Megszűnik a Pollack strand és a Rókus domb?
Igen sok embert foglalkoztat ez a kérdés, olyannyira, hogy POLITIKAMENTES fórumot szervez pár édesanya azért, hogy mindez egyértelműen kiderüljön.
Tény, hogy sem a strand, sem a domb nem szűnik meg!
Ám az is tény, hogy a hamarosan épülő mecseki út miatt a strand egy részét áttelepítik és dombból is lefaragnak.
Néma csend vs. tájékoztatás
Őrületes csönd vette körül a projektet, senki nem mondott semmit; ezért érthető, hogy nagyon sokan aggódnak Pécs legjobb hangulatú, igazán gyerekbarát strandjáért, mert egyébként a város nincs túl jól ellátva nyári napozós, fürdős helyekkel.
Az aggódás most ott tart, hogy holnapra fórumot szervezett két anyuka, amelytől azt várják, számos dolgot tisztázni tudnak. Az eseményre ITT lehet feliratkozni, akit mélyebben is érdekel a téma és szeretne ott lenni. A szervezők azt írják a Facebookon:
“Szimpátia-összejövetel.
Politikamentes kezdeményezés a Pollack standért és a Rókus domb értékeinek, zöld területeinek és biztonságának megőrzéséért.
Már csak néhány hónap, és visszavonhatatlanul a Pollack strand területének déli részén fog áthaladni (közvetlenül a medence mellett) a Rókus domb zöld felületének egészét átszelő új tehermentesítő út, mely a Bálicsi utat a Kodály Z. úttal köti össze a sörgyár környéki közlekedési nehézségek enyhítése érdekében. A munkálatok már meg is kezdődtek az idén február 19-én jóváhagyott jogerős építési engedély alapján.
A kialakításra kerülő új nyomvonal nemcsak a strand egyik ligetes részét veszi el, de a domb zöld felületének jelentős részét felszámolja: áldozatául esik a jelenlegi kutyafuttató és a körforgalom feletti füves terület a tízemeletes épület tőszomszédságában.
Az út mindössze néhány méternyire fog elhaladni mind ettől a sok lakásos lakóépülettől, mind a strand medencéjétől – a kutyafuttató pedig vélhetően (információnk egyelőre nincsen) megszűnik.
Aggódunk a (bel)város zöld területeinek további drasztikus csökkenése miatt, aggódunk a lakóházak és a strand állagának rövid és hosszú távú kilátásai miatt, és mérhetetlenül szomorúak vagyunk amiatt az értékveszteség miatt, ami a környék lakójaként, illetve a strand intim nyugalmát élvező lakosként bennünket ér.
Egyúttal természetesen értjük azt is, hogy egy város és lakossága életében ezeken kívül is számos egyéb szempont kell hogy érvényesüljön, és ezek egyike a közlekedési problémák megoldása. Beszéljünk róla!”
A fórumra meghívták az önkormányzat illetékeseit, de mivel a terület egyébként az egyetemé, a PTE főépítészét is: Csaba Derset.
50 éve készülnek rá
Lapunk megtudta, Pécs 50 éve készül erre a “tehermentesítő útra”, ami legalább 40 ezer ember mindennapi közlekedését oldja meg – a remények szerint.
“Drámaian javulni fog a Nyugat-mecsek közlekedése; csökkeni fog az Édesanyák útja forgalma és megszűnnek a mindennapos dugók az Ifjúsági úton – sorolja a majdani út előnyeit a főépítész, aki hozzátette, a strandot továbbra sem fenyegeti semmilyen veszély. – A röplabda-pályát kell elcsatolni, de csak pár méterrel, helyette teljesen új pálya épül majd a strandon” – magyarázta.
A Rókus domb
Az út érinti a mostani kutyafuttatót is. A domb azonban nem fog eltűnni – csak kisebb lesz, információink szerint viszont tervben van egy rendezett park építése egy komoly játszótérrel.
Az út miatt egyébként nem csak a közvilágítás épül ki rendesen a környéken, hanem a vízelvezetés is, illetve lesz járda is az út mindkét oldalán, valamint természetes, zöld zajvédő “fal”.
Forrás: okpecs.hu
hírek innen, onnan
Két napig másképp jár a metró, íme a részletek
Rövidített útvonalon jár a 2-es metró a hétvégén karbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek
A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.
Az iráni háború végjátéka: ki bírja tovább a fájdalmat?
A háború kimenetelét az döntheti el, hogy a konfliktus az amerikai politikai-gazdasági vagy az iráni pénzügyi fájdalomküszöböt éri-e...
Bizony, emiatt lesz hamar penészes szagú a törölköző: ezeket a mosási bakikat muszáj kikerülni
Mindenki azt szeretné, ha a törölközője sokáig jó illatú maradna, de ez nem mindig jön össze.
Kertész ismerősöm tanácsolta: ezt az egy dolgot öntsd a vitorlavirág földjére, sokkal szebb leveleket hozhat
A vitorlavirág az egyik legkedveltebb szobanövény, amely látványos fehér virágaival és fényes, sötétzöld leveleivel szinte bármelyik...
Busszal ütközött egy tehervonat a Csalagútnál, legalább 19-en megsérültek
Folyamatban van a Csatorna-alagút franciaországi bejáratánál történt baleset körülményeinek feltárása, két embert helikopterrel...
Ahogy egyre jobban haldoklik a Nap, elszabadulhatnak a bolygók, de a pusztuló Naprendszer romjaiból új világ születhet
Mit hoz a Nap halála? Új világ születhet a Naprendszer romjain.
Figyelmeztetést adott ki az Erste Bank a lakosság számára: erre figyeljünk, hogy ne essünk áldozatává egy újfajta csalásnak
Nyereményekkel és különféle pénzügyi juttatásokkal próbálják rávenni a csalók az ügyfeleket arra, hogy kártékony alkalmazást...
Döbbenet Németországban: robot fogdosott egy 16 éves lányt élő adásban
Szexuális zaklatás gyanúja miatt indult vizsgálat, miután két fiatal feltehetően távvezérléssel irányított egy Vasemberre hajazó...
Ez a 3 csillagjegy mindig betartja, amit ígér
Nem a nagy szavakban, hanem a tettekben hisznek, és inkább keveset ígérnek, mint sokat, amit aztán nem tudnak teljesíteni.
Megszólalt a nyugdíjas szervezet a kormány tervéről
Egyetért és támogatja a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület a kormány nyugdíjemelési tervezetével – mondta el az InfoRádióban a...
Egy mérgező párkapcsolat jelei- 6 tünet, hogy a párod az irányítása alatt tart
Sokszor észre sem vesszük, hogyan veszítjük el önmagunkat egy kapcsolatban. Először csak apró kompromisszumokat kötünk, később már a...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Hősies küzdelem a pálya szélén: madarakat nézett az edző, csak a sajtós dekoltázsát ne kelljen.
A videó már bejárta az egész világot.
Tegnap este végleg eldőlt a Real Madrid sztárjának sorsa
José Mourinho mondott róla ítéletet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






