Mi történik ma Pécsett - április 9.
Harcművészeti gála lesz Pécsett a Visszatérés Alapítvány támogatásáért. 10 fellépő mutatja be filmbe illő mutatványaikat. A programon neves díszvendégek is lesznek.
Sajtótájékoztató
15 óra Belváros újratöltve 2.0 sajtótájékoztató a Király utca
Jubileum
10 óra 20 éves a Gandhi Gimnázium – a jubileumi ünnepségen részt vesz Nagy Csaba alpolgármester
Koncert
Pécsi Szalaiusz Blues & Jazz Club – ma este:
HangaBanda - heje-huja vígalom, pattanj táncra, Galambom!
Márciusi debütálásuk óriási közönségsikere nyomán indult útjára a Szalaiusz táncház. A fiatalokból verbuválódott tehetséges zenekar Kárpát-medencei autentikus magyar népzenét játszik. Fergeteges táncosaik kísérete mellett a banda táncházakat muzsikál, amelyek sorába belép most a Pécsi Szalaiusz Blues & Jazz Club, dúsítva ezzel Pécs népzenei életét.
A szakma így méltatta őket:
"...egy olyan zenekarra is ráleltek, amely a népzene elhivatott művelői közé tartozik...Közönségük táncegyüttesek kísérőjeként, táncházak, vidám utcazenélés és koncertek során, valamint népzenei gyűjtőmunka közben találkozhat a tagokkal..." (Czimermann Zsuzsanna: A magyar folklór HANGAdása)
Tagok:
Darvas Nikoletta - hegedű
Dr. Vincze András - hegedű
Szukits Éva - brácsák
Hirmann András 'Frenki' - cimbalom
Tóth Márton - nagybőgő
Kiállítás
17 óra Boga Clementina Gabriella doktorandusz hallgató önálló kiállítása re:public Galéria (Pécs, Zsolnay V. u. 37.)
Könyvtári éjszaka
17 órától 2. Könyvtári éjszaka a Tudásközpontban Dél-dunántúli Regionális Tudásközpont és Könyvtár (Pécs, Universitas u. 2/A)
Szoboravatás
2014. április 9-én, a Duna-Dráva Nemzeti Park alapításának 18. évfordulóján, 11 órakor avatjuk a pécsi Pintér-kert Arborétumban Dr. Lehmann Antal (1936-2010) szobrát. Dr. Lehmann Antal PhD. ny. egyetemi docens, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság volt igazgatója életét a természettudományi ismeretek megszerzésének és továbbadásának, az oktatásnak, nevelésnek, továbbá Dél-Dunántúlon a természet védelmével kapcsolatos gyakorlati természetvédelmi munka alapjai megteremtésének szentelte. Életútja példát mutat számunkra. A szobor Trischler Ferenc szobrászművész alkotása.
Színház
19.00 39 lépcsőfok - Kémtörténet és bűnügyi komédia John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján. 4 színész 30 szerepben. Pécsi Nemzeti Színház
19.00 Príma környék - Groteszk komédia. Pécsi Harmadik Színház
17.00, 19.00 Janus Egyetemi Színház – A halálra táncoltatott lány Zsolnay Negyed – Janus Egyetemi Színház
„Az élet nem habostorta"
(Súrlódások, koccanások, ütközések, karambolok)
Történetek konfliktusainkról
A Pécsi Playback Színház előadása
a Művészetek és Irodalom Házában
2014. április 9-én 19.30-tól
Játékmester:
Zánkay András
A. szerint ezt nem így kellene csinálnom. B. nem akar még lefeküdni, hiszen még csak este fél tizenegy van! C. nem akar felkelni, mert még csak délelött fél tizenegy van! D. nem akar elmosogatni, mert azokat nem is mind ő használta és különben is fáradt! E. mindenáron bele akar markolni a vajba, az olyan jó puha! F. nem akarja, hogy felszereljem oda a rádiónkat, mert szerinte az csak elcsúfítaná a falat!
