Megszökött csempészálatok menthetik meg saját fajuk kihalását
Az illegális kereskedelemből származó, elszökött vagy szabadon engedett állatok a természetben másodlagos populációkat alkotva hosszú távon a túlélést jelenthetik a kihalástól fenyegetett fajok számára - írta a BBC hírportálja. - Pécsi Napilap -
Luke Gibson, a Hongkongi Egyetem kutatója elmondta, akkor figyelt fel a jelenségre, amikor az újságban arról olvasott, hogy egy 23 aranyosarcú kakadut rejtő illegális hajórakományt foglaltak le, melyben minden példányt egy-egy műanyag üvegpalackba rejtettek. A kutató ekkor tudta meg, hogy ez egy súlyosan veszélyeztetett faj, ami meglepte, hiszen közvetlenül az irodája előtt számtalan ilyen madár repkedett szabadon.
Ekkor kezdett kutatásba kollégájával, Ding Li-Jonggal közösen annak kiderítésére, hogyan honosodhatott meg magától, természetes élőhelyén kívül egy súlyosan veszélyeztetett faj.
Kutatásaik során 49 olyan esetet tártak fel, amikor súlyosan veszélyeztetett fajok szökésük után új populációként meghonosodtak egy új területen.
Az aranyosarcú vagy kis sárgabóbitás kakadut (Cacatua sulphurea) elsősorban az illegális kereskedelem veszélyezteti. A vadorzók Kelet-Indonézia erdeiben fogják el a madarakat, majd hajón szállítják elsősorban Hongkongba és Kínába, ahol nagy a kereslet az ott háziállatként tartott kakaduk iránt.
Sokan azonban véletlenül vagy szándékosan szabadon engedték aranyosarcú kakadujukat, melyek aztán új populációt alkottak a szigeten.
Hongkong kormánya illegálissá nyilvánította a madarak elfogását annak ellenére, hogy idegenhonos faj egyedeiről van szó. Mivel a városállam lakossága meglehetősen gazdag és viszonylag jól képzett, ritka, hogy az emberek megszegik a törvényt - ellentétben az állatok őshazájával, Indonéziával, ahol a madarak elfogása fontos bevételi forrás - magyarázta Gibson.
Ugyanakkor az újonnan létrejött populációban olyan negatív jelenségek is megmutatkozhatnak, mint a korlátozott genetikai állomány, a szokatlan betegségek vagy a közeli rokon fajok hibrid utódainak létrejötte - tette hozzá a szakértő.
A tanulmány a Frontiers in Ecology and the Environment című tudományos lap aktuális számában jelent meg.
hírek innen, onnan
Holttestet talált egy MÁV-dolgozó Érdnél
A rendőrség vizsgálatot indított.
Szerelmi dráma Bujákon: egy nappal sem szabadulhat előbb a 20 éves büntetéséből a szerelmes gyilkos
A Balassagyarmati Törvényszék a hét elején első fokon 20 év fegyházra ítélte azt a harmincas éveiben járó bujáki férfit, aki...
Herceg Erika torokszorító vallomást tett, ezt az egy dolgot soha nem fogja elfogadni magában
Herceg Erika, a Megasztár mestere az elmúlt hetekben bebizonyította, nem az a típus, aki feladná. Csodás mosolya és tökéletes vonásai...
Háborog az internet, a Bódi Tesók magukat mosdatják botrányos múltjuk miatt
A Bódi fivérek az elmúlt években váratlan sebességgel robbantak be a magyar online térbe motivációs előadásaikkal, könyveikkel és...
„Nincs közösség pletyka nélkül” – csámcsogunk egy influenszer válásán, miközben a saját kapcsolatunkban nem vesszük észre a vészjeleket
Ismerős, amikor valaki a kommentszekcióban osztja az észt más párkapcsolatáról? Most kiderül, miért könnyebb másokon ítélkezni, mint...
Megrázó vallomást tett III. Károly: fél, hogy cserben hagyja az unokáit
Károly király nem fogta vissza magát.
Zöldenergiára váltanak a lengyel EV-töltők
A MET Csoport leányvállalata, a MET Polska 2026-tól zöldenergiával látja el az elektromosautó-töltőállomásokat üzemeltető lengyel...
Elszaporodtak a hörcsögök Hevesben, új rekord született befogásban
A mezei hörcsög a kerecsensólyom fontos zsákmányállata, ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiemelten kezeli a befogásokat és az...
Hadházy Ákos megfejtette: ezért csökken hónapról hónapra a Tisza előnye a Fidesszel szemben
Aggasztónak nevezte a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, miután több...
Hat dolog, amit télen sose hagyjunk az autóba
1. Elektronika és akkumulátorok Az olyan eszközök, mint az okostelefonok, laptopok és táblagépek érzékeny alkatrészeket és lítium-ion...
Magyar Péter szeretett volna bejutni a Szőlő utcai intézetbe, de a vezetőség bezárkózott és a telefont sem vették fel
A Tisza Párt elnöke EP-képviselőként szeretett volna tájékoztatást kérni a letartóztatott volt igazgató ügyével kapcsolatban zajló...
Találtak egy furcsa szálat az univerzumban, 5,5 millió fényév hosszú
Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint a folyamatosan forgásban lévő kozmikus szál, amire nem rég rátaláltak, több galaxist is tartalmaz.
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó
Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
Bulvár
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmiből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják
Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.
Döbbenetes hír jött Kapu Tiborról, megtörtént az, amiről félve beszélt az ország napok óta
A nagy bejelentés ugyan megérkezett, de olyan fordulatot vett a történet, amire senki sem számított
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Egy vagyont kaphatsz ezért a régi mobilért, ha megtalálod a fiókodban
Elsőre hihetetlennek tűnhet, de egyre többet érnek azok a régi mobiltelefonok, amelyek sem okosak, sem csillogó-villogó, kamerákkal teleaggatott készülékek. Egyszerűen azért vonzóak, mert régiek és nosztalgiát éb
Nyugdíjemelés 2026: több tízezer magyarnak nem 3,6% jár jövőre, hanem ennél is magasabb összeg
Szlovákiában már tárgyalnak egy olyan reformról, ami csökkentené a százalékos emelésből adódó különbségeket.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






