Ezt olvasta már?

0

Megszűntették a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező céget. A jövő bizonytalan!

Az MTT titkára, Szabó László szerint viszont közösen döntöttek a megszüntetésről, mert a POSZT „elfáradt”. „Az biztos, hogy ebben a formában megszűnik a POSZT, ahogy az is, hogy szükség van hasonlóra” – mondta el az MTT titkára.


hirdetés

A POSZT nonprofit szervezőcégébe 2012-ben került be a Magyar Teátrum Társaság, előtte egyharmad–kétharmad arányban a Magyar Színházi Társaság és Pécs városa voltak a tulajdonosok. Vidnyánszky Attila, az MTT vezetője egy 2011-es interjúban így nyilatkozott a rendezvényről: „Az elmúlt tíz évben meglehetősen behatárolt ízlés, színházi és ideológiai irányvonal szerint válogatták a POSZT programját, amiből nagyon sokan kirekesztve érzik magukat.”

A Magyar Színházi Társaság 2019-ben kilépett a tulajdonosi körből, így az MTT és Pécs városa ketten maradtak a cégben. Péterffy Attila, a város jelenlegi polgármestere a HVG-nek elmondta, hogy a cég megszüntetését a két héttel ezelőtti taggyűlésen kezdeményezte a Magyar Teátrumi Társaság.

Az MTT titkára, Szabó László szerint viszont közösen döntöttek a megszüntetésről, mert a POSZT „elfáradt”. „Az biztos, hogy ebben a formában megszűnik a POSZT, ahogy az is, hogy szükség van hasonlóra” – mondta el az MTT titkára. Péterffy úgy nyilatkozott, hogy eszükben sincs elengedni „a város egyik fontos kulturális brandjét”, és vételi ajánlatot tesznek az MTT-nek, vagy akár állami támogatás nélkül viszik tovább a POSZT-ot.

papageno.hu







0
0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Ellencsapáson dilemmázik Jeruzsálem, Amerika békét szeretne - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Izrael továbbra is mérlegeli annak lehetőségét, hogy megtorló csapást hajtson végre Irán ellen a vasárnap hajnali támadás miatt. Az...

Pert vesztett Lázár János szövetsége, 16 millió forintot kell fizetnie

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet.

Iráni támadás: Izrael Oroszországgal egyeztetett a folytatásról

Telefonos megbeszélést folytatott az Izrael ellen intézett iráni támadás nyomán hétfőn Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács...

Jön az otthoni javítás az iPhone-oknál - ezt kell tudni róla

Eddig számos gondot okozhatott, ha valaki szakszerviz megkerülésével vagy használt alkatrésszel javította készülékét, azonban ennek...

Így etetik Karsai Dánielt

Állapota annyira leromlott, hogy mostanra gyomorszondával táplálják Karsai Dánielt. Mutatjuk, miért van erre szükség és hogyan zajlik a...

ADHD: a láthatatlan betegség 6 jele, amit a munkában vehetsz észre

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart sokszor csak felnőttkorban diagnosztizálják, pedig fontos, hogy megtanuljunk együtt élni vele.

Több évtizedes konfliktus robbant látványosan a hétvégén – Miért gyűlöli egymást Izrael és Irán?

Első közvetlen fegyveres támadását indította Irán Izrael ellen a hétvégén, holott a teheráni síita rezsim már évtizedek óta egyik...

5 dolog, amit egy erős nő nem tűr szó nélkül a párkapcsolatában

Egy erős, független nő sosem keres csak azért társat, hogy ne legyen egyedül. Eláruljuk, mi az az öt dolog, amit sosem viselne el.

Ellencsapáson dilemmázik Izrael, Amerika békét szeretne - Híreink a Közel-Kelet konfliktusáról kedden

Izrael továbbra is mérlegeli annak lehetőségét, hogy megtorló csapást hajtson végre Irán ellen a vasárnap hajnali támadás miatt. Az...

„A gödiek ráuntak arra, hogy folyton azt hallgassák, a Samsung így meg úgy szennyezi a környezetet”

A gyárban történő dolgokról egyébként sem sokat tudnak a helyi lakosok.

Sport

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Meghalt Feledi László

A Diósgyőr kupagyőztes futballistája hetvenéves volt.

Jürgen Klopp elárulta, miért csak csere volt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban

A német edző tisztában van vele, a folytatás nagyon nehéz lesz.

Zinedine Zidane az új kiszemelt?

Habár sokáig Xabi Alonso tűnt a Bayern München legfőbb célpontjának a nyáron távozó Thomas Tuchel pótlására, a hírek szerint a Leverkusennél maradó spanyol helyett immáron Zinedine Zidane-t szeretnék magukhoz éd

Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa, Feledi László – számolt be a diósgyőri klub a hivatalos honlapján. Feledi […] A Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa bejegyzés először nb1.hu-én jelen

Nem szívroham okozhatta a Roma védőjének rosszullétét, aki összeesett a pályán

Az éjszaka folyamán kardiológiai és neurológiai vizsgálatokon is átesett.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

Csodagyerekként érkezett, megszégye-nülve távozik a Manchester United sztárja

Közel tíz év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

Vizsgálat indult, mert az afrikai futók nyerni hagyhatták a kínai sztáratlétát a pekingi versenyen

Gyanús a dolog, bár az egyik afrikai futó nyilatkozata alapján teljesen egyértelmű a helyzet.

Lemondta a válogatottságot a DVTK játékosa

Egyik legemlékezetesebb gólját a 2015-ös krakkói világbajnokságon lőtte.

0

Bulvár

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás

Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a Tisza Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.

Megérkezett a vihar, több települést is elmosott a zivatar

Volt, ahol borsó nagyságú jégeső esett.

Orbán Viktor bejelentése bakival indult, majd jött Magyar Péter, aki felkérdezte a miniszterelnököt

Nem volt zökkenőmentes a kormányfő posztja a Védelmi Tanács üléséről, majd menetrendszerűen megérkezett az ellenzéki politikus.

80 km/h-s szél, zivatarok, jégeső: 10 vármegyére frissítették a riasztást

Komoly hidegfront érkezik meg a Kárpát-medencébe, kettászakítja az országot a Hungaromet friss előrejelzése szerint.

Szijjártó Péter mégis nagyon kellene Balog Zoltán nagyköveti felmentéséhez

Sulyok Tamás döntéséhez kellene előterjesztés, ellenjegyzés.

Aláírásuk buktathatja le a nárcisztikus embereket - innen tudhatod, ha összeakadtál egyel

Számos árulkodó jele lehet annak, hogy egy nárcisztikus személlyel hozott össze a sors, ilyen többek között az aláírásuk is. Mutatjuk az árulkodó jeleket, olvass tovább!

0






0