Ezt olvasta már?

0

Menesztette a mohácsi jegyzőt a város polgármestere

Menesztette a mohácsi jegyzőt a város polgármestere. Mivel a településen szeptember végén időközi önkormányzati választást tartanak, a Fidesz helyi szervezete felvetette: a szocialista Csorbai Ferenc ezzel a lépéssel "vajon választási csalásra készül?"

A Fidesz mohácsi szervezete az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Csorbai Ferenc polgármester azonnali hatállyal megszüntette Kovács Mirella jegyző köztisztviselői jogviszonyát.

Kiemelték: Kovács Mirella hosszú éveken át közmegelégedésre szolgálta Mohács városát, munkáját soha nem érte panasz. Csorbai Ferenc sem jelezte a megválasztása óta, hogy a jegyző munkájával ne volna elégedett.

A Fidesz szerint a még hivatalban levő polgármester lépése annak fényében különösen érthetetlen, hogy az elmúlt 10 hónapban jutalmat is jóváhagyott a jegyző részére, ami "egyértelműen munkájának elismerését jelenti".

Megjegyezték azt is, hogy a jegyző nemcsak a "törvényesség őre" a hivatalban, hanem a helyi választási iroda vezetője is, e feladatkörében a választások tisztaságát is felügyeli.

"Felmerül a kérdés: azzal, hogy Csorbai Ferenc a szeptember végi időközi választás előtt pár héttel lefejezi a hivatalt, vajon választási csalásra készül?" - fogalmaztak.

A Fidesz mohácsi szervezete ezért felkéri a Baranya Megyei Önkormányzat főjegyzőjét, hogy fokozott figyelemmel kövesse nyomon a szeptember 27-i időközi választást, hogy azon a "mohácsi polgárok valós akarata érvényesülhessen".

Mohácson a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Csorbai Ferenc (MSZP) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt; az őt indító szervezet mást nem jelölhetett az idő rövidsége miatt. Bár az MSZP polgármesterjelöltjét a DK, a Jobbik, a Momentum, a Fidesz is visszalépésre szólította fel, utóbbi szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett ennek érdekében, az MSZP-s jelölt egyetlen indulóként szerepelt a választáson; 1867 szavazatot kapott, míg több mint 4000-en érvénytelenül szavaztak a megjelent csaknem 6000 választópolgárból.

Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester már az alakuló ülésen nyilvánvalóvá tette: amint a jogszabályok lehetővé teszik, szeretnék feloszlatni a testületet új helyhatósági választás kiírása érdekében, addig pedig arra törekednek, hogy biztosítsák a város működőképességét. "Tartozunk a városnak azzal, hogy tisztességes, becsületes versenyben dőljön el az új polgármester személye" - mondta akkor a Fidesz-KDNP képviselője.

A mohácsi képviselő-testület július 6-i ülésén - Pávkovics Gábor alpolgármester előterjesztése alapján - kimondta feloszlását.

A szeptember 27-i mohácsi időközi önkormányzati választáson polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak a helyiek.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kamatvágás söpör végig a bankoknál

A legtöbb bank már reagált a jegybank kamatvágásaira, de egyes akciós betétek még mindig jóval az alapkamat felett fizetnek.

Hatósági eljárás a Wizz Air ellen: két utasnak kifizették a 400 eurós kártérítést, mások kérvényét „technikai hibára” hivatkozva elutasították

Ketten több hónapnyi küzdelem után megkapták a 400 eurós kártérítést, a többi utasnak viszont a légitársaság állítása szerint...

Sokan megijedtek a Balatonnál: ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a nagy szárazság ellenére

Sokan meglepődtek, amikor a napokban megnyitották a siófoki vízleeresztő zsilipet, hiszen a Balaton vízállása továbbra is alacsony. A...

Ezt vidd nyaralni – a 2026-os szezon 7 legfontosabb divattrendje

A 2026-os nyár divattrendjei egyszerre elegánsak és hordhatók. Ismerd meg a szezon hét legfontosabb trendjét, amelyek minden nyaraláson jól...

A családi programot is ehhez igazították: Orbán Viktor mozgalmi beszédére készül az ellenzék

Korszakalkotó bejelentésekre készülnek: Orbán Viktor szombaton mondja el „élete egyik legfontosabb” beszédét Tusnádfürdőn, a Fidesz...

Cseh Gergő Bendegúz: Az ügynökakták feloldásakor sok fájdalmas beszélgetés fog történni családokban

Az októberben induló, kereshető adatbázisba több mint 60 ezer név kerül majd be.

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és...

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken...

Újabb világraszóló sikert ért el Elon Musk csodaűrhajója

Sikeresen záródott a SpaceX vállalat Starship új generációs rakétájának a tesztrepülése pénteken.

Katasztrófába torkollott a kijevi drónbemutató: orosz rakéta tarolta le a találkozót – gyásznapot hirdettek a régióban

Csoportos csapást mért az orosz hadsereg ukrán és külföldi gyártmányú drónok egy kijevi külvárosban megtartott bemutatójának...

Megdőlt a hajnali hidegrekord

Lénárddaróc a rekorddöntő település.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Bulvár

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

0






0