Megújult a pécsi szülészeti klinika újszülött intenzív osztálya
Megújult a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Újszülött Intenzív Osztálya, a mintegy 30 millió forintból teljes építészeti rekonstrukción átesett részleget szombaton adták át a baranyai megyeszékhelyen.
A PTE tájékoztatása szerint a felújításnak köszönhetően a tavaly Bababarát címet nyert klinika 1991-ben létrehozott, jelenleg húsz újszülöttintenzív- és tíz koraszülöttággyal rendelkező osztálya már megfelel a modern, XXI. századi elvárásoknak.
A kivitelezés költségeinek nagy részét adományokból fedezték, a gyűjtést Horváth István, Szekszárd polgármestere indította el 2007 őszén, miután a gondos orvosi kezelésnek köszönhetően itt mentették meg koraszülötten világra jött harmadik gyermeke életét. A fideszes politikus korábban az MTI-nek azt mondta: a klinikán tett látogatásai során azt tapasztalta, hogy bár a műszerezettség megfelelő, a gyógyítás körülményei nem a mai, inkább a XIX. századi állapotokhoz állnak közelebb.
A klinikára évente mintegy 300-320 koraszülött gyermek kerül nemcsak Pécsről, hanem a Dél-Dunántúl egész területéről. Közülük sokan 1500 gramm alatti súllyal születnek, a képzett orvosokból és nővérekből álló szakembergárda nyújtotta ellátásnak köszönhetően azonban mégis több mint kilencven százalékuk életben marad, és nem szenved az életminőségét tartósan befolyásoló egészségkárosodást.
Az intézmény szeretné folytatni a fejlesztéseket: új műtő, reprodukciós központ kialakítását és a klinika külső homlokzatának felújítását tervezik.(MTI)
hírek innen, onnan
Itt a 9 időtlen körömtrend, ami soha, de soha nem megy ki a divatból
Összegyűjtötték azt a kilenc manikűrstílust, amelyek a francia végektől a mélybordóig garantáltan időtállóak. A listán olyan modern...
Miért tesznek a profi termesztők egy-egy cserép bazsalikomot a paradicsomok közé?
Ha eddig csak a pizzákra tépkedtél bazsalikomot, ideje megismerni a kertben rejlő igazi szerepét is! A nyári hónapokban elképesztő duót...
A 2000-es évek elején ő volt minden nő kedvenc filmsztárja, 48 évesen bizarr módon változott meg az élete
Hosszú kihagyás után ismét reflektorfénybe került James Franco, aki TikTok-oldalán különös videókat kezdett megosztani. A színész azt...
Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
Földes András hozzávágta a telefonját az állathoz és kiabált.
Gulácsi ügyében falba ütközött a Villarreal, klubja kemény feltételeket szabott
A Villarreal Gulácsi Pétert szeretné szerződtetni, ám az RB Leipziggel folytatott tárgyalások a vártnál lassabban haladnak.
Elég jó helyeken nyaralnak a magyar sztárok - nézzék, hova ment Ördög Nóra és a többi híresség. - fotók
A közösségi oldalakat böngészve úgy tűnik, 2026 nyarán is a mediterrán úti célok a magyar hírességek kedvencei. A legtöbben a...
Bochkor Gábor élő adásban jelentette be: felnőttfilmes csapatépítőt szervez
Bochkor Gábor a Retro Rádió reggeli műsorában élő adásban vetette fel kollégáinak a szokatlan ötletet, hogy közösen nézzenek meg egy...
Ezért érzed most olyan unalmasnak az életed – születési hónapod alapján
Nézzük meg, mit mesél a születési hónapod arról, hogy miért éppen most és miért pont így akadtál el az életedben. Azt is megmutatjuk,...
Miért kell mindig két fotót készíteni a bőröndről, mielőtt nyaralni mész?
Biztonságban akarod tudni a csomagjaidat az utazás alatt? Akkor mindig csinálj két felvételt róluk. Mondjuk, hogy milyeneket.
Nagy Bogi őszintén beszélt a szerelmi életéről: elárulta, van-e párja
A Campus Fesztiválon készült fotó miatt indultak találgatások Nagy Bogi magánéletéről. A képen a BSW zenekar stábjának egyik tagja...
Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton 13 órakor számolt be a bizottságnak a döntésről.
Szeptembertől nyilvánosan elérhetők lesznek a kórházi fertőzések adatai
A cél a betegbiztonság erősítése, az egészségügyi intézmények minőségfejlesztésének támogatása és az egészségügyi rendszer...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Megegyezett a középpályással a Manchester City, 90 millió euróért érkezhet
Fél Európa őt akarja megszerezni.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző
Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






