Ezt olvasta már?

0

Méltóságot Minden Nőnek: 300 táska gyűlt össze a pécsi nők összefogásából

Egy tipikus női kezdeményezés volt az, amit Zábrádi Mariann indított el Pécsen a női szolidaritás jegyében. A Méltóságot Minden Nőnek programban mindenféle márkájú táskát adományoztak a pécsi nők teli hasznos higiéniai termékekkel. Január 23-án zárult a gyűjtés, de még ma is érkeznek be táskák.

Egy újabb női összefogás indult el 2019-es év elején, amely a Méltóságot Minden Nőnek nevet viseli. Bár nem ez az első női segítő kezdeményezés városunkban, hiszen a Pécsi Jótékony Nőegylet már több mint 20 éve tevékenykedik a városban és szervez különböző jótékonysági programokat. Azonban a Méltóságot Minden Nőnek program nagyon rövid időn belül nőtte ki magát és mozgósított több száz pécsi nőt, annak érdekében, hogy segítsenek rászoruló nő társaikon.

Zábrádi Mariann egyedül vágott bele abba a kezdeményezésbe, amelyben a pécsi nők női táskákat adományoznak a mélyszegénységben élő, rászoruló és hajléktalan nőknek. Eleinte 50-60 táska beérkezésére számított Mariann, amely egy hét alatt össze is jött, azonban a program annyira kinőtte magát, hogy több mint 300 táska érkezett be, és a gyűjtés lezárultával is még érkeznek az üzenetek és a kommentek a zárt csoporton belül, hogy hadd lehessen még adományozni.

Zábrádi Mariann középen

A Méltóságot Minden Nőnek - lassan mozgalommá nővő - szerveződése, kezdeményezése azt a célt próbálja meg szolgálni, hogy azoknak a nőnek, akik rászorulók, szegénységben vagy hajléktalanként élnek megpróbáljon méltóságot adni a tárgyi javakon felül. Jelen esetben olyan termékekkel, amelyek egyes nők sajnos nem engedhetnek meg maguknak, azonban elengedhetetlen az alapvető higiéniai igényekhez, mint például fogkefe, tusfürdő, testápoló, dezodor, sampon, hajbalzsam, labello, kézkrém, arckrém, nedves törlőkendő, női intim betét és a többi, mondhatni alapvető higiéniás szépség ápolási termékek.

"Személyesség és méltóság. Ezzel a két fő fogalommal tudnám jellemezni a mi programunkat. A méltóságról már beszéltem, a személyesség pedig abban nyilvánul meg, hogy kéretlenül, de az adományozó nők nagy része adott valami kis személyes dolgot a táskájába a higiéniás termékeken kívül . Én például egy kendőt raktam bele, de van, aki kis bizsut vagy valami rúzst szemfestéket, ami több mint az alapvető higiénia, de a női igényeket kielégíti."

Zábrádi Mariannal, a Méltóságot Minden Nőnek ötletgazdájával és elindítójával beszélgettem a programról:

 

Hogyan indult a Méltóságot Minden Nőnek kezdeményezés, mi volt ennek a projektnek a csírája, az előzménye?

M.: Fontos elmondanom, hogy én már korábbi években is több segítő programban vettem részt itt a városban, azonban adománygyűjtésben még sohasem. Abból a szempontból kapcsolódnak ehhez a kezdeményezéshez a korábbi akciók, amelyekben részt vettem, hogy mind arról szóltak, hogy amikor segítünk a rászorulóknak egyben méltóságot is adjunk nekik a tárgyi segítségen túl. Tehát, hogy ha mondjuk ételosztásról van szó, akkor a segítésnek azt a formáját tudom elképzelni, magaménak tudni és csinálni is, ami egyben méltóságot is ad annak, akinek az ételt adom. Ezért nem tudok például az utcai ételosztásnak a szószólója lenni vagy odaállni, holott nagyon tisztelem őket, akik ezt csinálják, mert én a megterített asztalnál való étkezést szeretném tudni minden embernek és ebben segítettem is, ez volt a Konyha projekt 2016-2017-ben.

