Ezt olvasta már?

0

Minden ami POSZT!

A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába a két válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus 7 nagyszínpadi és 7 kamara előadást választott be.

Az előadásokat 2017. június 8. és 17. között a Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínpadán, Kamaraszínházában, illetve egy előadás esetében a pécsi EXPO Centerben tekinthetnek meg a nézők.


A versenyelőadások másnapján lezajló szakmai beszélgetéseken és a közönségtalálkozókon a verseny- és a fesztiválprogram előadásainak alkotóival és szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők.


A látogatók exkluzív betekintést nyerhetnek az előadások kulisszái mögé a minden eddiginél több portrébeszélgetés és közönségtalálkozó során, amelyek a Széchenyi- és a Színház téren, valamint a belvárosi kávézókban kerülnek megrendezésre.


DÍSZVENDÉG


A 2017-es POSZT díszvendége Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Prima Primissima közönség- és Prima-díjas, háromszoros Fonogram-díjas művésznő. Halász Judit a POSZT díszvendégeként többek között önálló Radnóti-estet ad, közönségtalálkozón vesz részt, illetve az ünnepélyes díjátadó gálán is fontos szerepet tölt be.


SZAKMAI ZSŰRI


Deres Péter (dramaturg), Felkai Eszter (színésznő), Márkos Albert (zeneszerző), Sebastian Vlad Popa (külföldi színházi szakember), Pozsgai Zsolt (író), Puskás Panni (kritikus), Szlávik István (tervező), Tóth Tibor (színész).


SZÍNÉSZZSŰRI


Moór Marianna (Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok társulatának örökös tagja), Töreky Zsuzsa (Jászai Mari-díjas színésznő), Barnák László (a Szegedi Nemzeti Színház művésze)


KÖZÖNSÉGZSŰRI


A közönségzsűribe az idei évben először a pécsi lakosok e-mailben jelentkezhettek: több mint ötszáz jelentkezést kaptunk, amelyek közül a szerencsés három főt sajtótájékoztatónkon sorsoltuk ki.

POSZT FESZTIVÁL


Az idei évben a versennyel párhuzamosan zajló fesztivál programkavalkádja újra Pécs szívébe költözik: a POSZT 2017-ben új játszóhelyekkel, színházi előadásokkal, performanszokkal, szakmai programokkal, színészzenekarokkal és koncertekkel várja a látogatókat a belvárosban, a Széchenyi, a Színház, és a Dóm téren. A Művészetek és Irodalom Házában további programokkal, kiállításokkal és könyvbemutatóval készülünk, „A POSZT bemutatja” programsorozat előadásai pedig Európa egyik legszebb, legtökéletesebb akusztikájú hangversenytermében, a Kodály Központban tekinthetők és hallgathatók meg.


Zenés-táncos versszínházi gálával ünnepli fennállásának negyedszázados évfordulóját a Magyar Versmondók Egyesülete, 2017. június 12-én 17 órától Pécsett, a Kodály Központban, amelyen fellép többek között Müller Péter Sziámi, Molnár Ferenc Caramel, Gerendás Péter, a Kávészünet zenekar, Nagy-Kálózy Eszter, Olt Tamás, Fehér Tibor, Huzella Péter, Pregitzer Fruzsina, R. Kárpáti Péter, és a pécsi Babits Pódium befutott és feltörekvő tehetségei. Műsorvezetők: Bakos-Kiss Gábor színművész és Lutter Imre előadóművész. Az előadást Lutter Imre és Olt Tamás rendezte.


A POSZT első három napján a tavalyi évben megkezdett hagyományt folytatva idén is megrendezésre kerülő Egyetemi napokra az ország művészeti egyetemeinek vizsgaelőadásait, illetve a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékeit is meghívtuk – ezekre a programokra a belépés ingyenes!


Fesztivál a fesztiválban: az idei POSZT új, tematikus elemeként az évad legfontosabb monodrámáit is meghívtuk. Itt lesz a Gyarmati Fanni naplója, a Csak szólani egy szót mint ember, a Hallgatni akartam és az Egy őrült naplója című előadás is.


Szintén a tavaly megkezdett hagyományokat folytatva ezúttal is megrendezzük a POSZTOLJ! Tehetségkutató-versenyt, amelynek legjobbjai fellépési lehetőséget kapnak a POSZT Fesztiválon.


A Nyílt Fórum egész éves drámapályázatának több száz pályázója közül a három forduló után a döntőbe bejutó legjobbak drámái először az idei POSZT-on tekinthetők meg szcenírozott formában, felolvasószínházi előadásként. Ezekre a belépés szintén ingyenes.


A fesztiválkavalkádot utca-, báb- valamint táncszínházi előadások és performanszok színesítik a belvárosban. Az Oroszlán-emléknap keretein belül Pécs utcáin kaszkadőrök hajmeresztő mutatványai várják a nézőket. A Széchenyi téren 2017-ben ismét megrendezett plakátkiállítás több mint 400 plakátjával, és így a színházi évad teljes keresztmetszetével várja az érdeklődőket.


A családi hétvégén ingyenes ifjúsági- és gyerekprogramokkal; interaktív játszóházzal, logikai- és társasjátékokkal, szórakoztató, hagyományos, modern, készségfejlesztő és aktivizáló programokkal várunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Június 9-én és 10-én a POSZT-on kerül megrendezésre a huszonhatodik évébe lépő Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál is, amelynek keretein belül a Fesztivál arany minősítésű gyerekcsoportjai lépnek fel.


A POSZT-on és a Sétatér Fesztiválon színészzenekarok várják a látogatókat, akik itt találkozhatnak és dedikáltathatnak a verseny- és fesztiválelőadások színészeivel és alkotóival; akikkel a POSZT „szelfifalnál” közös fotók is készíthetők a POSZT első napján megjelenő, immár teljes körű programfüzetben feltüntetett időpontokban.



GÁLA


A Pécsi Országos Színházi Találkozó ünnepélyes díjátadó gáláját, amelyre a fesztivál utolsó napján, június 17-én este, a Kodály Központban kerül sor, Szente Vajk rendezi.


Az átadásra kerülő díjak:


  • Legjobb előadás

  • Legjobb rendezés

  • Legjobb női főszereplő

  • Legjobb férfi főszereplő

  • Legjobb női mellékszereplő

  • Legjobb férfi mellékszereplő

  • Legjobb 30 év alatti női színész

  • Legjobb 30 év alatti férfi színész

  • Legjobb színházi zene

  • Legjobb színpadi mozgás / koreográfia

  • Legjobb dramaturgi munka

  • Legjobb jelmez

  • Legjobb díszlet

  • Legjobb fényterv / hangterv / videóterv


Különdíjak

  • A Színészzsűri díja (MASZK és Mozaik)

  • Közönségdíj

  • A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) különdíja

  • A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SZIDOSZ) különdíja



EREDMÉNYEINK


A Szakmai Tanácsadó Testület megalapítása és kezdeti munkája pacifikálta a szakmát, és tulajdonképpen problémamentessé és átláthatóvá tette a versenyprogram lebonyolítását. Az immár hármas tagolású POSZT jól vizsgázott: jelentősen emelkedett a fizető nézők száma.


A tavalyi évben a POSZT 17 éves történetének legmagasabb jegybevételét 30 százalékkal haladtuk meg.


Az idei üzleti tervünkben kitűzött célunk az volt, hogy 2017-ben a tavalyi, minden korábbinál magasabb jegybevételt is meghaladjuk 10 százalékkal. Ez a célunk szerencsére már most 95 százalékban teljesült.


A legtöbb meghirdetett verseny- és fesztiválelőadásra már elfogytak a jegyek, a fennmaradó produkciók nézőterein egyre kevesebb a szabad hely.


Végül, de nem utolsó sorban: büszkék vagyunk rá, hogy az EFFE (Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért) program nemzetközi zsűrije a tavalyi találkozó alapján a Pécsi Országos Színházi Találkozót a Magyarország legjobb színházi találkozója, kimagasló minőségű, nemzetközileg elismert fesztivál" minősítéssel díjazta a 2017-2018-as évre.


-----


A POSZT Fesztivál programja a találkozó kezdetéig folyamatosan bővül.


A legfrissebb programbontás

a www.poszt.hu és a www.facebook.com/posztpecs címen érhető el.


Jegyvásárlás:


jegymester.hu,


illetve személyesen az alábbi helyszíneken:

a pécsi Kodály Központban, a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontban,

a Széchenyi téren található Pécs Ponton, valamint a Művészetek és Irodalom Házában.








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Földi pokollá változott a nyaralás Nyugat-Európában

Több mint 300 ezer turistát kellett a spanyol és a francia nyaralóhelyekről kimenteni.

Elszabadult a botrány: a világ még nem érett meg arra, hogy egy étterem mesterséges intelligencia által készített képeket tegyen közzé az ételeiről

Komoly negatív visszhangot kapott egy újonnan megnyílt San Franciscó-i étterem, miután mesterséges intelligenciával generált ételfotókat...

Lezuhant a pécsi gyermekotthon tetejéről egy 14 éves lány

Súlyos baleset történt egy pécsi gyermekotthonban: egy 14 éves lány az épület tetőablakán keresztül kimászott a tetőre, majd lezuhant....

Ha így főzöd a tojást, a héja szinte magától lejön: nem ragad rá a fehérjére

Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű...

Ezért büdös a kutya fürdetés után is: meglepő ok áll a háttérben

A kutya kellemetlen szagát baktériumok is okozhatják, és arra utalhat, hogy a bőr mikrobiomjának nem megfelelő az állapota. A kiváltója...

Samantha fiatal pasija volt a Szex és New Yorkban: 55 évesen nem ismerni fel

Jason Lewis, a Szex és New York sármos színésze volt, azonban most simán elsétálhatnánk mellette az utcán.

Autó hajtott a tömegbe a berlini Pride fesztiválon, egy ember meghalt

Sok részletet továbbra sem tudni a feltételezett támadás után, de embervadászat indult egy vagy több lehetséges elkövető ellen. A...

Eladni művészet: ingatlaneladás a legjobb áron a 2026-os piacon

Ingatlaneladás a 2026-os piacon: árazás, diszkrét értékesítés, home staging megtérülése, foglaló és az ötéves adószabály –...

Mindenkit figyelmeztetnek! Baj van, ha ilyen üzenetet kapsz: zárolhatják a pénzedet

Megkezdődtek a végrehajtási intézkedések a Revolut magyar ügyfeleinek számláin is.

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Helikopteres rajtaütést és precíziós csapást hajtott végre az USA a Hormuzi-szorosban

Az amerikai hadsereg mozgásképtelenné tett egy tartályhajót a Hormuzi-szorosban, mivel az megpróbálta áttörni a térségben bevezetett...

7 lenyűgöző spanyol úti cél, amiről kevesebbet hallani: az utószezonban is érdemes meglátogatni

Olcsón bejárhatod a legszebb városokat, miközben a nyári kánikulát is elkerülheted.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

0






0