Mellár Tamás pénzügyminiszter lehet
Persze ehhez nyernie kell az ellenzéknek is az április 8-i választáson. Mindenesetre Karácsony Gergely, az MSZ-PM miniszterelnök-jelöltje a pécsi egyetemi tanárt, független képviselőjelöltet nevezte meg árnyékkormányában.
Ma mutatta be árnyékkormányának tagjait Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, amiről az index.hu tudósított.
Karácsony a többi között elmondta, „koalíciós kormányzásra készül, „a demokratikus pártok mindegyikével” együttműködve képzeli el az ország irányítását. Ezért most nem is teljes kormánynévsort hirdetett, „a leendő miniszterek fele mondja most el, mit szeretne a saját területén”.
Elemzők arra mutattak rá, hogy a névsorban nem lehetett találni határozottan MSZP-hez köthető, vagy akár korábban itt politizáló személyt.
Karácsony Mellárra utalva aláhúzta, „a progresszív programot megvalósító kormányban is van helye konzervatív embereknek, ezért esett a választása Mellár Tamásra. Az egykori fideszes Mellár, aki most a baloldal pécsi jelöltje függetlenként (az MSZP-Párbeszéd logót nem vállalta), azt mondta, hogy a legfontosabb megteremteni a költségvetés átláthatóságát.”
Mellár Tamás programjának ismeretetésében elmondta, „szerinte vissza kell állítani, hogy ősszel legyen a költségvetés elfogadása, véget kell vetni, hogy a kormányrendeletekben döntsenek hatalmas pénzek átcsoportosításáról, és meg kell szüntetni, hogy az MNB-ben hatalmas pénzeket osszanak szét". Mellár úgy látja, „szükség van szerkezeti átalakítás: az oktatásra és egészségügyre többet szánna a kormány”.
A pécsi közgazdász professzor „egyszerűsíteni szeretné az adórendszert, ma több mint 60 adónem van, ezt csökkenteni kell, és rögzítené, hogy ne lehessen év közben, vagy akár visszamenőlegesen adókat módosítani, valamint hozzá tette, az egykulcsos SZJA igazságtalan, progresszív adórendszert kell bevezetni, ami azt jelentené, hogy a minimálbérre alacsony, az átlagbérre 15 százalék körüli, a magasabb jövedelmekre pedig magasabb, de nem túl magas adókulcsot vetne ki. Pontos számokat nem mondott”.
Forrás: index.hu
Fotó: Karácsony Gergely facebook-oldala
Karácsony
Fszerint a progresszív programot megvalósító kormányban is van helye konzervatív embereknek, ezért esett a választása Mellár Tamásra. Az egykori fideszes Mellár, aki most a baloldal pécsi jelöltje függetlenként (az MSZP-Párbeszéd logót nem vállalta), azt mondta, hogy a legfontosabb megteremteni a költségvetés átláthatóságát.
hírek innen, onnan
Lila csodák nyomában: 5 varázslatos magyar hely, ahol te is szedhetsz levendulát idén
Beköszöntött a levendulaszezon, és országszerte megnyitották kapuikat azok a mesés lila mezők, ahol nemcsak gyönyörködni lehet a...
Elleptek a legyek? Ezzel az egyszerű gyógynövényes kopogtatóval távol tarthatod őket az otthonodtól
Eleged van a zümmögő legyekből, de nem szeretnél vegyszereket használni? Egy különleges, szárított gyógynövényekből készült...
A cukorbetegség sokáig csendben rombolhat: ezekre az apró változtatásokra érdemes figyelni
A 2-es típusú cukorbetegség sokáig kevés feltűnő panaszt okozhat, miközben a tartósan magas vércukorszint komoly terhet jelenthet a...
Megszólal Vitnyéd polgármestere, itt követheti élőben Sváby András interjúját Szalai Csabával
A vitnyéd-csermajori ingatlan számos kérdést vetett fel az elmúlt napokban, Szalai Csaba az ATV Heti Naplóban reagál az ügyre.
Washingtoni német nagykövet: Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi
Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi. Ráadásul jóval a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát...
Magyar Péter reagált a Fidesz felszólítására: "Ennél tényleg nincs lejjebb"
Magyar Péter visszaszólt, miután a Fidesz felszólította, hogy ne hajtsa végre a migrációs paktumot, illetve ne építsen bevándorlókat...
Ukrán pénzszállító: súlyos hiányosságokat állapított meg egy belső NAV-vizsgálat
A magyar hatóságok márciusban pénzmosás gyanújával csaptak le egy ukrán pénzszállító konvojra. Egy most nyilvánosságra került NAV-os...
Kellemes meglepetés érte a magyar gazdaságot: szárnyal a hazai tőzsde az új adatok után
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,54 százalékkal, 2053 ponttal emelkedve 135 725,68...
Súlyos százezreket bukhat, aki rosszkor adja be a nyugdíjkérelmét
A nyugdíjigénylés időzítése komoly pénzt jelenthet: a visszamenőleges kérelem plusz juttatásokat és magasabb ellátást hozhat. A...
A tökéletes szex titkai férfi szemmel: 5 meglepő igazság
Az intimitás és a szexualitás mindenki számára más és más árnyalatokat hordoz, különösen igaz ez a férfiak és nők eltérő...
Alfred Hitchcock vacsorapartijai legendásak voltak, de annál bizarrabbak: hátborzongató, amit a vendégeknek el kellett viselniük
Alfred Hitchcock neve hallatán a legtöbb embernek azonnal a feszültség, a rejtély és a hátborzongató történetek jutnak eszébe. A...
Riasztó figyelmeztetés: rettegett ázsiai ragadozó végezhet a hazai méhekkel
Egyre közelebb kerül Magyarországhoz az a rettegett inváziós rovar, amely egész méhcsaládokat képes elpusztítani. A klímaváltozás...
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






