Pécsi Napilap - Megújultak a padok a Szent István téren

Ezt olvasta már?

Baranya megye véradásai a 21. héten

Baranya megye véradásai - 2013. május 20. - május 26.


Megújultak a padok a Szent István téren

Augusztus 2-án a reggeli órákban kezdődött és délután fejeződött be a pécsi Szent István tér 33 padjának „rendbetétele”, amely során az IT Services Magyarország Kft. munkatársai felújították az ott lévő köztéri padokat.


hirdetés

A 21 fős csapat először leszerelte a padok ülő- és hátdeszkáit, majd levágta azok elkorhadt végét. Ezt követően kézi erővel megcsiszolták, átfestették és visszaszerelték a helyükre a paddeszkákat. Amely lécek már nem voltak javíthatóak, ott újakkal pótolták ki és hozták rendbe a díszpadokat.

A városszépítő munkába aktívan bekapcsolódott Nagy Csaba, Pécs MJV alpolgármestere is. A tevékenységet szakmailag a BIOKOM Kft. munkatársai koordinálták, akik igen örültek annak, hogy ilyen nagyszámú segítséget kaptak városüzemeltetési feladataik ellátásához – mégha csak kis időre is.

A cég ezzel a megmozdulásával azt szeretné kifejezni, hogy nemcsak új munkahelyek teremtését tekinti fontosnak Pécsett, hanem társadalmi tevékenységének részeként a város szépítésében is szerepet vállal.

Pécs MJV Polgármesteri Hivatal
BIOKOM Kft.






A "cég" azt is észrevehetné, hogy a Barbakán bástyánál a gerendák egy része kiesett, "kijár", s ezzel életveszélyes rajtuk a közlekedés, mert kibillennek a helyükről, vagy egyszerűen kiemelik őket. Többen szóltak a "cég"-nek már, de "Erre nincs pénz!" felkiáltással le is zárták az ügyet. Majd ha valaki megsérül, netán bezuhan az árokba, akkor elgondolkodhatnak rajta komolyabban.



0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Visszavonul a Giro- és Vuelta-győztes Mencsov

Az orosz kerékpáros térdsérülése miatt döntött így.

Lezuhant egy vitorlázórepülő, ketten megsérültek

Megszakított felszállást követően visszazuhant és a földhöz csapódott egy oktató vitorlázó repülőgép Budapesten, a hármashatárhegyi repülőtéren hétfő délután, a balesetben az oktató és a növendék is megsérült - tájékoztatta a repü...

Börtönbe kerül a magyargyűlölő román futballmecénás, Gigi Becali

A román legfelső bíróság jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn Gigi Becali parlamenti képviselőt, a Steaua Bucuresti futballklub mecénását a román védelmi minisztériummal 14 éve lebonyolított telekcsere ügyében.

Lowe idő előtt csatlakozhat a Mercedeshez

Paddy Lowe engedélyt kapott a McLarentől, így már a következő hónapban csatlakozhat a Mercedes vezetéséhez, jóllehet korábban úgy volt, 2014-ig várnia kell.Tovább

A BMW cáfolja a visszatérést a Forma-1-be

A BMW határozottan cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint komolyan gondolkodna a Forma-1-es visszatérésen, miután a Honda a múlt héten bejelentette, 2015-ben visszatér a királykategóriába.Tovább

USA: Magyarországon gyengült a vallásszabadság

Magyarországon az alkotmány és a politikai irányvonal általánosságban védelmezik a vallásszabadságot, de folytatódtak a nyíltan antiszemita Jobbik parlamenti párt rasszista kommentárjai, és Budapesten egy imaház mellett támadás tö...

Bajnok a Körösladány, kikapott a Szabadkígyós - eredmények

Mivel kikapott a Szabadkígyós, így a Körösladány bajnok lett győzelmével. A Békésszentandrás is megnyerte a rangadót, míg a Battonya otthon tartotta a három pontot. A Gádoros elmozdult a kieső helyről. Idegenben okozott meglepetés...

