szinten feldolgozott egészséges és biztonságos élelmiszerek termelése új távlatokat nyit a vidéken élők előtt.
A jövő szerdáig tartó árumustrán mintegy kétszáz kiállító vonultatja fel termékeit. A hétezer négyzetméteren bemutatkozó cégek közül több külföldről, összesen tíz országból érkezett a kiállításra - mondta Siklósi Csaba, a Hungexpo kereskedelmi igazgatója a megnyitón.
Kurdi András, a Magyar Pékszövetség elnöke, valamint Pataki János, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke egyaránt arról beszélt, hogy mind a sütőiparban, mind a cukrászatban fontos a kreativitás és az innováció. Ezzel a szemlélettel lehet ugyanis úrrá lenni a nehéz gazdasági körülményeken. Ezek jegyében szervezték a kiállítás szakmai programjait - hangsúlyozták.
mti

- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





