Ezt olvasta már?

0

Mi lesz veled, Alexandra?

Több mint 9 milliárd forintot követel 102 hitelező az Alexandra-boltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től, ezért az ő érdekeik figyelembe vétele nélkül nem lehet jogszerűen tárgyalni a hálózat jövőjéről - közölte a Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó.

A társaság az Alexandra könyvesbolt-hálózat ügyének előzményeiről azt írta: a boltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. ellen a Fővárosi Törvényszék 2015. március végén rendelt el - jelenleg is zajló - felszámolási eljárást.

Kiemelték: a felszámolási eljárás előtt a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, köztük 5 milliárd forint értékű könyveket, hanghordozókat, és a több mint egy milliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is.

A vagyontárgyak "végső soron pénzfizetés nélkül kerültek" a Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába - áll a kommünikében, amely úgy fogalmaz: "a Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent".

A felszámoló álláspontját úgy összegezte: "a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenesen, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva átruházta más cégekre, akik nem fizették ki a vagyon ellenértékét".

A Pécsi Direkt Kft. felszámolója 102 hitelezőt tart nyilván, köztük könyvkiadókat, önkormányzatokat, bankokat és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) -; a hitelezői igények összege több mint 9 milliárd forint.

A közlemény szerint a felszámoló több pert indított "az eltűnt vagyon" visszakövetelésére az érintett cégek ellen, illetve kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre vonását.

Mint hozzátették, feljelentést tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonásának gyanúja miatt.

Tájékoztatásuk szerint az ügyben a NAV nyomozást folytat. Kuperczkó Adrienn, a NAV dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának szóvivője az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

A Rainbow Üzletlánc Kft. átvilágítását végző PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. január végén jelentette be, hogy befektetőt keres az országszerte ötvenhat Alexandra-könyvesboltot üzemeltető cég és mintegy 350 munkavállalójának megmentése érdekében.

Matyi Dezső erre reagálva akkor közölte: a PD Consulting célja nem az Alexandra-hálózat, a munkavállalók és a magyar könyvpiac 20-25 százalékát uraló eladótér megmentése, "hanem annak jogellenes megszerzése, eladása, és a vételár eltüntetése".

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) korábbi tájékoztatása szerint a Matyi Dezső vezette Könyvbazár Kft. hárommilliárd forintot meghaladó adósságot halmozott fel könyvkereskedelmi partnerei felé. A kiadók túlnyomó többsége már visszahívta könyveit az Alexandra bolthálózatából, és a szerződések szerinti 30-60 nap leteltével peres úton próbálja behajtani a Könyvbazár Kft. tartozásait.

A MKKE szintén január végén azt javasolta, hogy az állam vásárolja fel az Alexandra cégcsoporttal szembeni követeléseket, mivel az a behajtásában sokkal hatékonyabban képes eljárni, mint az érintett csaknem 400 beszállító.

A Kvantál Kft. csütörtökön ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pécsi Direkt-hitelezők érdekeinek figyelembe vétele nélkül jogszerűen sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet tárgyalni, illetve megállapodást kötni.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Most érkezett! Újabb orosz drónt lőttek le a határ mentén: nem lehet véletlen, ez már a harmadik pár napon belül

Negyvennyolc órán belül már a harmadik, az ország légterét megsértő pilóta nélküli légi járművet semmisítette meg a román légierő

A kormányváltás óta a leggyengébb a forint, de így is vissza tudott kapaszkodni

Bár a forint még mindig gyengébb a június eleji szintjénél, éves összevetésben továbbra is jelentős pluszban áll. Olvasd tovább:...

A rendőrség nyomoz a pécsi gyerekotthon tetejéről lezuhant 14 éves kislány ügyében – egyetlen felügyelő volt 11 gyerekre

Egy 14 éves lány lezuhant egy pécsi gyermekotthon tetejéről, miután kimászott egy tetőablakon. Az intézményvezető szerint aznap éjjel...

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

A 62 éves Russell Crowe-t hosszú hajjal és ősz szakállal lehetetlenség felismerni: így fest most a színész

Russell Crowe szinte felismerhetetlen mostani külsejével, nagyon másképp fest hosszú hajjal és ősz szakállal.

Súlyosbodik a háború: iráni hajót robbantott fel Ukrajna, egy ember meghalt

Ukrán támadás ért egy iráni hajót a Kaszpi-tengeren, egy tengerész életét vesztette, egy másik megsérült. Teherán agressziónak...

Napfogyatkozás: mutatjuk, mekkora sötétség várható Magyarországon

Emlékszel még az 1999-es jelenségre? 27 év után ismét teljes napfogyatkozás lesz látható Európából, Magyarországról részleges...

Már mióta vártak erre a nézők – a Netflix nagyon nagy dobással készül

Az eredeti film két főszereplője is visszatér a Hirtelen 30 készülő Netflix-remake-jében a forgatási fotók alapján, amit már nagyon...

Tizenhárom nap után fordulat az iráni háborúban

Donald Trump amerikai elnök pénteken arra utasította az amerikai fegyveres erőket, hogy ne hajtsanak végre újabb légicsapásokat Irán...

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a...

Van, ahol még tisztelet övezi Orbánt

Az ellenállás faiskolájáról és Trump meggondolatlanságáról szólnak vasárnapi lapszemléink.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0