Ezt olvasta már?

Újra itt a Pécsi Napok - Mintegy 150 programmal!

Köztük a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Mongooz and the Magnet koncertjével várja a közönséget szeptember 20. és 23. között a Pécsi Napok a baranyai megyeszék...


Megszűnik a Zsolnay Színház

Az egyik megalkotója döntött úgy, hogy a 2012 óta működő színházi sorozatot befejezi. Ez az a pécsi színház, ahol pár nappal ezelőtt lemondták egy darab előadását, amelyben Alföldi Róbert játssza a főszerepet.


hirdetés

"(Az általam szervezett) Zsolnay Színház véget ért (2012-2018)

Élt 84 előadást.

Köszönöm mindazoknak a Társulatoknak és alkotóknak, akik megtiszteltek minket és eljöttek Pécsre.

(011-es Alkotócsoport, Beregszászi Illyés Gyula Színház, Budapesti Katona József Színház, Budapesti Nemzeti Színház, Forte Társulat, FÜGE, Gólem Színház, Gyárturisták, HOPPart Társulat, Kaposvári Csiky Gergely Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Krétakör, Kultúrbrigád, Manna Produkció, Nézőművészeti Kft., Orlai Produkció, Ördögkatlan Produkció, Pesti Magyar Színház, Pintér Béla és Társulata, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Szkéné, Tatabányai Jászai Mari Színház, Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Veszprémi Petőfi Színház, Vígszínház)

Ugyancsak szívből köszönöm Pécs színházbarát közönségének, hogy velem, velünk voltak."

 

Ezt írta ki Facebookjára Kiss Mónika, a pécsi Zsolnay Színházként ismert színházi sorozatnak az egyik megálmodója és az előadások egyik aktív szervezője. A hvg.hu-nak Kiss fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az intézmény megszüntetése saját döntés volt, "az ok, azt gondolom, elég nyilvánvaló" - tette hozzá.

Később ezt a nyilvánvaló okot ki is fejtette, mint írta: az Alföldi-ügy tett pontot a Zsolnay Színház végére. Megfogalmazása szerint letiltottak, cenzúráztak egy színházi előadást, ezért fejezi be az eddig sok független színházi darabnak is helyt adó programsorozatát.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. irányítása alatt álló színházról beszélünk, májusban itt vendégszerepelt volna az Igenis, miniszterelnök úr Alföldi Róbert főszereplésével, de a választások után pár nappal kiderült, hogy a meghívás már nem áll.

Színházi forrásból akkor úgy értesültünk, hogy februárban kezdték szervezni a vendégelőadást, végig e-mailen egyeztettek, a pécsiek viszont a lemondást postai úton továbbították az Átriumnak. A pesti intézmény onnan tudta meg, hogy az Alföldi-darabot Baranyában lefújták, hogy a jegyértékesítés leállt pénteken, illetve a Facebookon is látták, hogy az előadás elmarad.

A pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. hivatalos értesítésében csupán annyi állt, hogy a már leszervezett, leegyeztetett előadás megtartását nem vállalják, döntésüket nem indokolták.

Alföldi Róbert az esethez annyit fűzött hozzá, hogy ő sem ismeri ugyan a lemondás okát, de nem nagyon tud mást elképzelni, mint hogy a zalaegerszegi minta ismétlődik. Zalaegerszegre egy beszélgetésre hívták Alföldit még a választás előtt, a programot azonban később ugyancsak lefújták. Március 22-ére hívták Alföldit, de Zalaegerszegen időközben rájöttek, pont akkor és pont ott akarják megtartani a március 15- megemlékezést.

 

Forrás: hvg.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Alig kerül pénzbe a képzés, mégis megkeresi vele a nettó 300 ezret, mi az?

Itt a lista, mennyit lehet keresni az egyes hiányszakmákban, és az is, mennyibe kerülne elvégezni egy tanfolyamot hozzá. Megéri szakmát...

Egy kanadai cég meghirdette az álomállást füvezőknek

50 kanadai dollár/óráért kell szívnia tesztelőknek állítólag a legjobb kanadai marihuánából.

Nagy bejelentésre készül a Facebook jövő héten

Megannyi szoftveres szolgáltatás után története első kézzelfogható, hardveres eszközét mutathatja be jövő héten a Facebook.

Nagy bejelentésre készül a Facebook jövő héten

Megannyi szoftveres szolgáltatás után története első kézzelfogható, hardveres eszközét mutathatja be jövő héten a Facebook.

Tudatosabban készülnek öreg korukra a fiatalok

Derűlátóbban gondolnak és tudatosabban készülnek a tízen- és a huszonévesek a nyugdíjas évekre, mint az idősebb nemzedék, derült ki...

Hétvégén se mobilozzon kocsiban - kis kivétellel jogsértés miatt jön a baleset

Pénteken és szombaton országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést is tart a rendőrség, amelynek során elsősorban a menet közbeni...

Érték és Minőség Nagydíj a Murexin Kft.-nek

Első alkalommal adták át a Parlamentben a kiváló magyar termékeket és szolgáltatásokat elismerő Érték és Minőség Nagydíjat. A...

A szakgimnazistáknak 60 ezer forintos ösztöndíjat javasolnak a gyáriparosok

A gyáriparosok pozitív motívációkkal irányítanák a fiatalokat az egyes képzési intézményekbe, közöttük a mindenkori minimálbérhez...

Százszoros a túljelentkezés a marihuánatesztelő állásra

Hat pozíciót hirdetett meg egy kanadai cég, több mint ötszázan jelentkeztek.

