Pécsi Napilap - Mégsem indult el a munkahelyi képzést támogató pályázat

Ezt olvasta már?

Újra járható a 6-os út

Ismét járható 6-os út Fácánkertnél, ahol egy motoros balesete miatt korábban teljes szélességében lezárták az utat - közölte honlapján a Tolna Megyei Rendőr-fő...


Mégsem indult el a munkahelyi képzést támogató pályázat

Mégsem indult el május elsején a munkahelyi képzést támogató pályázat.


hirdetés

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) honlapján található közlemény szerint Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében kiírt pályázatok beadási határideje módosulni fog.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) az MTI kérdésére nem tudtak biztosat mondani arról, mikor indul a pályázat, és azt javasolták, hogy az érdeklődők továbbra is figyeljék az NFÜ honlapját.

A munkahelyi képzésekkel kapcsolatos pályázatokra összesen 21 milliárd forint áll rendelkezésre a TÁMOP 2.1.3. kiírás keretében. Ebből az összegből munkahelyi képzések támogathatók, és ezúttal nemcsak a konvergencia régiókban, hanem a Közép-Magyarországi Régióban működő cégek is pályázhatnak.

A pályázat alapvető célja, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, és hogy a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.

A mikro-, és kisvállalkozások maximum 10 millió forintig, a középvállalkozások 1-50 millió forint közötti összegre, míg a nagyvállalatok akár 150 millió forintra is benyújthatják majd igényüket. A munkaidőben zajló képzésben részt vevők kieső bérét és járulékát szintén támogatja a kiírás.

 

mti








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nemzeti emlékhely lett a Budai Vár

Magyarország történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszínek kapják meg a címetMHO/MTI   A honvédelem napján  nemzeti emlékhellyé avatták a Budai Várnegyedet, az ezt jelképező oszlopot a Szentháromság téren Hende Csaba ho...

Kóstolja meg Liszt kedvenc mignonját!

A Liszt-program a zeneszerző életének meghatározó budapesti helyszíneit mutatja be egy háromnapos, tematikus túra keretein belül. Még kedvenc ételeit is kipróbálhatjuk!

Rezsicsökkentés Fidesz: újabb milliós bírságok a szolgáltatóknak

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képv...

Eurovíziós Dalfesztivál ByeAlex: van külföldi érdeklődés a Kedvesem iránt

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Svédországból és más országokból is van érdeklődés a Kedvesem iránt, elképzelhető, hogy készülnek feldolgozások, de ez még alakulóban van. ByeAlex, az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyeze...

Londoni elemzők: lassul Kelet-Európában a banki finanszírozás-szűkítés

London, 2013. május 21., kedd (MTI) - Londoni pénzügyi elemzők keddi helyzetértékelése szerint számottevően lassult az év eleje óta a nyugat-európai tulajdonos bankok által a közép- és kelet-európai érdekeltségeknek nyújtott finan...

Idén együtt lesz a Fonogram és a VOLTfolió díjátadója

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Együtt rendezik meg a Fonogram és a VOLTfolió díjátadó gáláját június 2-án vasárnap a budapesti Millenáris Parkban.

Az egészségügyi gazdasági vezetők szerint átfogó béremelésre van szükség

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) üdvözli az idei ágazati béremelést, ugyanakkor úgy látja, hogy nem lehet kihagyni a bérrendezésből a gazdasági és műszaki területen dolgoz...

Valóságshow a cégben

Néhány cégben valóságshow folyik, ahol a nézők szerepét a cégvezető, a HR-es és a tulajdonosi kör veszi fel, akik időről időre ki- és beszavaznak játékosokat. Néha nem azt, akit kellene, és nagy valószínűséggel nem azok nyernek, a...

Tizenketten haltak meg Irakban

Múlt héten 200-an, hétfőn 70-en, kedden eddig csak 12-en haltak meg merényletben.

Öt év börtönre ítéltek egy jósnőt

A. Szilvia egy ügyfelétől 28 millió forintot csalt ki, azt mondta, szent helyre viszi a pénzét.

Változik a lakhatási támogatás

A kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek.

BudapestMiskolc: 10 óra vonaton

Varga László a gyorsvonati pótjegy bevezetését kritizálta a parlamentben. Fónagy államtitkár emútnyócévezett.

Sport

Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek

Két forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei kiírásából. A Videoton az elmúlt játéknapon a Kaposvár ellen aratott győzelmének és persze az MTK botlásának köszönhetően hárompontos előnnyel áll a tabella második helyén. Ezt ...

Az életben maradásért küzd ma este a Pick Szeged a Veszprém ellen

Ma este Szegeden rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjének 2. felvonását. Az első mérkőzésen Veszprémben a Pick egy félidőn át tudott versenyben lenni ellenfelével, ám a győzelemre ezúttal nem volt esélye. A szegedi játékosok f...

Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?

Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...

Adios, Zsozé - Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol

A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.

Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján

A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.

Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott

Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...

Megszűnhet a kosárlabda Eurochallenge-sorozat

Hosszú éveken át nem nagyon osztottak lapot a magyar kosárlabdának a nemzetközi porondon. Az áttörést a Szolnoki Olaj két évvel ezelőtti Eurochallenge-parádéja jelentette, majd idén már a Körmend is - korábban a Paks is - elindult...

