Ezt olvasta már?

MÁV-elnök: a MÁV az utasszám növelésére törekszik

A MÁV évente 140 millió utast szállít, a társaság az utasszám további bővítésére törekszik, főként a budapesti elővárosi vonalakon, ahol a teljes utasforgalom ...


Merkel indul a német kancellári tisztségért

Angela Merkel német kancellár ismét pályázik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségére, és pártja kancellárjelöltjeként kíván indulni a 2017-es őszi parlamenti választáson - ezt a politikus hivatalosan is bejelentette vasárnap este Berlinben. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A CDU vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján Angela Merkel kiemelte, hogy "végtelenül hosszan" mérlegelte a döntést, mert egyáltalán nem magától értetődő pártjának, hazájának és saját magának, hogy 11 év után folytatja munkáját.

Mint mondta, szeretné tovább szolgálni hazáját és pártját, akkor is, ha a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampány nagyon nehéz és nagyon eltérő lesz, mint az eddigiek. Nehéz lesz, mert erősödött a társadalom megosztottsága, és a CDU-t a jobboldalról minden korábbinál hevesebb támadások érik, miközben nem szűnik a nyomás a baloldalról sem. Eltérő pedig azért lesz, mert az "őrült sebességű" változások miatt bizonytalanná vált a világ, és válságok sorával kell egyszerre küzdeni, a digitalizáció révén pedig új környezetben kell megvívni a választási harcot.

Angela Merkel kiemelte, hogy demokratákhoz méltó hangnemben kívánja folytatni a választási kampányt, és úgy véli, pártjának jó esélye van a győzelemre, ha komolyan veszi az emberek aggodalmait, okos válaszokat ad a kihívásokra és kiáll értékei mellett.

Az eddigi eredmények közül kiemelte, hogy történelmi mélységbe süllyedt a munkanélküliség, az államháztartásban az egész ciklus alatt rendre többlet keletkezett és nem kellett emelni az adókat.

A politikus groteszknek és abszurdnak nevezte a kancellári munkája folytatásával kapcsolatban az amerikai elnökválasztás óta felfokozott várakozásokat. Senki sem tudja egyedül "jobbra fordítani a dolgokat" a világban, Európában és Németországban. A politika az érdekek egyeztetéséről, a kompromisszumokról és a "szó szerint lépésenkénti előrehaladásról" szól - mondta.

Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a 2021-ig tartó törvényhozási ciklus végéig vállalná a német kormány vezetését.

Hangsúlyozta, hogy a menekültválság nem volt a döntését nagyban meghatározó tényezők között, és nem akar módosítani irányvonalán, ugyanolyan hozzáállással akar dolgozni a német társadalom összetartásának megőrzéséért, mint eddig. A következő évek legfontosabb feladatának az ország felkészítését nevezte a digitalizációval megindult átalakulásra, amely szavai szerint a könyvnyomtatás feltalálásához vagy a gyáripar megjelenéséhez foghatóan mély, alapvető gazdasági, társadalmi és kulturális változásokhoz vezet. Így például kérdéses, hogy az ipar továbbra is képes lesz-e 20 százalékkal hozzájárulni a hazai össztermékhez (GDP) - vetette fel Angela Merkel.

A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közötti, a menekültválság során feszültté vált viszonnyal kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, hogy "a kölcsönösség elve alapján" Horst Seehofer CSU-elnök, bajor kormányfő nem vesz részt ugyan a CDU december 6-án kezdődő kétnapos esseni tisztújító kongresszusán, de a két párt 2017 elejére közös választási programot alkot.

Horst Seehofer üdvözölte Angela Merkel döntését, müncheni nyilatkozatában kiemelte: a testvérpárt vezetőjének elhatározása nyomán világossá vált a helyzet, a CDU és a CSU így tisztázhatja, hogy milyen témákkal indulhatnak neki együtt a választási kampánynak, és melyek lehetnek azok az ügyek, amelyekben a CSU más álláspontot képvisel.

A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) és az ellenzéki Zöldek részéről kiemelték: nem számítanak arra, hogy Angela Merkel bejelentésével véget ér a CDU és a CSU vitája, az utóbbi hónapok pedig megmutatták, hogy Angela Merkel már nem "verhetetlen".

Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t, eddig nyolcszor választották meg elnöknek. A kancellári tisztségért eddig háromszor indult - 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban -, rendre el is nyerte a pozíciót, és ő a rangidős a nyugati demokráciák kormányfőinek körében.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Alacsonyan fekvő fekete jég

A gleccsert mindig úgy képzeltük, mint valami rejtélyes, hideg, veszélyes valamit, ami csak nagyon magasan, nagyon nagy hegyek között van,...

Szívfacsaró látni, hogy összetörték ezt a McLarent - videó

Mexikóban találkozott egymással egy McLaren 650S Spider és egy Mercedes-benz CLA. A dolog előbbinek fájt jobban, a kocsi ráadásul nem is...

Megugrott az új lakások értékesítése az USA-ban

Megugrott az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban augusztusban - írja az MTI.

Kell a drága iPhone az embereknek

Hiába drágul az iPhone, többen vásárolnának most az Apple csúcstelefonjából, mint tavaly - írja a CNBC az RBC felmérésére hivatkozva....

Nem kér bizalmi szavazást Merkel a fontos emberének bukása után

Nem kér bizalmi szavazást a szövetségi parlamenttől Angela Merkel német kancellár azután, hogy tegnap meglepetésre elbukott a 13 éve a...

Régóta köhögsz, de nem tudod, miért? 5 betegség, ami a hátterében állhat

Ezek a betegségek elhúzódó köhögést okozhatnak: nemcsak légúti oka lehet.

F1: Retteghet a McLaren-újonc?

Stoffel Vandoorne példája azt mutatja, hogy a fiatalság és az alsóbb kategóriákban elért siker nem garantálja a Forma-1-es karriert.

Átvette az ötezredik Volvo FH-t a Waberer's

A Waberers átvette az ötezredik Volvo FH teherautót Svédországban. A magyar logisztikai cég és a svéd gyártó együttműködésre 20 évre...

"A csata messze nem ért még véget" - Hollik szerint Brüsszel továbbra is Magyarországra akarja erőltetni bevándorláspárti politikáját - videó

Brüsszel továbbra is ránk akarja erőszakolni bevándorláspárti politikáját, el akarja venni a határvédelem jogát Magyarországtól...

Letérhetsz az aszfaltról a legújabb Volvo V60-nal

1997 óta kínál Cross Country néven terepesített kombikat a Volvo, és most itt a legújabb, amit a V60 alapjára építettek. Az ismerős...

Hú. Will Smith kiugrott egy helikopterből

Legutóbb, mikor a sztár nálunk járt, már láthattunk tőle őrültséget, hiszen felmászott a Lánchíd tetejére és ott perdült táncra,...

Lady Gaga ruhája úgy szikrázik, hogy még az űrből is látni

Lady Gaga újra elemében van. Most debütál a mozikban első filmje, a Csillag születik, a premierre pedig nyilván egy felejthetetlen ruhát...

0

Sport

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Mourinhót legyőzte a tanítványa, újabb blama Manchesterben

Hiába egyenlített Fellaini a 95. percben, Lampard csapata kiejtette az MU-t a Ligakupából.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Pályán a Barca, a Real és a PSG, Liverpool-Chelsea a Ligakupában

Az NB I-ben a MOL Vidi pótol bajnoki mérkőzést.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Nyolcvanezer önkéntest keresnek a szervezők

Már várják a segítők jelentkezését a 2020-as tokiói nyári olimpiára.

Azonnal műteni kell a Real sztárját

Akár egy hónapig is harcképtelen lehet a spanyol játékos.

Mourinho elvette Pogbától a csapatkapitányi karszalagot

Végleg megromlott José Mourinho és Paul Pogba kapcsolata?

Ez ám a szenzáció: Oroszország-Sopron kosárkupadöntő az Ural tövében

Az orosz Jekatyerinburg ellen szerdán délután négykor játszik döntőt a magyar bajnok az UMMC Kupán.

Navratilovánál a pont Serena Williams kirohanásának ügyében

Ő vonta le legpontosabban a US Open női döntőjének tanulságait.

