Ezt olvasta már?

Mire lehet használni a mágneses satut?

Ipari körülmények között mindig a leghatékonyabb szerszámokra és eszközökre van szükség, hogy a munka minél gyorsabb és megfelelő minőségű legyen. Ezért is ...

0

Megnyílt a pécsi IKEA Tervezőstúdió

A megfizethetőség és az elérhetőség jegyében az IKEA folyamatosan fejleszti a szolgáltatásait.


hirdetés

A Pécsen megnyitott Tervezőstúdióban az IKEA munkatársai az előre egyeztetett tervezési időpontokban tanácsadással támogatják a tervezési folyamatokat, illetve segítenek a megrendelések elindításában is az érdeklődőknek.

Szeptember 15-én nyitotta meg kapuit a pécsi IKEA Tervezőstúdió, ahol a vásárlók szakemberek segítségével tervezhetik meg konyhájukat, illetve a különböző helyiségeket, legyen szó egy teljeskörű felújításról, vagy csak egy helység átalakításáról.

„Az otthonunk az a tér, ahol pihenhetünk és igazán önmagunk lehetünk, ezért is fontos praktikusan és stílusunknak megfelelően berendezni. Ehhez pedig sokszor szakember segítségére van szükség. Az újonnan megnyitott pécsi Tervezőstúdió a második a debreceni után, ennek köszönhetően egyre több otthonhoz és emberhez kerülhetünk közelebb és tehetjük egyszerűbbé és színesebbé a mindennapjaikat” – mondta el Szabó Ágnes, a budaörsi IKEA áruházvezetője.

„Az IKEA Tervezőstúdióban a vásárlóknak lehetőségük van megtekinteni egyes termékeket, a helyszínen pedig a szakértő munkatársak személyre szabott ötletekkel, tanácsokkal látják el őket” – tette hozzá Aszódi Gergely, projektvezető.

A Tervezőstúdió az ÁRKÁD Pécs (7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 11/1.) első emeletén helyezkedik el, nyitvatartási ideje hétfőtől szombatig 10:00-20:00, vasárnap pedig 10:00-19:00 óra. Tervezési és tanácsadási szolgáltatásra az IKEA.hu oldalon tudnak időpontot foglalni az érdeklődők.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Itt az új rekord: sosem dolgozott még ennyi robot a világon

A 2022-es évhez képest öt százalékkal nőtt az üzemben lévő ipari robotok száma a szakmai ágazat képviseleti szervezete, a Nemzetközi...

Virág Barnabás: az infláció még mindig elfogadhatatlanul magas

Az MNB Monetáris Tanácsa nem változtatott az alapkamaton, viszont a kamatfolyosó két szélét jelentősen megváltoztatta kedden. Három...

Új határátkelő nyílt a magyar-szlovák határon

Így már 38 darab van belőlük.

Orosz nagybefektető: az orosz gazdaság meglepően jól viseli a szankciókat

Oleg Gyeripaszka orosz nagybefektető szerint az orosz gazdaság "meglepően jól" viseli az Ukrajna elleni háború miatt elrendelt nyugati...

"Folytatódott a hazai infláció széles körű, általános csökkenése"

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a szeptember 26-ai ülésén, ahogy számítani lehetett rá változatlanul hagyta a 13 százalékos...

Meghalt David McCallum

A skót színész 90 éves volt. (Kultúra)

Elmondta a Kreml, mi vár a fronton az Abrams tankokra

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden nyilatkozott az amerikai Abrams tankok Ukrajnába érkezésével kapcsolatban: szerinte ezek más...

Kiterjesztett gyártói felelősségi adatszolgáltatás: közeledik az első határidő

A környezetvédelmi termékdíj adóbevallás benyújtásának határidejével megegyezően 2023. október 20-áig kell benyújtani az első...

Szalagkorlátnak csapódott egy tréleres autó az M1-esen

Bicske térségében, a 48-as kilométernél dolgoznak az egységek a baleset miatt.

0

Sport

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Úgy megalázták a Bayern Münchent, mint még soha

Egy hihetetlen kiesés története.

Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló

Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.

Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát

Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.

Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére

A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.

Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét

A mérkőzést november 16-án rendezik meg.

Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt

Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.

Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

Mr. Tus: Ez tus volt

A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.

Bulvár

Bekapcsolva maradt a Momentum elnö-kének mikrofonja a parlamentben, kínosan elszólta magát

„Hú, ezt nagyon elb*sztam” – értékelte saját felszólalását Gelencsér Ferenc.

Orbán Viktor hosszú idő után egyszer csak felnézett és kimondta: Gyurcsány

Politikai elemzőkkel próbáltuk megfejteni, mi állhat a dolog hátterében.

Órákig lógott holtan egy XVII. kerületi ház oldalfalán egy nő

Estefelé vették észre az élettelen testét.

Ezeket a növényeket mindenképp metszd meg még az ősszel.

A levendula, a gardénia és a hortenzia is meghálálja, ha ezt nem felejted el az ősszel!

Korszakhatárt jelez, hogy Orbán nekiment Matolcsynak a parlamentben

Miután múlt héten Matolcsy György élesen kritizálta a kormányzat gazdaságpolitikáját, ezúttal olyan helyről kapott hasonlóan éles választ, ahonnan korábban nem.

A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt

Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.

Az olcsóbb, olasz paradicsom szörnyű titka

Sajnos nem valami csodaszerről van szó, ami ellenállóvá teszi a paradicsomot az időjárás viszontagságaival szemben.

A 46 éves Epres Panni átlátszóban lépett a vörös szőnyegre: Milánóban ennyire dögös volt

Epres Panni az olasz divathét keretében nagyon dögös összeállításban lépett a vörös szőnyegre.

Újabb százmilliós állami támogatás nyomai vezetnek az elmúlt évek legnagyobb számlagyárába

A külügy 288 milliós átutalása után 135 millió forintos állami kezességvállalásról született döntés, ám banktitokra hivatkozva nem árulják el, hogy végül az adófizetők állják-e a számlát.

Örülhetnek a nyugdíjasok: Orbán Viktor bejelentette a novemberi emelést

A miniszterelnök a parlamentben közölte, hogy novemberben lesz nyugdíjemelés. Orbán Viktor a svéd NATO-csatlakozásról azt mondta: nincs semmi sürgető, a magyar-svéd stratégiai kapcsolatoknak egyetlen eleme sincs, ami

blogmorzsák

Egy korszakalkotó tanár

Rátz László, a Nobel-díjasok tanára különös képességgel ismerte fel a tehetséges diákokat.

"Az Újszövetség szerves folytatása az Ószövetségnek"

A jézusi tanítás köszönőviszonyban sincs az ószövetségi zsidó törvényvallással, valójában annak antitézise.

Nem túl szexi téma, de fontos tudni

Hogyan pisiljünk „rendesen”? Mik az alapszabályok és a leggyakoribb problémák?

0






0