Ezt olvasta már?

0

Megsemmisítette az Ab a nyugdíjtörvény egy passzusát

Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a nyugdíjtörvény egy bekezdését, álláspontja szerint a szabályozás szükségtelenül korlátozza a jogorvoslathoz és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot.

Az Ab honlapjára csütörtökön felkerült határozatban az áll: a bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperes kivételes árvaellátás megállapításáért nyújtott be kérelmet a Magyar Államkincstárhoz, amely azt elutasította. Határozatában kitért arra a rendelkezésre, amely szerint a döntés ellen kezdeményezett közigazgatási perben kizárólag az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben megjelölt úgynevezett semmisségi okra - például illetéktelenségre, eljárási hibára vagy bűncselekményre - lehet hivatkozni.

A felperes kereseti kérelmet terjesztett elő az alperessel szemben, mivel álláspontja szerint ilyen ok nem áll fenn. Az államkincstár a kereseti kérelem elutasítását kérte. Az indítványozó bíró az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel véleménye szerint a támadott rendelkezés ellentétes a tisztességes bírósági eljáráshoz, illetve a jogorvoslathoz való alapvető joggal.

A közlemény szerint az Ab megalapozottnak találta a bírói kezdeményezést. Mint írták, az ellátás megállapítása vagy elutasítása alkotmányjogilag érdemi döntésnek számít, mivel az ügyfél megélhetését befolyásolja. A bírói felülvizsgálat semmisségi okra korlátozása valójában jogorvoslat nélkül hagyja a relatív eljárási szabálytalanságokat és az anyagi jogi hibákat. Mindez a jogorvoslathoz, illetve a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból együttesen levezetett azon követelmények jelentős korlátozását jelenti, amelyek megkövetelik a jogorvoslat érdemi jellegét.

A méltányosság ugyan széleskörű mérlegelést tesz lehetővé a hatóságnak, de ez nem jelentheti azt, hogy annak vizsgálata, hogy a jogszabályi keretek között maradt-e ez a mérlegelés, bírósági kontroll nélkül maradhat - foglalt állást az Ab.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabályozás szükségtelenül korlátozza a jogorvoslathoz és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot, így arányosságának vizsgálhatósága fel sem merült fel. Az Ab ezért megsemmisítette a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény támadott rendelkezését és kizárta annak alkalmazását a folyamatban lévő ügyekben.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Trump vasárnap is hoppon maradhat az iráni békével

Az irániak egyelőre nem írnának alá semmit.

Elbocsátott hetven embert a palesztinokat segélyező Unrwa, mert azok Izrael szerint kapcsolatban állnak a Hamásszal

Az Unrwa szerint az elbocsátások a menekültek biztonságát és védelmét fenyegető kockázatok csökkentése érdekében történtek meg

Öt napon át temetik Trump esküdt ellenségét, de vasárnap már fellélegezhet a világ

Az amerikai-iráni háború kirobbanásakor likvidálták az iszlám diktátorként elhíresült Ali Khamenei ajatollahot február végén, a...

A sövények rettegett pusztítója ellenfelére akadt

A selyemfényű puszpángmoly ellen nem igazán működnek a biológiai megoldások, de a természetes ellenségek hatásosnak bizonyultak.

A volt űrügyi biztos sem ezt várta a Fidesz kongresszusától

Ferencz Orsolya szerint meg kell szabadulni azoktól, akik hozzájárultak a hatalmas vereséghez.

14 évesen az ország kedvence volt, ma egy szabadkai gyárban dolgozik – Mi lett Utasi Árpival és a többi elfeledett tévésztárral?

A kétezres években a magyar televízió futószalagon gyártotta a hírességeket. Fiatalok, addig teljesen ismeretlen civilek feküdtek le este,...

A csontsoványság lett a legnagyobb státuszszimbólum? Így lett újra divat az éhezés

Míg pár éve még a telt idomok hódítottak, ma zörgő csontú celebeket látunk a címlapokon.

Döbbenetes hiba a világbajnokságon, a FIFA is elismerte – mindenki csak találgatott

Fontos helyzetben történt váratlan hiba a világbajnokság csoportmérkőzésén.

A világ leghíresebb színésznője váratlanul felbukkant a foci-vb-n, nem a szülőhazájának szurkolt

Milliók sóhajtottak fel, ahogy meglátták a lelátón a foci-vb-re érkezett színésznőt.

Figyelmeztetés minden közös képviselőnek: ez a hiba bíróságra vihet

A társasházi közgyűlésekről sokan saját döntésükből maradnak távol.

Botrány a kamerák előtt: az Exatlon sztárját váratlanul arcon ütötték

Az Exatlon sztárja megszokhatta a kiélezett helyzeteket, de ami most történt, arra még ő sem számíthatott.

Ennyi cég tervez új munkatársakat felvenni: itt a friss felmérés

2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0






0