Megsemmisítette az angyalföldi parkolótendert lezáró döntést a KDB
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az angyalföldi parkolótendert lezáró döntést, mert a főváros XIII. kerületének önkormányzata olyan ajánlatot fogadott el nyertesnek a parkoló automatákra kiírt közbeszerzésen.
hirdetés
Amelyben az ajánlattevő nem igazolta a bevonni kívánt francia cég kezességvállalását; a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
Az ajánlatkérő 161 parkoló automatát kívánt vásárolni, emellett a felhívás része volt a jelzőtáblák kihelyezése, továbbá burkolatépítés és -festés is. A beszerzés becsült értéke nettó 292 millió forint volt.
A felhívásra 5 ajánlat érkezett, ezek közül a legolcsóbb a DBM Banktechnikai és Kereskedelmi Kft.-é volt nettó 187 millió forinttal. A tendert azonban a Ganz Mérőgyár Kft. nyerte 192 milliós ajánlatával. A Siemens 267 milliós, a Synergon 279 milliós, míg a Solari di Udine SPA 258 millió forintos ajánlatot tett.
Miután a legolcsóbb ajánlattevő az értékeléskor a második helyre szorult, átnézte a nyertes dokumentumait, és jogorvoslatot kért a KDB-től. A Ganz ugyanis kapacitást nyújtó szervezetként vonta be a teljesítésbe a francia Parkeon SAS céget, de nem igazolta azt, hogy a külföldi cég kezességet vállal a magyar cégért.
A KDB megállapította, hogy a közbeszerzési törvény szabályai szerint a francia cégnek kezességet kellett volna vállalnia arra, hogy a Ganz Mérőgyár fizetésképtelensége esetén megtéríti mindazokat a károkat, amelyek az ajánlatkérőt érik. Miután ez elmaradt, érvénytelen ajánlat lett a nyertes, így a KDB megsemmisítette a közbeszerzést lezáró döntést.
Miután a jogsértés - az újraértékeléssel - reparálható, bírságot nem szabott ki a döntőbizottság.
hírek innen, onnan
Elhagyta a csúcsot a forint
Gyengült a forint csütörtökön az előző nap elért, idei legerősebb árfolyamáról.
Elektronikusan is beadhatók az agrárfelmérés kérdőívei
A mezőgazdasági összeírások hazai történetében idén első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a megkérdezettek elektronikus úton töltsék ki a kérdőíveket - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Nem élhetünk szabadság nélkül
Rácz Sándor egész élete a magyar szabadság kivívásáról és a magyarság érdekképviseletéről szólt. Az 1956-os forradalom egyik vezéralakját ma búcsúztatták a Szent István Bazilikában. alfahir.hu
Krokodillal éjszakázott egy ausztrál horgász
Különösen alakult egy ausztrál horgász születésnapja: a férfi egy kétméteres krokodillal éjszakázott kempingkunyhójában. A Cairns Post című napilap csütörtöki közlése szerint a queenslandi Innisfailból származó Ashley Sala "horgá...
Vádat emeltek a lókínzó ellen
9 lovat éheztetett, több el is pusztult.
Vasszigor a rasszizmus ellen
Az UEFA végrehajtó bizottsága jóváhagyta a szervezet június 1-jén hatályba lépő új fegyelmi szabályzatát, melynek legfontosabb eleme, hogy az eddiginél is szigorúbban lépnek majd fel a rasszista megnyilvánulásokkal szemben.
Három halott a lengyel légibalesetben
Pozsonyba tartott, a szlovák határnál zuhant le.
'Rasszista és vallásellenes a Jobbik'
A Hit Gyülekezetének véleménye szerint a Jobbik rasszista és vallásellenes - ezt arra reagálva írták, hogy a párt indítványa nyomán kedden újra név szerint szavazott a parlament a Hit Gyülekezete egyházi státuszának megvonásáról.
Benedek Tibor keretet hirdetett
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihirdette bő keretét a július 21-én rajtoló barcelonai világbajnokságra.
Videó: Coulibaly parádéja a Magyar Kupa döntőjében
A két gólos Adamo Coulibaly vezérletével a DVSC TEVA fordítani a tudott a Győr ellen a Magyar Kupa fináléjában, és 21-es sikerével megvédte címét a sorozatban. Tekintse meg a Digi Sport összeállítását a tegnapi döntőről!
Eger: Mészáros felmondott, de lehet, hogy marad
Az NB I-ben sereghajtó Egri FC-nél továbbra is minden bizonytalan. Ugyan jelen állás szerint úgy tűnik, a csapat kiáll a Honvéd elleni szombati idegenbeli bajnokira, de kérdés, ki irányítja majd a csapatot, ugyanis Mészáros Fer...
Sport
A kecskeméti győzelem ezüstérmet érhet a Vidinek
Két mérkőzése van már csak hátra a Videotonnak az idei bajnokságból. A fehérváriak a hétvégén Kecskemétre látogatnak, mégpedig azzal a tudatta, hogy a nyernek és riválisaik közül az MTK és a Honvéd is botlik, akkor ezüstéremmel zá...
