Ezt olvasta már?

0

Megnyitja kapuit Csodaország fantasztikus világa

Pécs Városi Gyermeknap és összefogás a gyermekekért a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. szervezésében

Csodaország várja a gyerekeket május 27-én Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere fővédnöksége és a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. által szervezett, már-már hagyománnyá váló gyermeknapon.

Az Expo Centerben 10-től egészen 18 óráig sport- és harcművészeti bemutatók, meseszínház, játékok és kézműves foglalkozások, valamint egy interaktív, óriás Csodaország témájú társasjáték is szórakoztatja a gyerekeket. A játékok mellett a rászoruló gyermekek támogatását idén sem feledték el a szervezők, így adománygyűjtés keretében az Esztergár Lajos Család- és Gyerekjóléti Szolgálat és Központ közreműködésével jutnak el a felajánlások a pécsi rászoruló családok részére.

Május utolsó hétvégéjén a gyermeknapi program civil szervezetek, közhasznú egyesületek, pénzintézetek és városi szolgáltatók összefogásának köszönhetően jön létre. A kezdeményezést – a több éves gyakorlat szerint – a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. fogja össze, valamint a helyszínként szolgáló Expo Center felajánlása mellett a rendezvény szervezéséért és lebonyolításáért is felel.

Gyermeknapon nemcsak a rendezvényre látogató gyermekekkel törődik a város, az esemény különböző pontjain kreatív adománygyűjtésre is sor kerül, például a Star Wars standnál a lézerlövészetből befolyt összeg a Családsegítő szervezetet támogatja.

Csodaország az egész családnak!

Május 27-én a gyermekek igazán önfeledten szórakozhatnak, hiszen az a szombat csak róluk fog szólni. Az egész napos program számos izgalmat, érdekességet tartogat nemcsak a gyermekeknek, de a játékos kedvű szülőknek is, így a teljes családnak tartalmas szórakozást nyújthat a rendezvényen való részvétel.

A rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt élvezhetik a gigantikus ugrálóvárat, a kisvasutat, a körhintát, lovagolhatnak pónin, illetve gyöngyöt is fűzhetnek. Napközben több alkalommal a Janus Egyetemi Színház színészei is feltűnnek, hogy a mesés utcaszínházukkal játékra csábítsák a bátrabbakat. Az igazán belevaló kis lurkók kipróbálhatják magukat harcművészként, vagy beülhetnek a rendőrök, tűzoltók járgányaiba is. A gyerekek külön – a számukra készült – katonai kiképzőpályán is végigmehetnek, ami mellett a felnőttek is kipróbálhatják az ügyességüket a nekik felállított akadályokon.

A legkisebb kincsvadászok egy több próbatételből álló játékot is kipróbálhatnak, ahol bebizonyíthatják ügyességüket, megtornáztathatják az agyukat és a végén biztosan nem maradnak jutalom nélkül. Minden gyerek, aki végigcsinálta a próbatételeket, jutalomban részesül, közülük pedig sorsolás útján további városi cégek felajánlásából származó nyeremények is gazdára találnak.

A rendezvény könnyebb megközelíthetősége érdekében a Tüke Busz Zrt. a Mobilitási Központ szervezésében egész nap sűrített „mesejáratokkal” áll rendelkezésre az Expo Center – Árkád – Expo Center, valamint az 1-es busz vonalán.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Odesszát ismét intenzív orosz dróntámadás érte csütörtökre virradó éjjel, heten megsebesültek és egy energetikai infrastrukturális...

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

A szabályozás 2026 elején lép életbe, és fokozatosan tiltja be a különböző gázfajták importját.

3 alkoholmentes ital, amitől mégis ünnepi lesz a hangulat

Alkohol nélkül is lehet ünnepi a hangulat: ez a három melengető, illatos ital garantáltan karácsonyi légkört varázsol az otthonodba,...

Morális felelősség terheli Putyint a novicsokos mérgezés ügyében

Hét év elteltével annyi állapított meg egy londoni vizsgálat, hogy a novicsokos mérgezések miatt, az orosz elnököt terheli felelősség,...

Versenyjogi bomba: az EU kivizsgálja, hogyan zárná ki a Meta az MI-cégeket a WhatsAppból

Az Európai Bizottság hivatalos versenyjogi vizsgálatot indított a Meta ellen az amerikai technológiai óriásvállalat új irányelve miatt,...

Karácsony előtt 140 fős létszámleépítést jelentettek be a Gattyán György-féle Docler Holdingnál

Nyáron már bejelentettek egy kétszáz fős létszámleépítést, most újabb 140 embertől válnak meg.

Ismét működik a pécsi dzsámi liftező harangtornya, 8 év kényszerpihenő után – videó

Egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működni fog a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok...

Csak egy repedés és több tízezer forintot fizethetünk – Figyelmeztet a békéltető testület, mindenkit érint

A békéltető testület arra figyelmeztet: tízezrekbe kerülhet, ha az ingatlan tulajdonosa nem gondoskodik időben a vízóra fagyvédelméről....

150 rendőr és kommandós csapott le egy droghálózatra Hajdú-Biharban, négy településen kaptak el terjesztőket – videón a rajtaütés

Tizenhárom embert fogtak el a nagyszabású akcióban, amelyben kilenc díler került rács mögé. Kilószámra állt náluk a kristály.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0