Azonnal műteni kell a Real sztárját, akár egy hónapot is kihagyhat

Akár egy hónapig is harcképtelen lehet a spanyol játékos.

0

Bulvár

Lányok, akiket úgy hizlalnak, mint a libákat - és ez sajnos nem vicc

Mauritániában azok a lányok találhatnak maguknak "jó férjet", akik meglehetősen túlsúlyosak - ennek érdekében akár akaratuk ellenére is etetik őket. 

54 éves, de 30-nak sem néz ki: elmondta, mit iszik reggel, és mit csinál a zuhany alatt

Elle Macpherson elárulta reggeli rutinját, ami segít neki abban, hogy ilyen elképesztően fiatalos maradjon.

Férje bántó megjegyzést tett Weisz Fannira

Hajmássy Péter furcsán kommentálta felesége, Weisz Fanni étkezési szokásait. Vajon ez még belefér?

Ez a lány 20 évig csak fagyit evett, aztán egyszer csak meggyógyult

Van kedvenc ételed? Mit szólnál, ha azt kéne enned húsz éven át? Mármint csak azt. Courtney ezt tette...egészen konkrétan fagyin és kolbászon élt.

A magyar autós be akarta tartani a sebességhatárt, aztán jött a kamionos

Ijesztő jelenetek az M2-esen, ahol ez amúgy mindennapos.

16 éve bezárt fürdő nyílhat meg jövőre

A Rác fürdő és szálló újranyitását 2019-re tervezi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt., ez 2,5 milliárd forintba kerülhet - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslatból.

Új betegazonosító rendszer

A betegbiztonság növelése érdekében korszerű higiéniás eszközöket is beszereztek a keszthelyi és a hévízi kórházban.

Ez történik az agyaddal, ha minden nap iszol alkoholt

Valószínűleg te is hallottad már, hogy ha megiszol egy pohár bort esténként, azzal egyáltalán nem ártasz a szervezetednek. Sőt, valójában rengeteg szakértő vallotta azt hosszú ideig, hogy napi néhány deci még egészséges is lehet, és számtalan pozitív hatása van a szervezetünkre. Most viszont egy másik kutatás alapjaiban döntötte meg ezt a felvetést.

Így halsz meg az anyósülésen

A töréstesztek világában című cikksorozat előző fejezetében már megvizsgáltuk az európai Euro NCAP-féle töréstesztet és néhány kérdéskört a témához kapcsolódóan. Jelen írásunkban megvilágítjuk a dolgok árnyoldalát is.

blogmorzsák

A csikló, ahogy még sosem láttad

Te meny­ny­it tudsz a csiklódról? Mennyit tudsz a barátnőd csiklójá­ról? Akár nő vagy, akár olyan férfi, aki szeretné ismerni női partnere testének működését, nézd végig ezt a képsorozatot. Megéri.

A nerbeszéd nem beszéd!

Ne próbáljuk beszédként megfejteni, mert a megoldásaink egyáltalán nem passzolnak ebbe a keresztrejtvénybe.

Szijjártó bajort mond, de kínait gondol

A laza széndioxid-kibocsátási határértékek késleltetik az európai villanyautó-fejlesztéseket, és a kínai autóipar piacnyerését szolgálják.

Legvicesebb beszólások gyerekektől nyilvános helyeken

A gyermeki őszinteség és tisztaság tud érdekes pillanatokat okozni.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Kirúgták a stewardesst, akinek a gépen kérték meg a kezét

A romantikus leánykérés felvétele annak idején bejárta a világot, a légitársaság annyira nem volt lelkes.

Patkányinvázió Újbudán

Játszótéren rohangálnak a rágcsálók.

18 trükkös ébresztő, ami ga­rantáltan nem hagy cserben

"Ha már unod a vekker hangját reggelente és a hatékonyságából is veszített az évek alatt, akkor ébredj másképp!"

Miért fon­tos a rendszeres kontrollvizsgálat?

A hallásunk érdekében ne ve­gy­ünk örök búcsút az audiológustól.

A tyúkok az állat­világ legnagyobbszívű anyái

Gondoskodóak, szinte bármire képesek a kicsinyiekért.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

0






0