Ezt olvasta már?

0

Mentorprogramot indított a Meló-Diák

A Meló-Diák nemrég indult mentorprogramjában a részt vevő fiatalokat munkájuk közben elképzeléseiknek és képességeiknek megfelelően segíti mentoruk - mondta Marosi László, az iskolaszövetkezet vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában. - Pécsi Napilap -

Ha egy diák részt szeretne venni a programban, a honlapon történő regisztráció után ki kell töltenie egy önismereti kérdőívet, amelynek része a 22 kompetenciát mérő teszt is. A kérdőív alapján javaslatokat tesznek a diáknak, hogy mely területeken kellene fejlődnie az általa kívánt munkakörhöz, és ennek megfelelő diákmunkahelyet is ajánlanak neki. A mentor pedig az így összeállított profil ismeretében segíthet a diáknak céljai elérésében - hangsúlyozta.

Aki már tudja, mi szeretne lenni, a diákmunka alatt kipróbálhatja magát a gyakorlatban, akinek pedig még nincs konkrét elképzelése, annak tulajdonságai, képességei alapján tesznek javaslatokat - foglalta össze a program lényegét Marosi László.

A munkaerőpiacra lépéskor a fiatalok így több száz óra, céljaiknak megfelelő gyakorlattal rendelkeznek majd, ráadásul a diákmunka alatt szerzett, illetve fejlesztett képességekről oklevelet is kapnak, ami a munkára jelentkezéskor sokat számíthat - tette hozzá.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hivatalos: megvan, kik játsszák a főszerepet a True Detective ötödik évadában

Hivatalosan is bejelentették a True Detective ötödik évadának főszereplőit. Nicolas Cage és Antonio Banderas csatlakozik az HBO...

NATO-főparancsnok: Az oroszok meggyengültek, Moszkva nem meri megtámadni Európát

Alexus Grynkewich szerint ugyanakkor Putyin veszélyes játékot űz.

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar...

Kéretlen öltáncot kapott a ring mellett egy biztonsági őr, beperelte a sztárpankrátort

Az eset a Monday Night Raw Netflixen élőben közvetített adása alatt történt.

Úgy érzi, semmire sincs ideje? A 8+8+8 szabály segíthet újragondolni a napjait

Ha a munka rendszeresen belenyúlik az estéibe, és a pihenésre már csak az alvás rovására jut idő, érdemes megismernie egy egyszerű...

Itt a TV2 bejelentése: a Megasztár után támad a Keselyű

Szombat este, közvetlenül a Megasztár után debütál a TV2 vadonatúj thriller minisorozata, a Keselyű. A sorozat főszereplője Szigethy...

Pánik Amerikában: Fehér port tartalmazó levelek árasztották el a választási és kongresszusi irodákat

Szövetségi és helyi bűnüldöző szervek országszerte vizsgálják azokat a gyanús küldeményeket, amelyeket az elmúlt napokban több tucat...

Megmentették egy bontóból a közel patika állapotú Lada Samarát

A Közlekedési Múzeum gyűjteményébe kerülhet egy 9794 kilométert futott újszerű állapotú Lada Samara, amit egy autóbontóból mentett...

Bóka János: Magyar Péter forgatási tervéhez igazodott a hatóság

A Fidesz frakcióvezetője szerint a miniszterelnök hétfőre tervezte a volt kulturális és innovációs miniszter bilincsben történő...

Idősotthonban történt késelés Németországban

A támadásnak halálos áldozata is van.

Így vásárolunk itthon kávét és teát

A Kifli.hu vásárlói közel hatszor annyit költöttek kávéra, mint teára 2026 első kilenc hónapjában. A kávé egész évben népszerű, a...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0