Megújultak a Csontváry Múzeum kiállítótermei
Megújultak a pécsi Csontváry Múzeum kiállítótermei; az intézmény a két hónapig tartó rekonstrukciót követően kedden nyílik meg újra a látogatók előtt.
Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: az 5,1 millió forintba kerülő munkálatok keretében átfestették a falakat, mázoltak, felcsiszolták és lelakkozták a parkettát, valamint korszerűsítették a világítási rendszert.
Hozzátette, hogy a kiállítás a falak vöröses, okkeres árnyalatának köszönhetően látványosabb lett, a tárlat hangulatához illő új megvilágítás pedig kiemeli, "tüzesebbé teszi" a képeket.
Sárkány József a rekonstrukció szükségességét azzal indokolta, hogy ehhez hasonlóra utoljára két évtizeddel ezelőtt volt mód, a múzeum pedig továbbra is méltó körülmények között szeretné őrizni a műkincseket, páratlan élményt nyújtva a látogatóknak, akikből az elmúlt húsz évben egymilliót fogadtak.
A feladatok elvégzéséhez jó alkalmat adott, hogy az alkotások nagy részét kölcsönadták a szegedi és szentesi Csontváry-kiállítás megrendezéséhez, így a múzeumot ideiglenesen bezárták. A kivitelezés révén lehetőség kínálkozott a tárlat anyagának átrendezésére is, arra, hogy másként értelmezzék a képek közötti kapcsolatokat és megpróbáljanak új összefüggéseket bemutatni.
A Csontváry Múzeum kedden délután négy órakor nyílik meg újra az érdeklődők előtt. Ebből az alkalomból ünnepséget szerveznek, amelyen Bertók László Kossuth-díjas költő felolvassa Villanyvilágított fák Jajcéban című költeményét, és megosztja a közönséggel Csontváryval kapcsolatos gondolatait. Az eseményen fellép "A Hetedik" Kortárs Táncműhely, majd Nagy András muzeológus, esztéta tart tárlatvezetést a résztvevőknek.
A baranyai megyeszékhelyen 1973 óta működik a Csontváry Múzeum. Az intézmény Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) festőművész mintegy 100 alkotásból álló életművéből 42 műtárgyat, ebből 14 grafikát és 28 festményt őriz. A művek a Magyar Nemzeti Galéria, a Janus Pannonius Múzeum és a pécsi önkormányzat tulajdonában vannak.
mti

- A tenorkürttől a Pécsi Vasutas Művelődési Ház vezetéséig
- Hatvan programot kínál a ma kezdődő első pécsi Zsolnay Fesztivál
- Bemutatták az Egyszer volt… című filmet a washingtoni magyar követség holokauszt-emlékhónapja jegyében
- A „Bor' anyja” hozta meg a sikert a pécsi táncosoknak
- A Slow Design jegyében rendezik meg az idei Design Hetet
- Új fesztivál Pécsett - hétvégétől irány a Zsolnay Kulturális Negyed
- „Fogadd a dolgokat gőg nélkül, válj meg tőlük könnyű szívvel!”
- Megnyílt a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás - képgaléria
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