Messi hosszú távon tervez a Barcelonával

Lionel Messi nem tervezi, hogy valamikor is elhagyja az FC Barcelonát és más klub színeiben játszik.

Börtönbe kerül a magyargyűlölő román futballmecénás, Gigi Becali

A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.

Balotellit elkapták a Fiorentina szurkolói

A Fiorentina szurkolói nehezen viselték, hogy az AC Milan és Mario Balotelli büntetőből szerzett gólja miatt lemaradtak a Bajnokok Ligájáról és ezt értésére is adták az olasz csatárnak. Fizikai konfliktus szerencsére nem történt. ...

Mourinho elhagyja Madridot

Florentino Pérez klubelnök hétfő este sajtótájékoztatón jelentette be, hogy José Mourinho a szezon végén távozik a Real Madridtól. A portugál vezetőedző szerződését közös megegyezéssel bontják fel. Szinte biztosan a Chelsea menedz...

Alex Song retteneteset égett a Barcelona bajnoki ünneplésén

Az Arsenal egykori, a Barcelona jelenlegi üdvöskéje, Alex Song nem tartozik a leggyorsabban kapcsoló focisták közé - legalábbis erre a következtetésre juthattak azok, akik látták, mit is művelt a Barcelona bajnoki trófeájának átvé...

Bulvár

6 millió forint támogatást kaphatsz az államtól - Nem kell majd visszafizetned

A kormány fiatal vállalkozókat támogató programot írt ki.

Kertben terem a prosztatarák ellensége

Az Illinois Egyetem kutatása szerint a paradicsom és a szójás ételek együtt fogyasztva hatékonyabban megelőzik a prosztatarákot, mint ha külön fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket.

Lesifotósok kapták rajta őket! Az RTL Klub sztárja egy barna szépséggel enyelget...

A Gyilkos elmék sztárja, Shemar Moore egy szépséggel enyelgett.

Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt

A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...

13 nap alatt 8 kiló mínusz -Fogyókúra

Az alábbiakban egy olyan fogyókúraprogramot mutatunk be, melynek segítségével kb. 8 kilogrammot lehet fogyni 13 nap alatt. A kúra garantáltan sikeres, de igen kemény. A diéta lényege abban áll, hogy megváltoztatja az anyagcsere-fo...

Időjárás - Búcsú a jó időtől

Ma változékony időnk lesz. Kezdetben sok lesz a napsütés mindenfelé.

Katalin ebbe bizony belepirult

A hét hónapos várandós hercegné nehéz pillanatokat élt át barátai esküvőjén.

Baleset Budapesten: leállt a villamosforgalom

Egy személyautó és egy villamos karambolozott kedden délelőtt a József körúton a Nap utcai kereszteződésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.

Van-e élet a Tankcsapda után? Van: Amerikában!

Molnár Levente "Cseresznyétől" 2012 januárjában vált meg a Tankcsapda zenekar, de a 20 éves közös zenélésen nem tette túl magát. Amerikában próbált szerencsét. Interjú.

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?

A magasvérnyomás kezelésével megelőzheti a súlyos, akár az életet veszélyeztető szövődményeket. Orvosa javasolhatja, hogy a magas vérnyomáshoz hozzájáruló egyéb betegségeket is kezeltesse, így például a cukorbetegséget és a magas ...

Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...

Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.

blogmorzsák

Ma van magyar honvédelem napja

1849-ben ezen a napon foglalták vissza a honvédseregek a budai várat.

Félmeztelen vitézek és duzzadó életfa a Nemzeti programjában

Kiss Pál Ölemben duzzad az életfa című színműve is színpadra kerül.

A pilótáknak újra használniuk kell az eszüket

Beszélgetés Ecclestone-nal és Laudával.

Ingyen hívhatjuk egymást Facebookon

Telefonálgathatunk, míg mobilnetes keretünk
ki nem merül, otthoni hálózatra csatlakozva természetesen nincsenek ilyen korlátok.

Castro imázsát akarták!

A CIA, hogy lerombolja Castro imázsát, azzal próbálkozott, hogy cipőjére olyan anyagot kenjen, melynek hatására a vezér szakálla kihullik.

1 1 2 3 5 8 13 21 55

Csak City mohikánoknak.

A történelem leghülyébb motorkerékpárosa

És ez a fickó valószínüleg a történelem legviccesebb motorosa is egyben.

Nacionalizmus és nemzeti rock

A szélsőjobbos mozgalmak és egyes magyar zenetermelők kapcsolatáról beszél két kutató.

Lángolt Stockholm külvárosa

A svéd főváros egyik bevándorlók lakta negyedében romboltak a felbőszített lakók, akik egy rendőrségi túlkapás miatt tiltakoztak.

Új párt- és kampányfinanszírozás - megint jobbra lejt a pálya

A rendszer valós megreformálására tett kísérletek rendre kudarcot vallottak a T. Házban.

Tizenhat év alatti nemi erőszak

Tizennyolc év alatti fiú együtt lehet a 15 éves barátnőjével?

0






0