Y generáció: ami nincs a neten, az nem is létezik

Bár az Y generáció tagjai már gyerekkorukban találkoztak az internetes eszközökkel, csak részben alakítják tudatosan digitális identitásukat, amely 70-80 százalékban önazonos, 20-30 százalékban viszont az határozza meg, hogy mások...

Nem élte túl a motoros a kamionnal való ütközést

Kamion és motor ütközött a 44-es főúton, Gyula és Békéscsaba között

Amisok New Yorkban - Hitpóba

A kamerák öt fiatal mindennapjait követik nyomon, akik úgy döntenek, hogy elindulnak és felfedezik a közösségükön kívül létező világot.

Visszavonul a Giro- és Vuelta-győztes Mencsov

Az orosz kerékpáros térdsérülése miatt döntött így.

Sport

Épül a csapat Miskolcon

A MOL Liga legutóbbi szezonjának egyik üde színfoltját a Miskolci Jegesmedvék csapata jelentette. Miskolcon a szisztematikus és alázatos munkának köszönhetően évről évre erős csapat épül, olyan amely immáron két éve meghatározó ta...

Kárász Anna a válogatott ajtaján dörömböl

Sok szempontból volt nagyon hasznos, hogy a szegedi kajak-kenu Világkupán a magyar válogatott igen népes csapattal képviseltette magát. Egyrészt a szövetségi kapitány képet kapott arról, hogy a keret tagjainak hogy sikerült a téli...

Tízgólos meccsen búcsúzott Ferguson, Beckham megsiratta a pályafutását

Gólkirály lett Van Persie és Ibrahimovic, Bale elképesztő nagy gólt lőtt ismét, az Atlético nyerte a "kártyapartis" kupadöntőt a Real ellen, Ferguson utolsó, 1500. meccs parádésra sikerült, a Milan három percre volt, hogy bedőljön...

Kedden javíthat a Pick Szeged

Szombaton Veszprémben megkezdődött a kézilabda NB I bajnoki döntője, melynek első mérkőzésén a Pick Szeged nagyarányú vereséget szenvedett a házigazda veszprémiektől. A szegediek az első játékrészben abszolút versenyben voltak az ...

Babos Tímea alaposan felkészült a Roland Garrosra

Május 22-én a selejtezőkkel kezdetét veszi az idény második tenisz Grand Slam tornája, a Francia Nyílt Bajnokság, ismertebb nevén a Roland Garros. Babos Tímea tavaly alanyi jogon főtáblás volt, ám idén kvalifikálnia kell magát, ho...

Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t

A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.

Szolnok-Alba döntőt rendeznek a kosárlabda NB I-ben

Kialakult a férfi kosárlabda NB I döntőjének párosítása. Elsőként a trónfosztásra készülő Alba Fehérvár jutott be a fináléba, miután 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Kaposvár együttesét. A Szolnok megszenvedett a döntőbe jutássa...

Így ért véget Ferguson utolsó meccse

A Chelsea lett a harmadik, az Arsenal pedig a negyedik az angol labdarúgó Premier League-ben, miután a vasárnapi 38., egyben utolsó fordulóban mindkét csapat nyert.

Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt

Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.

Videó: a Tottenham szurkolóinak pofára esése

A Premier League utolsó fordulójában az Arsenal győzelme azt jelentette, hogy a Tottenham nem indulhat a Bajnokok Ligájában. Volt egy pillanat a Tottenham mérkőzésén, amikor azt hitték a Tottenham szurkolói, hogy egyenlítettek a ...

Érsekújváron is készülnek a közelgő MOL Liga szezonra

A MOL Liga tavalyi idényének meglepetéscsapata kétség kívül a Érsekújvár volt. Az újonc gárda kiválóan kezdte az idényt és bár a hullámvölgyek nem kerülték el, az alapszakaszt a negyedik helyen zárták, így bejutottak a rájátszásba...