Sokáig vágytam rá hogy tökéletes harmóniában élhessem az életemet, de hosszú távon valamiért sose jött össze a dolog. Vitatkoztam, dühöngtem, veszekedtem, nagyokat hallgattam, panaszkodtam, odébb álltam, ... Egy ideig eltartott, amig elfogadtam hogy a konfliktusok részei az életünknek. Ha meg még változtatni is akarunk dolgokon, akkor meg egyenesen elkerülhetetlenek.
Te hogyan éled meg a konfliktusaidat, mit kezdesz velük? Ha elmeséled valamelyiket, lejátsszuk Neked!
A társulat tagjai: Bognár Csaba, Czirmai Ildikó, Cs.Tóth Judit, Darida Zsófi, Divéki Péter, Halász Gabriella, Katona Krisztina, Papp Dorka, Rónaszéki Mónika Róza, és Toldi Ildikó
A belépő ára. 1.600.- Ft, diák/nyugdíjas jegy 1.000.- Ft
Kritikai Szalon
18.00 Művészetek és Irodalom Háza
Sport
13 óra Interregionális kupa – egyetemi sporttalálkozó a Lauber Dezső Sportcsarnokban - köszöntőt mond Csizi Péter alpolgármester
Női kosárlabda NB I.: PEAC-Pécs - Szekszárd, Lauber Dezső sportcsarnok, 20.00.
hírek innen, onnan
A Milan érdeklődik a Real Madrid védője iránt
Az olasz sztárcsapat, a Milan figyelemmel kíséri a Real Madrid balhátvédje, Ferland Mendy helyzetét, és fontolgatja, hogy ajánlatot tesz...
Látta már a sajátját? Minden rekordot megdöntött a Spotify összefoglalója
A Spotify a 2024-es kritikákat meghallva az idei évben egy ütős éves összefoglalót tett le az asztalra.
„Meguntam a hazugságokat.” Elfajult a miniszteri látogatás a BGE-n
A beszámolók szerint Hankó Balázs miniszter és egy egyetemi hallgató heves vitába keveredett, amely az állami finanszírozásról és a...
Villamos és személyautó ütközött az Üllői úton
Karambol történt a péntek reggeli csúcsforgalomban a fővárosban. Villamossal ütközött egy személygépkocsi az Üllői úton. A baleset...
A 90-es évek sztárműsorvezetője váltja Pindroch Csabát az MTVA-n: évek óta nem láttuk a képernyőn
Kiderült, ki válthatja Pindroch Csabát a Duna TV esti műsorában, meglepő, ki léphet a helyére.
Vigyázz, mert ezekre a dolgokra idegesen reagál a cicád karácsonykor
A macskák érzékenyek a hangokra és a fényekre, ezért ezek az elemek néha stresszes helyzeteket teremthetnek számukra.
Trump vámjai miatt több terméket venne Amerikából az IKEA
A svéd bútorgyártó szerint ugyanis jelentősen megdrágult a helyi üzleteikbe a könyvespolcok, a kanapék és a matracok importja.
Drámai életmentés a 15. emeleten – két ablakmosót hoztak le a tűzoltók
Két ablaktisztítót kellett megmenteni a levegőben lógva, miután meghibásodott az emelőkosaruk a Tysons Tower 22 emeletes épületénél,...
8 év garanciával hódít az új C5 Aircross
A C5 Aircross új kiadása alkalmazkodik az ügyfelek igényeihez: a vásárlók számos különböző villamosított hajtáslánc közül...
Péntek este jön az év utolsó szuperholdja, különleges nevet visel
2025 utolsó szuperholdja, a Hideg Szuperhold nagyobb, mint szokott. Csütörtökön kezdte, de pénteken is beragyogja az éjszakai eget,...
Drámai dolgot mondott Orbán a Kossuth rádióban
Orbán Viktor szerint a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára. A miniszterelnök úgy látja, Brüsszel nehéz helyzetben...
A Tisza-adó súlyosabb megszorításokat tartalmaz, mint a Bokros-csomag
Minden eddiginél nagyobb megszorításokat hozhat.
