Mi történik ma Pécsett - szeptember 30.
Indul a Weisz Fanni Szakkör (Nevelési Központ) – az eseményen részt vesz Páva Zsolt polgármester.
Kampányesemény
Az Összefogás Pécsért Egyesület értetlenül áll Horváth Csaba PécsiNapilap.hu-n tett nyilatkozatával kapcsolatban. A pécsi civilek és Kővári János által kezdeményezett polgármester-jelölti vitasorozat nem politikai vita, amiket az Értelmiségi Klub korábban szervezett, hanem szakmai, a város jobbítását célzó programokról szóló párbeszéd. Az ÖPE által nemrégiben végzett közvélemény-kutatás válaszaiból is kiderül, hogy a megkérdezettek 90 százaléka fontosnak tartja, sőt elvárja, hogy az önkormányzati választás előtt szakmai vita valósuljon meg a jelöltek között.
Aki ezeken a vitákon nem jelenik meg, egyértelmű üzenetet küld a pécsieknek, hogy számára csak a politikai hatalom megtartása vagy megszerzése a fontos, a nyílt és őszinte párbeszédben nem érdekelt, és ezzel semmibe veszi a városban élőket.
Az Összefogás Pécsért Egyesület rendületlenül hisz a párbeszédben, a szakmai viták fontosságában, mert a város és a pécsiek számára ez elengedhetetlen, hogy a választói akaratukkal megfontoltan tudjanak élni.
A következő vitára szeptember 30-án kerül sor, este 6 órától, a Tudásközpontban, a témája: kultúra, oktatás, egészségügy, azaz a város jövőbeni társadalompolitikája. Néhány megvitatandó kérdés:
- Lehet e Pécs a kultúra fellegvára?
- Meghatározhatja e a város az oktatás rendszerét, célját az államosítás után?
- Egészséges e az egészségügy állapota?
- Hogyan teremthetünk esélyt a szegénység leküzdésére?
Szakkör
11.30 Indul a Weisz Fanni Szakkör (Nevelési Központ) – az eseményen részt vesz Páva Zsolt polgármester
Üzemavató
13 óra Rovitex üzem átadó – az üzemet Páva Zsolt polgármester avatja fel
Könyvbemutató
Kedden 14 órakor a Civil Közösségek Házában.
Dr. Farkas Ferenc - Sümeginé dr. Dobrai Katalin: Szervezetfejlesztés és professzionalizáció: hol tartanak a nonprofitok?
A beszélgetés vezetője: Harsányi László (Nonprofit Kutatócsoport)
Támogató: OTKA
hírek innen, onnan
Szoboszlai Dominik megint nem bírt magával, azonnal rátámadtak
Túl korán örült a magyar labdarúgó?
Magyar Péter kiosztotta az állami média riporterét: Ne elnökurazzon, ön úgy viselkedik, mint egy régi bolsi
Elszabadultak az indulatok, amikor a politikus Császár Attilával vitázott az adókról. Magyar Péter nem fogta vissza magát, kőkeményen...
Anyósom büszke lenne rám
Fiatalasszony voltam, és még nem volt gyermekem. Újra és újra megbeszéltük anyósommal: nem csinálunk nagy ügyet a karácsonyból....
A KDNP állítja: a 2026-os választás tétje, hogy Magyarország magyar kézben marad-e
A politikai nyilatkozatban elítélik a háborút, kiállnak amellett, hogy a teremtésvédelem nem politikai divat, hanem hitbéli erkölcsi...
Évekig egymást hibáztatta a pár a furcsa szag miatt. Amikor felszedették a padlószőnyeget, sokkot kaptak a látványtól
Hihetetlen, ami a szemük elé tárult.
Magyar Péter azt kérte a Fidesz két debreceni jelöltjétől, hogy beszéljék le Orbán Viktort a hazudozásról
A magát kereszténynek hazudó kormány tettei magukért beszélnek a Tisza Párt elnöke szerint. A gyermekvédelemről beszélt Magyar Debrecenben.
Az ETO négy napon belül másodszor is legyőzte a Kazincbarcikát, s a tabella élére állt
A Győr 3–1-re legyőzte sereghajtó vendégét, a Kazincbarcikát a labdarúgó NB I 16. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Ha ezt látod a szádon, az komoly figyelmeztetés
Szánk és nyelvünk is jelezheti a B12-vitamin hiányát. Ezt a jelzést pedig fontos, hogy komolyan vegyük!
Rossz hír a túlsúlyos embereknek – dulpa árat kell fizetniük ezért a szolgáltatásért
A molett utasok számára ezentúl jelentősen megdrágul majd a repülés.
Miley Cyrus vőlegénye annyira fiatal, hogy a szüleivel élt még kapcsolatuk elején
Meglepő dolgok derültek ki a párosról.
Idén a 20. házassági évfordulójukon készült fotóval kíván boldog karácsonyt Károly király és Kamilla
A Villa Wolkonsky kertjében készült a megható felvétel, amit most mutattak meg a világnak. A királyi pár egymásba karolva pózolnak a...
Kerítés a sínek mentén: kevesebb aggodalom, nagyobb biztonság
Az állatállomány védelme a vasútvonalak mellett közös érdek.
Sport
A világ egyik leggazdagabb klubja akarja leigazolni a Fradi magyar tehetségét
Már akár télen eligazolhat.
Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes
Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Lamine Yamal apját kivezették a nézőtérről, mielőtt megverték volna a Betis szurkolói
Nem nyugszik az izgága szülő.
Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon
„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.
A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem
Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.
Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja
Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.
Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja
Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.
Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető
Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.
Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...
Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v
Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S
Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.
Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö
Bulvár
„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”
Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy
Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki
A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.
Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást
A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.
Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség
Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.
Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre
Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.
Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz
A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.
Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette
Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv
„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”
Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.
Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”
A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.
Ezt tiltotta meg a Tankcsapda
Megjelent a Tankcsapda készülő új albumának következő dala, a „Kér a nép”, amelyhez videóklip is készült. A zenekar szerint az új szerzemény zeneileg és vizuálisan is új irányokat hoz a Tankcsapda világába,
Ide inkább ne menj, ebben a 3 európai városban ki nem állhatják a magyar turistákat
A magyarok számára is vonzóak azok a nagy európai városok, amelyek ikonikus látnivalóikkal minden évben óriási turistatömegeket vonzanak.
blogmorzsák
Rejtett veszélyek a konyhában
Nézzük, melyek azok a hétköznapi tárgyak, amelyekkel érdemes óvatosnak lenni!
ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?
A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?
A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier
Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






