Ezt olvasta már?

0

Megújuló energiák használata a horvát-magyar CBC területen

Sikeresen zárult a 2017. júniusában indult „SUECH- Megújuló energiák használata a Horvát – Magyar CBC területen” c. HUHR/1601/3.1.1./0030 kódszámú, az Interreg V-A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló projekt.

A projekt Eszék Város Önkormányzatának vezetésével, Kozármisleny Város Önkormányzata, az Inno-Motive Nonprofit Kft., Szlavónia és Baranya Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Megújuló Energia Források Eszék Kft., az EU Centar NGO közös partnerségében valósul meg.

A projekt elsődleges célja a fenntartható energiával kapcsolatos CBC együttműködés előmozdítása, szakmai kapcsolatok kiépítése, a tudás megosztásával a régió természeti erőforrásainak fenntartható és hozzáadott értékű kiaknázásának elősegítése volt.

A projekt feltárta az energia-hatékonysággal kapcsolatos intézkedések megvalósíthatóságának jogi kereteit mindkét ország épületeinek esetében, annak érdekében, hogy energia-hatékony felújítással kapcsolatos dokumentumok születhessenek eszéki és kozármislenyi épületek kapcsán, amelyekből konkrét fejlesztési tervek is készülhetnek a jövőben. Továbbá, oktatással kapcsolatos események jöhettek létre (workshop, konferencia, energia-nap, tapasztalatcsere) regionális és helyi önkormányzatok, a tudományos közéleti résztvevők, szakértők és érdeklődők bevonásával.

A projekt keretében szakmai energetikai tematikus workshopok, konferenciák és energetikai napok valósultak meg a határ mindkét oldalán, közös stratégiai dokumentumok, energetikai tervek készültek, valamint szakmai hálózat épült a legjobb gyakorlatok megosztása érdekében. A magyar és horvát szakértők Ausztriában és Németországban lévő partnerszervezetek innovatív energetikai projektjeivel is megismerkedhettek egy rövid, 5 napos tanulmányút keretében.

A projekt 12 hónapig tartott, és 2018. május 31-én ér véget, összértéke 246 979,60 €, ebből 209,932,66 € az Európai Unió támogatása. A projekt keretében kialakított komoly szakmai partnerségek és együttműködések jelentősen hozzájárulnak a határmenti térségben induló energetikai programok összehangolásához, közös magyar-horvát szakmai munka előmozdításához, közös fejlesztések elindításához.

Web: www.suech.eu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Húsba vágó találkozás David Szalayval a 97. Ünnepi Könyvhéten

Egy félretett regény megmentett töredékéből nőtt ki a tavaly Booker-díjjal kitüntetett Flesh. David Szalay a Könyvhéten arról beszélt,...

Kiszel Tünde Szoboszlai Dominikká változott: durva kommentek záporoznak a naptárdíva képei alatt

Kiszel Tünde is felült a mémvonatra, és lemásolta Szoboszlai Dominik nagy visszhangot kiváltó szettjét. A naptárdíva azonban több...

Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség

Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten...

Nem akármivel várja az olvasókat a 97. Ünnepi Könyvhéten Szilágyi János: már a folytatáson dolgozik

Hatalmas szenzációra számíthatnak a Vörösmarty térre kilátogatók, ugyanis most vasárnap személyesen dedikálja legújabb, jubileumi...

Magyar Péter úgy betámadta Gulyás Gergely migráns magyarázatát, hogy a fal adta a másikat

Magyar Péter: „Úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj”.

Kilenc év után újra aranyérmes a férfi kajak négyes

Szoros volt a verseny a portugáliai Európa-bajnokságon, de magyarok jól bírták a tempót, sőt a hajrára még rá is erősítettek. Két...

Gulyás Gergely megszólalt a vitnyédi ügyről: tervben volt a menekülttábor

A tábor egyben tartásához szükség van Orbán Viktorra, ezért vállalja a volt miniszterelnök egy évre a pártelnökséget - mondta a Fidesz...

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

Vannak azok a „guilty pleasure” sorozatok, amelyeket a szakértők nem tartanak kiemelkedő minőségűnek, mégis rengetegen imádják őket....

Elkezdték visszaforgatni az időt az emberi testben: megkapta az első páciens a sejtfiatalító injekciót

Először kapott egy páciens olyan kísérleti kezelést, amely az öregedő sejtek „megfiatalítását” célozza. A tudósok szerint a...

Vörös Zászló Oroszországnak szeretettel

A csörte globális és a kínaiak mindenütt beneveznek a versenyre, ráadásul van egy piac, ahol nem is kell nagyon megfeszülniük a döntőbe...

December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovéniában

Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...

0

Sport

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0






0