Ezt olvasta már?

0

Megy a találgatás a pécsi polgármesterjelöltekről

Terjedelmes írást közöl a Szabad Pécs a lehetséges pécsi polgármesterjelöltekről nagyjából egy évvel az önkormányzati választások előtt. A konzekvencia: két erős kihívója is lehet a Fidesz jelöltjének.

A portál úgy tudja, amit egyébként nekünk is megerősítettek, hogy a baloldal nem indít pártpolitikust, a legnagyobb esély arra van, hogy beáll a hőerőmű volt vezetője, Péterffy Attila mögé, aki egyébként Mellár Tamás Mindenki Pécsért mozgalmában tűnt fel, és saját bevallása szerint független jelöltként el is indulna a választáson. Gazdasági szakemberként nem is lenne rossz választás az adósságait rekordgyorsasággal halmozó városnak.

Érdekes képletet állít fel az internetes lap, amennyiben a 21. századi pártok (LMP, Momentum, Együtt) Vicze Csilla mögé sorakoznak fel, ezt egyébként Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke valós opciónak nevezte. A különös csak az, hogy Vicze Csilla az Összefogás Pécsért Egyesület tagja, volt önkormányzati képviselője – annak idején a Civilek a Mecsekért zászlóvivője volt –, és az elmúlt időszakban éppen az ÖPE vezetője, Kővári János kezdett egyre jobban mozgolódni, ami bizony az ő esetében sem zárja ki a polgármesteri babérokra törekvést. Nagy kérdés, hogy mindez hogyan lesz összeegyeztethető az ÖPÉ-n belül, az sem kizárt, ha valóban létrejön ez az összefogás, Kővári egyet hátralép, és megelégszik egy alpolgármesteri pozícióval. Mindez azonban felveti a Fidesszel való viszonyt is, hiszen Kővári éppen a kormánypárt támogatásával jutott annak idején a Parlamentbe, koalíciós partnere volt a pécsi közgyűlésben a Fidesznek, és bizony több helyi politikus is azt állítja, csak látszatellenzéki, ha ő kerülne pozícióba, nem nagyon kutakodna a 2009-et követően a városban történtek után.

A legnagyobb kérdés persze az, kit indít a Fidesz! A tavaszi parlamenti választások során Mellár Tamás győzelmével kiderült, nem megingathatatlan a pécsi bázisa, a város helyzete miatt megcsappant a népszerűsége. Ez nyilván kihat Páva Zsolt megítélésére is, aki azonban még mindig messze a legismertebb helyi politikusuk, persze ez nem meglepő, hiszen a többiek – talán a két alpolgármester, Őri László és Decsi István kivételével – meglehetősen kevés médiafelülethez jutnak. Felmerült Vári Attila neve is, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó ismertsége vitathatatlan, az más kérdés, hogy a PSN Zrt. vezérigazgatója és a vízilabda-szövetség frissen megválasztott elnöke mennyire akar belemerülni a napi politika harcaiba.

Amiről viszont sehol sem esik szó, az a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom esetleges lépései. A Jobbik rendre egyedül méretteti meg magát minden választáson, gyanítjuk, ez most is így lesz, bár egyáltalán nem zárható ki, hogy őket is sikerül bevonni a Vicze Csillát támogatók körébe, figyelembe véve, hogy a nyári pártszakadás során Pécsett is meggyengült a helyben egyébként sem túl acélos bázis. A Mi Hazánk mint frissen alakult párt nem teheti meg, hogy bárkivel közösködjön, csakis önállóan mérheti fel, hogy milyen is a valós támogatottság.

Nem ejtettünk szót a Magyar Kétfarkú Kutyapártról, akik az országgyűlési választásokon igazolták, velük is kell számolni, ugyan a polgármesteri székig bizonyosan nem jutnak el, de színesítik majd ötleteikkel a pécsi kampányt is.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egy 5 éves kisfiú hirtelen rosszul lett egy családi nyaraláson, és napokkal később egy rendkívül ritka betegségben meghalt

Egy amerikai édesapa, Viet Vu szólalt meg, miután ötéves fia, Justin egy rendkívül ritka betegségben, a szisztémás kapilláris...

Nyomáspróba – Jaha Koo vizsgálja a dél-koreai társadalmat

Jaha Koo beszélő rizsfőzőkkel, személyes veszteségekkel és történelmi traumákkal vizsgálja a dél-koreai társadalmat két, egymással...

Belép a magyar piacra a görög energiaóriás, egyből egy hatalmas bevásárlással indítanak

A görög PPC Group belép a magyar energiapiacra: a vállalat megújuló energiával foglalkozó leányvállalata megállapodott a Greenvolt...

Nem a Maldív-szigetek az idei nyár slágere: egyre többen választják ezt az afrikai paradicsomot

Miközben sokan a görög vagy horvát tengerpartot keresik a nyári hónapokban, egy különleges szigetcsoport egyre gyorsabban tör előre az...

8 halottat találtak egy lángoló házban, az amerikai család több tagján lőtt sebek is voltak

Egy nyolctagú család, köztük hat gyermek holttestére bukkantak a tűzoltók egy Grand Haven Township-i házban Michiganben. A hatóságok...

A földön kívüli civilizációk rádiójelei talán végig ott hevertek előttünk, csak rossz frekvenciákon kerestük őket

Évtizedek óta ugyanazt a rádiófrekvencia-tartományt figyeljük, hátha egyszer egy földön kívüli civilizáció jeleit észleljük....

Ausztriába készülsz autóval? 2027-től egyetlen szabályszegés is milliókba kerülhet

Ha autóval készülsz Ausztriába, érdemes már most megismerned az új szabályokat. 2027. január 1-jétől jelentősen szigorodnak a...

Állami kamattámogatás indul a tejipari válság enyhítésére

Akár 100 százalékos kamattámogatást kaphatnak a tejhasznú szarvasmarha-tenyésztők.

Orbán Viktor Magyar Péterről: Ezt az embert csak elviselni lehet

A volt kormányfő a vereségről és a Fidesz hibáiról is beszélt.

Kétszeres BL-győztessel erősített az Atlético, Rodri érkezéséről és Vinícius távozásáról írnak Madridban - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

0






0