Műlábbal lett udvarhölgy az olasz tini

Ha nem is egy, de két hajszál választotta el a szépségkirálynői címtől a műlábas olasz szépséget, Chiara Bordit. A 18 éves lány a...

Theresa May váratlan és megalázó vereségéről ír a brit sajtó

Pénteki brit sajtóvélemények szerint Theresa May miniszterelnök váratlan és megalázó vereséggel volt kénytelen hazatérni az előző...

0

Sport

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Dzsudzsák elmondta, miért megy vissza az Emirátusokba

És azt is, hova mehetett volna még.

Akkora gólt rúgott, hogy nehéz jelzőket találni

A Rennes futballistája, Ismaila Sarr élete gólját lőtte az Európa-ligában.

Vereséggel kezdett az EL-ben a helyzeteit elpuskázó Vidi

Nem bírt hazai pályán a BATE Boriszovval a magyar bajnok.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

A földön fekvő kapust látva, elképesztő dolgot tett meccs közben Francesco Totti fia

Elképesztő sportszerűségről tett tanúbizonyságot Francesco Totti fia, Cristian Totti.

Rezzenéstelen arccal fogadta, hogy rákos: barátja közölte a rossz hírt az elhunyt Kulcsár Győzővel

Budapest Legendás pályatársak, ünnepelt tanítványok, barátok, családtagok, szurkolók számára egyaránt fájdalmas a hír: elhunyt Kulcsár Győző (77), a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros vb-győztes párbajtőröző.

Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis

Hamar megtalálhatja új állomáshelyét.

Az elmaradt gólok miatt volt feszültség a MOL Vidi játékosaiban

A BATE Boriszov 2-0-ra nyert a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában. Meccs utáni interjúk.

Kemény küzdelem a pályán: megszületett az első gól a Vidi El-meccsén

Budapest A fehérorosz BATE Boriszov ellen kezdte meg az Európa-liga csoportküzdelmeit a Mol Vidi labdarúgócsapata. A székesfehérvári együttes nem feltett kézzel szeretne végigmenni a sorozaton, erről árulkodik a szerb vezetőedző, Marko Nikolics (39) meccs előtti nyilatkozata is.

0

Bulvár

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Akár 15 százalékkal többet kereshet, ha állást vállt.

Ülj le, eláruljuk, mennyit keres Dzsudzsák Balázs

Megszellőztették Dzsudzsi fizetését. Nem árulunk zsákbamacskát: legtöbben egész életünkben nem kaparunk össze ennyi pénzt.

Várkonyi Andi csak úgy ragyog Terence Hill oldalán - A színészlegendával szelfizett

Mutatjuk Várkonyi Andrea és Terence Hill közös fotóját - a FEM3 stúdiójában készült.

Érintésre halált okozó kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Rendkívül veszélyes, az érintésével is halált okozó méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában

Meredeken zuhan Magyarország külső adóssága

772 millió euró a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor Salzburgban

Nem várt kérdéssel lepték meg a magyar miniszterelnököt az osztrák városban, ahol az európai uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozóját tartják.

Ekkora repülőgép-festési blamát még nem látott a világ

Egyszerre vicces és megmagyarázhatatlan, hogyan mehetett így félre a Boeing dekorációja.

Figyelem, szigorú közúti razziát indít a rendőrség

Elmondjuk, kikre vadásznak majd két teljes napig.

Németh Lajos rossz hírekkel szolgál: így alakul a szeptember vége-október

A 25-30 fok közötti hőmérséklet idén már nem tér vissza.

Egy korszak vége: nem gyártanak több Negro cukorkát Magyarországon

A gyártó átteszi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő év június végéig. Ezzel megszűnik a győri cukorkagyár működése.

blogmorzsák

Mit keresett egy 11 hetes baba a brit parlamentben?

Meddig mehet el a politikai PR?

Ismét egymásnak esett a magyar bal- és jobboldal

„Lényeges előrelépést hozhatna, ha egymás szapulása helyett önkritikát tudnánk gyakorolni, meglátni saját felfogásunk árnyoldalait.“

Borul a TV ipar az Apple miatt?

Megcsinálja az Apple azt, amit a Netflixnek se sikerült?

Nevelőszülő a bíróságon

„Természetesen a szülők szerint mindenki hazudik. Én legfőképpen. Én voltam a főellenség. Hiszen nálam van a gyermekük.“

Hogyan lesz egy ember evangélikus lelkész?

Aki ma a Magyarországi Evangélikus Egyházban lelkész akar lenni, annak hosszú és rögös utat kell végigjárnia.

Különleges ház csokiimádóknak

Párizsban áll a teljes egészében csokoládéból épült ház, amit ráadásul ki is lehet bérelni. Csak meg ne egye az ember.

4 szupertápláló reggeli turmix

Mangó, cékla, kivi, narancs, sár­ga­répa - a recepteket a szezon­nak megfelelő gyümölcsökkel tehetjük változatossá.

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

2,5 évig harcolt az apa gyermekéért

„Én még ilyen kitartást ilyen fiatal férfitől soha nem láttam.“

Mi tartotta lázban az embe­reket a '30‑as években?

Kis színesek fekete-fehér fotókon.

Súlyos nemzet­po­litikai és külpolitikai kudarcok

Érdekes, hogy Orbán mennyire merev volt a Sargentini-jelentésről szóló EU parlamenti szavazás előtti végjátékban.

0






0