Babos Tímea egyelőre jól érzi magát Párizsban
Gond nélkül jutott túl a Roland Garros selejtezőjének első körén Babos Tímea. A 20 éves magyar teniszező a hazai színekben versenyző Myrtille Georges ellen nyert két játszmában, következő ellenfele pedig az a lengyel Paulo Kania l...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél
Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzö...
Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...
Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.
A Manchester United is harcba száll a Barcelona irányítójáért
Spanyol források szerint a Manchester City után a United is bejelentkezett Thiago Alcántara játékjogáért.
Szilágyi Áron hegymászással és BL-döntővel készül a vb-re
Szilágyi Áron kihagyta a legutóbbi varsói kard Grand Prix versenyt. Távolmaradásának egy örömteli és egy szomorúbb oka volt. Örömteli, hogy jelenleg is vezeti a világranglistát, így nem kellett újabb pontokat szereznie az előrelép...
"Nincs most semmiféle mentőexpedíció" spanyol hegymászó Erőssékről
"Hát ki menne fel?" - mondta a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter segítségére induló esetleges mentőexpedícióról a Desnivel hegymászással foglalkozó portálnak a 444.hu szerint Carlos Soria. A spanyol hegymászó - aki ...
Erőss Zsolték meghaltak
Az erdélyi magyar sportember tizenhárom évesen kezdett hegyet mászni. Eddig hatan haltak meg mellette. A hetedik áldozat saját maga lett.
Bulvár
Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának
15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.
Eltörlik az összes jelszót és PIN-kódot: mi lesz így a biztonsággal?
Megreformálják vagy teljesen lecserélik a jelenleg használt felhasználónév-jelszó rendszert.
Eltűnt magyar hegymászók - megkerülhetnek?
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, Az eltűntek megmentésére nincs bevett módszer a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szeri...
Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak
2012. január 1-jén bekövetkezett jogszabályváltozások következtében azon személy minősül a magyar jogszabályok szerinti saját jogú nyugdíjasnak, aki
Kipróbáltuk: Új Google Maps
A Google fokozatosan élesíti e Maps böngészős verziójának új generációját. A HWSW kipróbálta az okosabb, szebb és személyesebb térképet. A kérdés csupán annyi: miért kellett erre ennyit várni?
Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van
Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.
Erőss Zsolték - ez történhet most a hegyen
Még nincsenek friss hírek a magyarokról.
Miattuk hízol hasra: képeken 7 népszerű étel, aminek magas a sótartalma
A sós mogyoró és a felvágottak a hasi hízást segítik elő.
Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes - A szemtanú vallomása
Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.
Nagy bérnövekedésre számítanak
Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt - vélik az elemzők.
Nős férfi fejét csavarta el Liptai Claudia - Hűtlen magyar sztárok képeken
Több magyar sztár is házasságban élt még, amikor új szerelem köszöntött az életébe.
Addig kísértette a Sorsot
Szinte reménytelen. Innen már aligha van visszaút. Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter eltűnt a Himalája halálzónájában. A kiváló hegymászó egész életében kísértette a sorsot. Eddig mindig megúszta... Most azonban úgy tűnik, tényleg ...
blogmorzsák
Laknak-e a budai Váralagútban?
Sok éve hallani, hogy az alagútban közlekedők időről-időre embereket látnak kijönni vagy éppen bemenni az építmény oldalába.
A Hegymászó megpihen
Az életben két veszélyes dolog van. Az álmainknak élni és lemondani az álmainkról. Mondd, Te mit választanál?
A Nagy Testvér a hűtőnkre is figyel
A jövőben elképzelhető, hogy a villamosenergia-hálózat terheltségének függvényében távolról lekapcsolják háztartási eszközeinket.
A „tenyerünkből olvas”
a japánok szkennere
A tervek szerint a gyártó még idén piacra dobja.
Az óvatos ködösítés
a legrosszabb variáció
A barátságból egyoldalú szerelem lett és a srác azon gondolkodik most, hogy inkább nem találkozik többet a lánnyal.
Focisták az utakon
Aki vezetői engedélyt szerez, és autóval, vagy egyéb járművel közlekedik, az tisztában van vele, hogy mit vállal. Mások életéért is felel.
Új helyen a Varieté Bisztró!
És egy igazi magyar klasszikus burgerrel nyit!
Hölgyek a vörös szőnyegen
Nézzük ki mit viselt az elmúlt napokban a cannes-i vörös szőnyegen! És kiderül mit viselt Palvin Barbara, aki szintén Cannes-ban pörög.
Valóra vált női álom
Mi más is lehetne, mint az éjjel-nappali vásárlás?
Ilyen rosszat még nem ettem
A csiga még elment, mert azt nem lehetett elrágni. A java utána jött.
Életre kelnek a csokimadarak
Ez lehet a 3D-s animgif.

- Hamarosan mintegy 1200 rendőr tiszthelyettes állhat szolgálatba
- Egyensúlyra van szükség az EU és a tagállamok jogrendszere között
- Oklahomai tornádó - Áder János táviratban fejezte ki részvétét
- A Fehér Házban április óta tudtak hivatalosan az adóhatósági belső vizsgálatról
- Obama a reformok folytatásra szólította fel Mianmart
- Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért - Frissítve a NANE közleményével
- Áder János részt vesz a csíksomlyói búcsún
- Új bíróságok létrehozása is szóba kerülhet
- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





