Mi történik ma Pécsett? – október 30.
Láthatatlan vacsora. Ezúton tájékoztatjuk, hogy Csizi Péter alpolgármester 2013. október 30-án 17 órakor részt vesz a Café Paulus étteremben szervezett „Láthatatlan vacsorán”.
Láthatatlan vacsora
Ezúton tájékoztatjuk, hogy Csizi Péter alpolgármester 2013. október 30-án 17 órakor részt vesz a Café Paulus étteremben szervezett „Láthatatlan vacsorán”.
A „Láthatatlan vacsora” interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán tud a látogató eligazodni. Egy érdekes, és szokatlan program ez, mely során a vendégek a menüt teljes sötétségben fogyasztják el. A vacsora során látássérültekkel foglalkozó szakemberek segítenek a vendégeknek, illetve olyan érintettekkel is találkozhatnak az érdeklődők, akik szívesen válaszolnak természetesen nemcsak az étkezés, hanem a tapintó életmódot érintő egyéb felmerülő kérdésekre is.
A programot a Baranya Megyei Család, Esélyteremési és Önkéntes Ház (Nevelők Háza Egyesület), a MásKépMás Esélyegyenlőség Emberközpontú Szemlélettel Alapítvány és a Ki-Látás Közhasznú Alapítvány szervezi.
Közösségi foglalkoztatási kezdeményezés az Ős-Dráva Program 20 településén
Felhívjuk szíves figyelmüket az alábbi holnapi sajtótájékoztatóra, ahol köszöntőt mond Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, a megyei önkormányzat elnöke, a program összehangolásáért felelős kormánybiztos.
Helyszín: Kémes, művelődési ház.
Időpont: 2013. 10. 30. 9 óra
Téma: A "Szövétnek I. - Közösségi foglalkoztatási kezdeményezés az Ős-Dráva Program 20 településén" című projekt tájékoztatója
Női kosárlabda Közép-európai Liga:
PINKK Pécsi 424 - PEAC, Komló, 19.00.
Labdarúgó Magyar Kupa, 16 közé jutásért:
PMFC-MATIAS - Mezőkövesd, Pécs, Újmecsekalja, 18.00.
hírek innen, onnan
Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!
Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...
Kulcsár Edina elárulta a titkát: így nevel hat gyereket egyszerre
Nagy bejelentést tett a sztáranyuka.
A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt
Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.
Nem semmi, ami jön: berobban a nyár, már tényleg a küszöbön van.
Durván melegszik az idő!
Halálos baleset: oszlopnak hajtva vesztette életét a sofőr
Felfoghatatlan tragédia...
Beszólt és nem finomkodott: Majka már most kimondta, mit gondol az új mentorról
Kendőzetlen őszinteséggel kimondta.
Fontos dologra figyelmezteti az autósokat a rendőrség
Evidensnek tűnik, mégis sokan elfelejtik: a rendőrség most arra figyelmezteti az autósokat, amivel jelentősen megnehezíthetik a tolvajok...
Orbán Viktor levélben közölte Sulyok Tamással, hogy a kormánya nem hajtja végre az EU bíróságának döntését
A bíróság előző héten kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó törvény.
Melyik volt a legmenőbb David Beckham-frizura? - fotók
Május 2-án ünnepli ötvenegyedik születésnapját a korábbi angol válogatott futballsztár, David Beckham. A Manchester United és a Real...
Elloptak egy milliárdokat érő Koenigsegget Monacóból
Már az Interpol is keresi a ritka sportkocsit.
Több száz millió dollárért vásárolták fel a Bajnai Gordon vezette céget
Felvásárolták a Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget, amelynek vezérigazgatója a korábbi magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon. A...
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Letarolta az internetet a miskolci iskola végzős diákjainak tablója, ennél durvábbat senki nem tudott kitalálni
Egy ikonikus jelenetet dolgoztak fel, nem mindennapi osztály lehetett.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b
Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog
Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.
Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe
A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






