Melyik a legjobb honlap az országban?
Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Klub "Az Év Honlapja" pályázatot. Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.
Az idén a szervezők újabb kategóriákat állítottak fel, illetve bizonyos kategóriákat kettéválasztottak: többek között ilyen újítás az e-learning és az oktatási kategória, a vendéglátás és turizmus, valamint az önkormányzati és kormányzati oldal különválasztása is. Az „Ifjúsági" kategóriában idén is díjmentesen indulhatnak a jövő nemzedékének tagjai. (Ezt a kategóriát egyébként idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik.)
Kategóriánként egyetlen honlap lehet „Az Év Honlapja". Különdíjjal jutalmazhatja a szakmai zsűri azokat a honlapokat, amelyek az adott kategóriában, holtversenyben végül alulmaradnak. Azokat a kategóriájukban kiváló honlapokat, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek, érdemesnek tart, pedig az ún. Minőségi díjban részesítheti - ők egy éven keresztül viselhetik „Az Év Honlapja - 2010 Minőségi Díj" logóját.
„Minden jel arra utal, hogy a hazai vállalkozások egyre szélesebb köre ismerte, illetve ismeri fel az internetben rejlő lehetőségeket. Ma már az is egyértelmű, hogy a cégek költségvetéseikben egyre komolyabb erőforrásokat csoportosítanak át az online területre."- nyilatkozta Varga István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Pályázat alapítója.
A ünnepélyes díjátadóra 2010. december 2-án este kerül sor Budapesten, a Hotel Helia-ban.
Szavazni a kiírás lezárását követően a verseny honlapján lehet.

- A KENÓ nyerőszámai
- Folytatja az egyeztetéseket Hódmezővásárhely az Erste Bankkal
- MSZP: a bérrendezés az egészségügy legnagyobb problémája
- Négy évre ítélték jogerősen a kocsmában késelő szegedi férfit
- Értékes kardot lopott el a portás a debreceni Déri Múzeumból
- Óceánjáró balesete - Előzetes eljárást indít a párizsi ügyészség
- Kína kiáll az euró mellett
- Influenza - Újraindult a tanítás a tarnabodi iskolában
- Gyulán rendezik a katolikus papok teremlabdarúgó Eb-jét
- Hatalmas hó Pécsen, nagyüzem a sípályán
- Még be kell lakni a pécsi Kulturális Negyedet
- Meghalt Csurka István
- Rabolt, hogy törleszthessen
- Leállt az áruszállító tevékenység is
- Nagyon sok hó esett a pécsi utcákra
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Megmenekülhet a pécsi Balokány Liget
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Összefogás a dunakeszi családért
- Jöhet a tél az M6-osra
- A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!
- Madarak etetése
- Levélgyűjtő takarítás a Balokány-ligetben
- Felkészülés az áradásra
- Élménypark?! a ZION-ban
- Múzeumi nyitva tartás 2011. november 1-től
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn





