Mi minden kell egy szekrényhez?
Nem csak az asztalosoknak kell tisztában lenni a szekrénykészítés részleteivel. A megrendelőknek ugyanúgy érdemes ismerni a vasalatokat, az ajtók anyagát, sőt, a bútorgombokat is. Azért, hogy pontosan tudják, mit akarnak. Íme egy kis gyorstalpaló. Állítsunk össze egy szekrényt, elméletben!
A korpusz és a belső elrendezés
Egy ruhásszekrény esetében annak vázát, testét nevezzük korpusznak. Ez a keret, melybe belekerülnek a polcok, akasztók, fiókok és minden egyéb. A szekrények korpuszával kapcsolatban azt szokták mondani, hogy készüljenek strapabíró, masszív anyagból. Azonban ha beépített szekrényről beszélünk, akkor jobb esetben maga a fal adja a stabil keretet. Ilyenkor a korpusz jelentősége csökken.
A szekrények belső elrendezésének a kiválasztásakor sok lehetőségünk van. Vannak, akik a polcokat, kihúzható polcokat szeretik, míg mások mindent akasztóra szeretnek tenni, ezért derékmagasságig nadrágtartókat, feljebb pedig ruharudat helyeznek el. Mások a teljesen zárt tárolást támogatják, jól nyíló és csillapítással záródó fiókokkal.
A szekrény anyaga
A szekrény korpuszának az anyaga mindenképpen bútorlapból, esetleg fából szokott készülni. Az ajtók tekintetében már szélesebb mozgásterünk van, nagyon sokféle anyag divatos. A bútorlapból készült laminált felületek is nagyon sokfélék lehetnek. Magasfényű modern vagy épp színes fahatású, esetleg természetes színű bútorlapot is választhatunk. A faragott bútorlap rusztikus stílusú bútort eredményez.
A természetes anyagú tömörfa mellett sok érv szól, azonban ára mellett karbantartása is a mérleg másik oldalán van az érvek között. Mindennek ellenére a fa az egyik legszebb anyag, amelyből bútoraink készülhetnek. A különböző fafajták színei is eltérnek egymástól, máshogy érnek, és eltérő kezelést is igényelhetnek.
A fogantyúk
A fogantyúk a tolóajtóknál és a pántokon nyíló ajtóknál is nagyon sokat számítanak. A tolóajtók esetében a fogantyúprofil a legdivatosabb és legpraktikusabb megoldás.
A fogantyú lehet rézből készült rusztikus, esetleg vintage hatású ajtógomb, amely különleges hangulatot ad a szekrénynek. De vannak színesek és mintásak, modern szögletesek is. Érdemes előre eldönteni, hogy milyen összhatást szeretnénk elérni, és ez alapján választani fogantyút is.
Ajtók, tolóajtók és vasalatok
A szekrény ajtajai eltérő anyagból és színből készülhetnek. Találhatunk közöttük üveget vagy fémmel kombinált üvegajtót, de fahatású ajtót is választhatunk. Tükröt, magasfényű laminált lapot is használhatunk, és minta szempontjából is rengeteg lehetőségünk van.
Az ajtó kiválasztása során például a tolóajtó profiljára is oda kell figyelnünk. A jó minőségű vasalatok magasabb élettartamúak, és sokkal stabilabbak, megbízhatóbbak. A választás során vegyük figyelembe az ajtó csillapítását is: a jó profil az ajtó becsapódásától, csúszásától is véd.
hírek innen, onnan
Jakupcsek Gabriella és Máté Gábor válása zűrös időszak volt: megcsalás vetett véget a házasságuknak
Jakupcsek Gabruella és Máté Gábor 1999-ben 16 év után váltak el. A viszonyuk ilyen manapság.
Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült
A növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket.
Pénzügyi csoda várhat erre a 3 csillagjegyre augusztusban – végre fellélegezhetnek
Az asztrológiai előrejelzések szerint augusztus több csillagjegy számára is kedvező fordulatokat hozhat, ám három jegy különösen...
Van, ami már soha nem változik, maradt a Lungo Drom elnöke a bujkáló Farkas Flórián
A szebb napokat látott Lungo Drom megismételt kongresszusán nagyjából két tucat ember elég volt ahhoz, hogy Farkas Flóriánt újra...
Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"
Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...
Nagy bejelentést tett Zelenszkij
Kijevi technológiával épülhet dróngyár az Egyesült Államokban az ukrán és az amerikai fél legújabb védelmi megállapodása értelmében.
Itt a TV2 bejelentése
Vadonatúj, itthon még sosem látott epizódokkal érkezik július 27-én A pokol konyhája 24. évada a TV2 Séfre. Gordon Ramsay legendás...
Ezt a 10 használt autót viszik most a magyarok – meglepő, ki került az élre
Soha nem látott lendületben van a magyar használtautó-piac. Az év első hat hónapjában közel félmillió személyautó cserélt gazdát,...
Döbbenetes részletek Orbán Gáspár csádi katonai missziójáról: irgalmatlanul sok pénzért haltak volna meg nagyon sokan?
Újabb részletek láttak napvilágot a magyar állam egyik legtitokzatosabb vállalkozásáról Afrika Száhel-öezetében. A Magyar Hang több,...
Mind utáltuk ezt a ruhadarabot az általánosban, most visszatért és imádják a nők
Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti,...
Balaton: itt a jelentés az árvaszúnyogok kirajzásáról
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kiadta az előzetes helyzetjelentést az árvaszúnyogokról.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Kereshet új klubot – közölte José Mourinho a Real Madrid sztárjával
Máshol rendszeresen játszhatna.
Eldőlt: A Real Madrid a foci-vb legjobb játékosát is megszerzi
A Real Madrid és a játékos is döntött.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






