Mi lesz, ha egymásnak ugranak? Ukrajna és Oroszország haderejének az összehasonlítása
Az orosz haderő szinte körbeölelte az országot, északról Belarusz, délről Moldova és Krímea is állomásoztat több tízezer katonát az ukrán határtól keletre elterülő Oroszország mellett.
Szinte teljesen körbevette az orosz haderő Ukrajnát, egyes értesülések szerint akár 170 ezer katona is várhatja Putyin intését. Mégis mivel védekezhet Ukrajna, ha az orosz államfő kiadja a támadási parancsot?
Szorul a hurok Ukrajna körül, Putyin egyre tovább merészkedik az elmúlt évek egyik legfontosabb geopolitikai válságában: a legújabb fejlemények alapján az ország függetlenségét kérdőjelezte meg, valamint elismert két szakadár területet is – egyes riportok ezeken a területeken már konkrét katonai aktivitásról szólnak.
Egyes becslések korábban még összesen 130 ezer fős katonaságról számoltak be, később Joe Biden amerikai elnök már 150 ezer főről beszélt, az észt Külföldi Hírszerző Szolgálat szerint ez a szám akár a 170 ezret is elérheti. Hogy áll ezzel szemben Ukrajna, ha saját haderejét és a nyugatról érkező segítséget is figyelembe vesszük?
Ukrajna képzeletünkben akár sokkal kisebb haderővel is rendelkezhet, mint az ijesztő, 150-170 ezres orosz katonaság, ami jelenleg körülölelheti az országot. Azonban a jelenlegi formájában a Szovjetunió után való elszakadásakor, 1991-ben alapított hadsereg, az Ukrajna Fegyveres Erői körülbelül 250 ezer főt számlál. A hadsereget a 2014-es krími konfliktus után jelentősen növelték, és ebbe a számba még nem tartozik a határőrök jelentős, 53 ezres törzse, valamint az újonnan alakult Ukrán Nemzeti Gárda, ami még 60 ezer főt adhat egy háborús konfliktus ukrán részéhez.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna 6. elnöke 2025-ig még százezer fővel növelné az ukrán hadsereget, annak ellenére, hogy a kötelező sorozás 2024-ben véget érhet (ezt egy rövid távú, intenzív katonai kiképzés vált majd).
Az ukrán haderő a legnagyobb Európában. A régiós bajnok, Oroszország mellett azonban még így is eltörpül. A Nagy Medve 170 ezer emberével alighanem csak a kisujját mozdította meg, hivatalos nevén az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői nagyjából egymillió aktív katonát, és kétmillió tartalékot számlál. A közel 50 különböző tényezőt vizsgáló GFP által a világ második legerősebb hadseregének kikiáltott ország ráadásul a legtöbb nukleáris fegyveren csücsül.
Ennek ellenére nem valószínű, hogy Putyinék egy háború kirobbanása esetén a teljes hadsereget bevetnék, sőt: a védelem biztosítására máshol stratégiai pozíciót felvett zászlóaljakat nem igazán mozgathatják, ezzel sokkal közelebb hozva az ukrán haderőhöz saját számaikat.
A The New York Times értesülései szerint az ukrán haderőből már 60 ezer fő masírozhatott a keleti határ felé.
A taktika: kivárni a nyugati segítséget
Az ukrán hadi infrastruktúra, ha csak a számokat nézzük, szintén eltörpül az orosz tankok és bombázók mellett. Azonban a számokat árnyalja, hogy a – jelentős mennyiségben, majdnem 3 milliárd dollár értékben az amerikaiak által pénzelt – védelmi rendszer valós fenyegetést jelent az oroszok számára, ha invázióról döntenének. Fegyverek és szaktudás érkezett eddig az ukrán hadsereg megerősítésére, az orosz erősségeket jelentősen gyengítve.
Az amerikaiaktól érkezett támogatás főként az orosz légierő és tankok ellen bevethető rakétákat, valamint ellentüzérségi radarrendszereket takar. A rakéták az oroszok páncélozott hadi járművei és a bombázó gépei számára is hatalmas fenyegetést jelentenek, hiába a számokban rejlő fölény. A védelem a mobilitása miatt ráadásul nem semmisíthető meg olyan könnyen, mint ahogy azt az oroszok egy elharapódzó fegyveres konfliktus esetén szeretnék.
Az amerikai technológiát használó ellentüzérségi radarrendszer semlegesítheti az orosz rakétákat, amik az ország egyik legnagyobb fegyvernemének számítanak egy háború esetén. Az Egyesült Államok emellett szatelliteken keresztül figyelemmel tudja követni az orosz haderők pozícióját, amivel az ukrán defenzív stratégiát támogatják.
A pénz és az ellátás mellett ráadásul konkrét fegyveres erők is érkezhetnek az ukránok megmentésére. Hiába ugyanis a rengeteg segítség, külső katonai beavatkozás nélkül Ukrajna minden bizonnyal alulmaradna Oroszországgal szemben.
Az Egyesült Államok ugyan egyelőre limitált mennyiségben, de már megkezdte a katonái pozicionálását, hogy egy esetleges mélyülő konfliktus során bevethesse őket. Az amerikai felderítő egységeken kívül jelenleg közvetlen ukrajnai katonai jelenlétről nem tudni, azonban február 2-án Lengyelországba érkezett ezerhétszáz fős katonai erőt még háromezer egészítette ki Észak-Karolinából, Németországba pedig háromszáz katonát küldött az USA.
Ez az összesen 5 ezer fős mozgás egészíti ki a több mint 80 ezer fős katonai létszámot, amit Amerika jelenleg Európában állomásoztat.
A konfliktus mélyülése esetén ez szinte azonnal mozgósítható plusz segélyt jelenthet Ukrajnának, és akkor a NATO haderejéről még nem is beszéltünk. Az Észtországban, Litvániában, Lettországban állomásozó 3900 fő mellett Lengyelországban nagyjából ezren, Romániában négyezren, a bolgár-magyar-szlovák területen pedig még négyezren mozgósíthatóak Ukrajna felé. Ehhez a NATO Reagáló Erő (NRF) még 40 ezer katonát tud szolgáltatni, így jelentősen megkérdőjelezve egy gyors és sikeres orosz hadi akció valószínűségét.
forrás: forbes.hu
hírek innen, onnan
Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.
Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok
A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...
Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések
Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.
Félelmetes erdőtűz pusztít Spanyolország középső részén, egy nap alatt 40 ezer embert utasítottak evakuálásra vagy bezárkózásra
Több lakóház is megsemmisült, a lángokat egyelőre megfékezni sem tudják.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






