Mérföldkő a Pécs Gringos életében
Április 29-én 14 órakor kezdetét veszi a Pécs Gringos (a pécsi amerikai football csapat) első bajnoki mérkőzése a Stadion utcai PMFC pályáján. A csapat játékosai, edzői nagyon várják bemutatkozásukat, és ígérik, nem okoznak csalódást a kilátogató szurkolóknak.
hirdetés
A mostani ellenfél a North Pest Vipers együttese lesz, amely szintén két éve alakult meg, és amelynek szintén ez lesz az első országos szintű versenysorozata. A Vipers idén két felkészülési mérkőzésen van túl, amelyek közül az elsőn magabiztosan nyertek a Miskolc Steelers ellen 52-0-ra, viszont a második összecsapást elvesztették a Budapest Black Knights-szal szemben 30-13-ra.
hírek innen, onnan
Tüttő Kata: Magyarország és Európa csak együtt képzelhető el
Az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség Szombathelyen tartotta soron következő kampányrendezvényét. Az eseményen felszólalt Tüttő Kata, Dobrev...
„Ezt a bunyót én nyertem” - Fury szerint az orosz-ukrán háború miatt álltak Uszik mellé a pontozók
Elégedett volt saját maga teljesítményével a nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury, hiába maradt alul az immár vitathatatlan bajnok...
Szokatlan, szapora szívdobogás: ilyen, amikor szívprobléma okozza
A gyakori heves szívverés hátterében szorongás és szívprobléma is állhat. Vegye nagyonkomolyan!
Nem hiszed el, mi lesz a következő szerepe Oscar Isaac-nek
Annyi jó filmben mutatta már meg a tehetségét, ezt mégsem láttuk jönni.
Majdnem az egész országra figyelmeztetést adtak ki: vihar, zivatar, jégeső jön
Ma a délnyugat felől érkezett záporos csapadéktömb fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződik át, ebből délelőtt főként az...
Titkos katonai kísérleti telep robbant fel, rengetegen haltak meg
A Patriot rakéták robbanófejét is itt fejlesztették.
Mégis újraindították az ingyenes cégbetekintést, de új címen
A nemrégiben leállt online cégbetekintő platform mostantól új helyen érhető el, de már e-szignó is kell hozzá.
Már Szoboszlai utódjával tárgyalnak, kiderült az új edző terve
Heti top: ezek voltak a Bors legolvasottabb sportcikkei a héten. A Liverpool új edzője már a jövőt tervezi, Michael Schumacher családja jó...
Elektromos kisautókkal ünnepli a Bugatti a 100 éves versenyautóját
A márka történetének legsikeresebb versenyautóját ünneplik a különleges kisautókkal.
Ezek a támogatások minden fiatalnak járnak. Így veheted igénybe őket.
Gyermekünk idén érettségizett, és az iskolapadból belépne a munka világába?
Íme a 4 legárulkodóbb jel, hogy az exünk még mindig a fejünkben él
Lehet, hogy évekkel ezelőtt, a szakításkor beszéltünk utoljára volt párunkkal. Talán nem is láttuk azóta és közben új, boldog életre...
8 strandfürdő, ahol olcsón csobbanhattok idén: 3 ezer forint alatt van a belépő
Olcsón strandolhattok ezekben a fürdőkben.
Sport
Klopp váratlant húzott, komoly megtiszteltetés érte Szoboszlai Dominikot
Az utolsó meccsére készülő Jürgen Klopp megható üzenetet küldött a Liverpool szurkolóinak.
F1-hírek: változott a rajtsorrend az Emilia-romagnai Nagydíjra
Oscar Piastrit, a McLaren pilótáját megbüntették, miután az imolai időmérőn feltartotta Kevin Magnussent, aki gyorskörön volt a Q1-ben.
Eldőlt Dárdai sorsa a Herthánál - hivatalos
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat - írta az MTI.
Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje
Az időmérő élmezőnyében osztott ki büntetést az FIA.
A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan gólokat szerző Vidit
Az NB I-ben szombaton eldőlt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző Ferencváros mögött mely együttesek végeznek még a dobogón. A […] A A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan
Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
Megosztott pontozás döntött, új vitathatatlan királya van a nehézsúlynak.
Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velünk, Jozsó bá.
A Paks történetében először emelhette magasba a Magyar Kupa trófeáját szerdán. A tolnaiak a bajnok Ferencvárost verték 2-0-ra hosszabbításban a […] A Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velü
Uszik történelmet írt a sivatagi éjszakában, megfosztotta veretlenségétől a Cigánykirályt
Az ukrán a nehézsúly vitathatatlan világbajnoka.
Ez ám a fordulat: mégsem távozik a világbajnok, hanem életre szóló szerződést kötött
Jesús Navas az év végéig folytatja a játékot, utána pedig ő maga választhatja ki, hogy milyen pozícióban szeretne a Sevillánál dolgozni.
FTC: izraeli középpályás érkezhet, távozhat a támadó
Az ulloi129.hu szerint Mahmud Dzsaber felkelthette a Ferencváros érdeklődését. A 24 esztendős védekező középpályás jelenleg az izraeli élvonalban edződő Maccabi […] A FTC: izraeli középpályás érkezhet, távoz
Döbbenetes döntést hozott a Real Madrid edzője a BL-döntőről
Carlo Ancelotti váratlan bejelentést tett, de szerinte nincs vita a kérdésben.
Mezőkövesd: Cseri Tamás elárulta, hol folytatja a karrierjét
Az NB I-ben a mostani szezon utolsó fordulója a Mezőkövesd-MTK meccsel indult péntek este. Az élvonaltól búcsúzó kövesdiek egy pontot […] A Mezőkövesd: Cseri Tamás elárulta, hol folytatja a karrierjét bejegyzés
Bulvár
Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
Azt sem tudják, kik temetkeztek ott, a sír tartalma pedig valóságos rejtvény a régészek számára.
Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
A miniszterelnök szipogva kereste a szavakat, így reagált a tragédiára, továbbra is bízik a magyarokban?
Megfogta a polip a búvár kezét, majd egy rejtett kincshez vezette
A tapasztalt búvár akkor lepődött meg még jobban, amikor látta, mit akart neki megmutatni az állat.
Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt
Szerinte a Tisza Párt és a mögötte álló szavazók mind békepártiak. Se háborút nem akarnak, se fegyverszállítást. Aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg, annak bíróság előtt kell felelnie a szavaiért.
Órapontosan szedi a magas vérnyomás gyógyszereket? Ezért jár el rosszul, ha nem.
A magas vérnyomás jól kezelhető, ha odafigyelünk néhány dologra - köztük a gyógyszerszedés szabályaira is!
Mennyit kell még kibírnia Novák Katalinnak? Durva baleset híre rázta meg a családját
A volt köztársasági elnök szörnyű hírt kapott.
Folytatódik Nótár Mary hatalmas botránya
Jelenleg is perben állnak egymással.
Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint az akkumulátorgyárak sérülékennyé tették a magyar gazdaságot. Kanász-Nagy Máté szombati sajtótájékoztatóján, amelyet online lehetett követni pártja Facebook-oldalán, azt
Ezt a 4 dolgot soha ne dobd ki selejtezéskor
Nagytakarításkor óriási lehet a kísértés, hogy mindentől megszabadulj, ami látszólag feleslegesen foglalja az értékes helyet. Bár a selejtezés mindig nagyszerű ötlet, most összegyűjtöttük, hogy mi az, amit semm
Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
A háborúpártizás miatt.
Így üzen a tested, ha bélgyulladásod van: 5 lehetséges jel
Manapság egyre gyakrabban hallhatunk arról, hogy ha a bélrendszerünk egészségesen, kiegyensúlyozottan működik, akkor általában véve is nagyobb valószínűséggel érezzük jól magunkat a bőrünkben. Ha azonban nincs
Az éj leple alatt csapott le a TEK a móri mészárlás ügyében elítélt, majd felmentett K. Edére
Fegyvereket találhattak az autójában.
blogmorzsák
Egy nap Dániában
Ismerkedjünk meg egy kicsit Dánia vasútjával, mely a magyar médiában meglehetősen ritkán szerepel.
Újabb politikus szállt bele páros lábban von der Leyenbe
Ezúttal a zöldpolitikája miatt kritizálták élesen.
Itt a Bon Jovi új dala
A Living Proof már a második a sorban.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.