Sport
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó
Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.
Ezt üzente Kubatov Gábor, miután élre állt a Ferencváros
A Ferencváros 1–0-s győzelmet aratott a Kisvárda ellen a labdarúgó NB I 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, s ezzel az élre állt a tabellán. Kubatov Gábor közösségi oldalán üz
„Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg” – a Szegednél iszonyatról és brutalitásról beszélnek
Michael Apelgren vezetőedző mellett Bodó Richárd is értékelt a BL-címvédő Magdeburg elleni vereséget követően.
Robbie Keane a Fradi győzelme után: A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni
A Ferencváros 1–0-ra nyert Kisvárdán csütörtökön a labdarúgó NB I-ben, s átvette a vezetést a tabellán. A mérkőzést követően Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője elmondta, csapata kemény héten van tú
Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben
24 évvel ezelőtt Dennis Bergkamp a tőle megszokott eleganciával adott egy azóta is híres gólpasszt.
Cristiano Ronaldo újabb meglepő üzleti lépést jelentett be
A 40 éves, ötszörös aranylabdás játékos csatlakozik a Perplexity céghez.
A Liverpooltól távozó sztár újabb mélyütést kapott a Real Madridnál
Trent Alexander-Arnold az Athletic Bilbao elleni meccsen kért cserét sérülés miatt.
Ez a csúfság csak Kerkez Milossal történt meg, Liverpoolban megfeledkeztek róla
A magyar balhátvéd csereként állt be a Sunderland ellen szerda este.
A japánok gólvágója kemény hadüzenetet küldött Magyarországnak + videó
Natsuki Aizawa hisz benne, hogy Japán legyőzheti a jóval esélyesebb Magyarországot.
Vége a találgatásoknak, Varga Barnabás ott van a Fradi kezdőcsapatában
Mint ismert, Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a Puskás Akadémia elleni vasárnapi rangadó előtt elmondta, Varga Barnabás szombaton jelezte neki, fáradtság miatt nem kíván pályára lépni. Ez természetesen sok
Bulvár
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
Döbbenetes hír jött Kapu Tiborról, megtörtént az, amiről félve beszélt az ország napok óta
A nagy bejelentés ugyan megérkezett, de olyan fordulatot vett a történet, amire senki sem számított
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják
Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.
Odalépett a zebrán eleső és felállni képtelen emberhez egy nő, és elvette tőle a pénzét
Két év tíz hónapot kapott.
Szijjártó váratlanul megszakította az interjút a tévében, ezzel a mondattal vágott közbe
Feszült hangulatú interjút adott a külügyminiszter.
Kiszivárgott egy kínos beszélgetés, az európai vezetők árulással vádolják az Egyesült Államokat
Nem akarják Zelenszkijt egyedül hagyni „ezekkel a srácokkal”.
Megvan a főbűnös: ezért terjed járványszerűen a vastagbélrák
Már tudják, miért pusztít annyira a fiatalok körében. Nem a dohányzás, az ülő életmód vagy az elhízás a fő tényező.
Ez Takács Péter, egészségügyi államtitkár eredeti végzettsége, sosem gondoltad volna
Az egészségügyi államtitkár nem mindennapi karriert futott be.
Hálapénz: ekkora ajándékért nem büntethetik meg az orvost 2026-ban
Mivel fejezhetjük ki köszönetünket, ha nem pénzzel?
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kezükbe veszik a fiatalok a sorsukat: péntekre országos diáktüntetést hirdettek az ifjúsági szervezetek Németországban – az iskolaidőre szervezett, utcai tiltakozással a szövetségi kormány kötelező katonai szolg
Szőlő utca: Bizonyítékok eltüntetésének vádjával vették őrizetbe Juhács Péter Pál egy közeli emberét
A gyanú szerint bútorokat szállíttatott el a volt igazgató irodájából, miután az emberkereskedelemmel vádolt Juhász Péter Pált őrizetbe vették. Közben az is kiderült, hogy 2022-ben kitüntetést kapott egy Szőlő

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