Bulvár

Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó

Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.

Pedig 40 éves nincs! A népszerű színészt nagypapává tette tinédzser fia

Willi Herren német slágergyáros és színész 37 évesen lesz nagypapa.

5 milliót kaphatsz felújításra - Most még nem késő pályázni

Szeretnél rendezett házban lakni? Akkor mindenképp tájékozódj, és pályázz a felújítási hozzájárulásra!

Hirtelen lezúdult a jégeső: tömegkarambol - lezárták az autópályát

A Madridot Burgosszal összekötő autópályán összesen 45 autó futott egymásba.

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában ...

Ez most vicc? Kötelező lesz szeptembertől az alfa állapot elérése az iskolákban

Változásokat vezetnek be a közoktatásban a tanév elejétől.

Hány évesnek hisszük magunkat?

"Negyven felett már minden baj elér, ötven fölött meg minden nap ajándék" - ugye Ön sem így gondolja?

Nyilvánosságra kerültek a képek! Meztelenül állt modellt a magyar énekes sztárpá...

Galambos Dorina és Pély Barna éva- és ádámkosztümben pózolt.

Heti horoszkóp május 20-tól 26-ig - Most érkezhet a szerelem

Ha szingli vagy, talán hozzád is a héten kopogtat be a nagy Ő. Nézd meg, mit ígérnek a csillagok!

Kötelező lesz: szelektív hulladékgyűjtés

Nem is gondolnád, de az ötven felettiek élen járnak a szelektív hulladékgyűjtésben!

Szorul a hurok a az adóelkerülők nyaka körül

Bizony lassan a végükhöz közelednek azok az idők, amikor még el lehetett dugni az adómentesen szerzett jövedelmet egy svájci számlán, vagy egy ciprusi garázsba bejelentett cégen keresztül lehetett milliárdokat tisztára mosni. Egyr...

Hamar behajthatók akár a 10-20 ezer forintos tartozások is

A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció.

blogmorzsák

Mikor voltuk boldogabbak?

1960-ban vagyunk. Az állampártnak infó kell arról, hogyan vélekednek a hazánkba látogató nyugatiak az országról.

Nyitás a katolikus egyházban

Elindulhat egy hasonló erjedési folyamat, mint amely fél évszázaddal ezelőtt a Második Vatikáni Zsinathoz vezetett.

Heti Mutyimondó:
Magyarország elsimicskásodása

A jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett „pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák.

A jövő biztonsága

Milyen fejlődés várható a lakásvédelmi rendszerek, a vállalati biztonság és a térfigyelő kamerarendszerek területén?

Van esély a Dredd 2-re?

Mire kiderült, hogy a Dredd mennyire jó film lett, már késő volt, a film anyagilag óriásit bukott.

Nehézbombázó a cabrióban

A Candice nevű szőke macska nagyon kelleti magát egy autóban.

Magyarország pillanatai drágák

"A kormány programja mindannyiunk számára a gyarapodás lehetőségét kínálja." - mondta Orbán Viktor 1998-ban.

Kígyó, skorpió, malária, gyomorrontás - így kerülheted el

Egzotikus helyen két dologtól szokás félni: meghalunk, mert valami haramia megöl, vagy mert összeszedünk valami borzasztó betegséget.

Nehezen tudok rossz mondatot írni, mert ilyen a kezem

Esterházy Péter családról, arisztokratákról
és a francia újságírókról.

A világ legdrágább konyakja

Alig 35 millió forintért bárki rendelhet a Cognac Croizet Cuvee Leonie-jéből. Az ital 150 éves.

Több tucat tornádó csapott le az Egyesült Államokra

Romok, sérültek és egy halott maradt
a forgószelek után.

Málta rád vár!

Az undok magyar munkaügyi központostól a segítőkész máltaiig hosszú az út - avagy hogyan segít az állam a munkakeresésben itt és ott.

0