A mostani program az interneten bukkant fel „nem luxus táska” névvel, amely ezzel a céllal jött létre,hogy táskákat gyűjtsenek rászoruló, hajléktalan nőknek. Ez egy budapesti kezdeményezés volt és jelenleg is van. Amikor a látókörömbe került nagyon megtetszett ez az ötlet és felvettem velük a kapcsolatot, hogy csatlakoznék hozzájuk és csinálnék egy ilyen pécsi csoportot, hiszen Pécsett is nagyon sok a rászoruló és a hajléktalan, és akkor gyűjthetnénk az ittenieknek. Ők azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által Budapesten működtetett Miklós utcai hajléktalanszállónak gyűjtenek. Később, akikkel elkezdtem erről beszélgetni, azt mondták, hogy nehezen lenne megoldható, hogy a pécsiek Budapestre adakozzanak, így jött az ötlet, hogy akkor miért ne gyűjthetnénk itt helyben? Ekkor ettől a kezdeményezéstől elszakadva hoztam létre a pécsi Méltóságot Minden Nőnek csoportot.

 

Honnan a név?

M.: Volt két olyan eleme a Nem Luxus Táska elnevezésében, amely nekem így nyelvileg, meg úgy filozófiában sem passzolt. Az egyik az a nemmel kezdődő mondat, ami ugye egy tagadás, a másik pedig a luxus kifejezés, amely egy olyan kontextusban, ahol a mélyszegénységről beszélünk pedig disszonáns. Ekkor jött az ötlet, hogy legyen Méltóságot Minden Nőnek. Ez a 3 kifejezés fedi le, amit igazán szeretnék. Bár egyedül találtam ki és kezdtem el megvalósítani az ötletet, hamar lettek segítőim, kolléganőm és néhány közvetlen barátnőm is támogatni kezdett, és így lettünk mi ilyen élharcosok. Már csak azt kellett megszervezni, hogy hol gyűjtjük a táskákat, amely aztán a Zsolnay Negyedben és a Forrás üzletházban valósult meg egy ismeretlen ismerős kedves adományozó révén.

 

Egy ilyen jellegű gyűjtés megszervezése online és offline térben párhuzamosan azért nem egyszerű. Hogyan zajlott a gyűjtés, miképpen érted el a célcsoportot? Mennyi adomány táska érkezett be?

M.: Január 9-én hoztam létre egy zárt eseményt a Facebookon 3 hétre, amely január 23-án zárult le. Meghívtam a saját pécsi ismerőseimet és lehetővé tettem, hogy ebbe a zárt eseménybe mindenki meghívhassa az ő ismerősét is, majd ebből lett egy nagyon szép és széles kiterjedésű háló, amelyben több mint 5000 meghívott volt. Ebből cirka 700 ember jelezte vissza a részvételi szándékát, és ebből ténylegesen adományozó 313 lett. Reális célnak én egy 50-60 táskát reméltem, hogy összegyűlik 3 hét alatt, amire azt mondtam volna, hogy már egy siker. Ez a mennyiség azonban már egy hét alatt összejött, majd a második és a harmadik héten úgy megugrott, hogy ebből lett ez a mostani nagy szám.

Mi volt a kezdeményezés fő motívuma - ha fogalmazhatunk így - hiszen a nők nem egy esetben vannak megszólítva különböző programok révén?

M.: Ennek az egésznek a női szolidaritás a lényege. És ezt nagyon erősen meg is éreztem a szervezés során a programhoz csatlakozó nő társaktól, hogy az egy nagyon nagy erő, amikor az egyik nő a másikért teszi oda magát. Viszonylag ritkán van megszólítva ez az énünk, mint például az anyai vagy a háziasszonyi énünk. De jelenleg a nőiség került előtérbe és ebben rendkívüli erő van. Bízom benne, hogy ezt a jó erőt az adományozottak is megérzik, s ezáltal nagy dolgot tudunk adni azoknak a nőknek, akiknek igénye lenne rá, de nem tudja megvenni a szükséges higiéniás termékeket.

Kikkel működtök együtt, akik segíthetnek az adományok elosztásában az arra rászorulóknak? És milyen módon osztjátok el ezt a rengeteg táskát?

M.: Nem vettük fel előre a kapcsolatot a segély szervezetekkel, mert nem tudtuk, hogy mennyi táska lesz. De azért nagyjából lehet tudni, hogy Pécsen hány hajléktalan nő van, még ha a számuk változik is, de nagyjából 50-70 detektálható. Számukra is adtunk táskákat, amelyekben a Máltai Szeretet Szolgálat és a Támasz Alapítvány hajléktalan ellátásáért felelős vezetők segítettek, az Ifjúságért Egyesület családok átmeneti otthonában élőknek is juttattunk adományt.

Ezenfelül a támogatóink között voltak néhányan, akiknek ilyen vagy olyan módon kötődése volt különböző csoportok felé, ahol tetten érhető a szegénység, rászorultság. Fontosnak tartottam, hogy ezek a támogatóink érezzék, hogy a személyesség itt is megnyilvánul és így jutottunk el a Gyárvárosi Általános Iskolához, a Vasasi Általános Iskolához, valamint az Élmény Tár Tanodához, a Pécs Bike Maffiához a nagy segély szervezeteken kívül. Itt a nehéz körülmények között élő kamaszodó lányokat és a fiatal felnőtteket céloztuk meg az adománytáskákkal. A segítő szervezetek feltérképezésében Sándor Andrea az Ifjúságért Egyesület ügyvezetője volt nagy segítségemre.

Jó érzés volt, hogy a célcsoportokhoz vezető intézmények részéről is olyan nagy lelkesedést tapasztaltunk, amit maguk az adományozók, a mi kis közösségünk mutatott a csoporton belül.

Ezzel a kezdeményezéssel hatalmas kohéziót, összefogást hoztál létre a pécsi nők körében, amely akár mozgalommá is kinőheti magát. Hogyan tovább? Mi várható a jövőben?

M.: Sokan jelezték az adományozók köréből, hogy az ilyen konkrét, célirányos gyűjtésben máskor is benne lennének. Ezt próbálom most körüljárni a segítő szervezetekkel, hogy milyen igények merülnek fel, amelyek adományokkal kielégíthetőek. Persze lehet, hogy a csoport tagjaiban rejlő egyéb potenciálokat is ki tudjuk aknázni. Most kezdődik az erről való diskurzus friss közösségünkben.


Mik a tapasztalataid a gyűjtésről? Milyen volt ennyi embert kooperálni, egy ekkora volumenű dolognak a részese és egyben ötletgazdája is lenni?

M.: Csupa jó érzés volt bennem végig, rendkívül felemelő és eufórikus lett a hangulat, ahogy haladtunk az időben előre. Ritkaságszámba megy az, amikor több száz, sok mindenben különböző embert koordinálni kell, és nincs konfliktus. Volt sok móka, kacagás, egy célért való komoly odaállás. Az adományozókon kivétel nélkül éreztem a közös célért való odaadó magatartást, ami tapasztalható a táskák és a bennük található termékek minőségén is.

Többen is elmondták, hogy annyira jó érzés adni, csak sokszor nehéz megtalálni, hogy milyen formában, hova és kinek, de ha van egy ilyen vállalható kezdeményezés, akkor ahhoz nagyon jó szívvel csatlakoznak az emberek.

Hálásan köszönöm mindenkinek, aki így vagy úgy a projekt sikerében részt vállalt.

 

lockkerdee







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kikezdték a kommentelők Bárdosi Sanyit, amiért kidobónak állt – keményen visszaszólt a kritizálóknak

Másodállásban biztonsági őrként dolgozik a budapesti bulinegyedben Bárdosi Sanyi, akit rengetegen támadnak emiatt az interneten. Az...

Sally Rooney könyveit azonnal leszedték a brit polcokról, miután a kiadó jogilag csapdába esett a bevételek miatt

A kiadó és az írónő példátlan közös döntése A kortárs irodalom egyik legolvasottabb szerzője, Sally...

Hajcsat migrén ellen? Meghökkentő trükk terjed a TikTokon, de mit mondanak az orvosok?

Egy hétköznapi hajkiegészítő miatt indult találgatás a közösségi médiában. A videók látványos enyhülést ígérnek, de vajon mi...

Új hírek érkeztek a Szellemirtók 5. részéről

Carrie Coon még mindig nem kapott felkérést a Szellemirtók ötödik részére, noha Jason Reitman korábban már kitalált egy koncepciót.

Friedrich Merz az uniós csúcson lépett közbe, mikor kiderült, mire készül Washington az orosz vagyonnal

Brüsszeli vétó az amerikai tervekkel szemben Friedrich Merz német kancellár közvetlenül az uniós csúcstalálkozó előtt...

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több...

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0