Ezt olvasta már?

0

Mindent visz az idei EFOTT

Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján.

Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A szervezők erősebb lineuppal készülnek, mint valaha és 125.000 résztvevőre számítanak.

A 2018-as EFOTT fesztiválon headlinerként szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc, John Newman, de ott lesz a Lost Frequencies, illetve a rock stílus kiemelkedő dán képviselője, a Volbeat is. Többedjére lép majd színpadra Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. „Szeretem ezt az országot, és ezt nem azért mondom, mert éppen itt vagyok. Félig olasz származásúként engem a magyarok lendülete, pezsgése sokszor emlékeztet a mediterrán népek életstílusára” – jelentette ki a világ legismertebb utcazenésze.

Idén több mint 100 magyar fellépő előadását is élvezheti az EFOTT-fesztiválozó, koncertet ad például a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains, a Kelemen Kabátban, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+, a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs bandája, a rock jegyében pedig többek között a Tankcsapda, a Kowalsky Meg a Vega, az Anna and the Barbies, a Leander Kills, a Dorothy és a Paddy and the Rats. Először vesz részt az EFOTT életében Rúzsa Magdi, aki pénteken énekel a nagyszínpadon.

- A tavalyi év hasonló időszakához képest 30%-kal több elővételes jegyet sikerült értékesítenünk, és ezzel egyben rekordot is döntöttünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Míg a zenei kínálatot és a nappali programlehetőségeket szélesítettük, a jegy-, illetve a szolgáltatói árakat sikerül diákbarát szinten tartanunk, így ár-érték arányban messzemenően vonzó alternatívát nyújtunk.

A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben. Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.

Ezen a nyáron is lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt notakaraokee-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor, utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már telefonhívás alatt pénzt vehetnek fel a kártyáddal, ha nem figyelsz erre

Nyereményekkel és más pénzügyi juttatásokkal próbálják rávenni a csalók az ügyfeleket egy kártékony alkalmazás letöltésére, akik...

Hiába Trump gesztusa a szankciók felfüggesztéséről, Putyin nem tartja be az energetikai tűzszünetet

Tíz ukrajnai megye energetikai infrastruktúráját támadták az orosz erők éjjel és szombat reggel; a szakemberek már több mint félmillió...

Többé nem teszem a takarót a mosógépbe: ettől az egyszerű trükktől percek alatt kioldódik a felgyülemlett kosz

A nagy és nehéz takarók komoly gondot okozhatnak, ha itt az ideje, hogy megtisztítsuk őket. A mosógépbe sokszor alig férnek be és ha víz...

Fontos hírt tett közzé a Vatikán a tüdőrákkal kezelt Leó pápáról

Visszatérhetett a műtétje után a Vatikánba XIV. Leó pápa. A Szentatya a saját lábán sétált ki a kórházból.

Különvagyon öröklése: mit kap a túlélő házastárs és mi jár a gyermeknek?

A különvagyon öröklés szabályai szerint a házasság előtt szerzett vagy örökölt ingatlanból is részesülhet a túlélő házastárs,...

Fico: Szlovákia és Magyarország nem vesz részt az Ukrajna megsegítésére szánt uniós hitelprogramban

Magyar Péter csatlakozott a szlovák állásponthoz, mondta az uniós csúcs után Robert Fico.

NB I: Az ETO nyári szerzeménye kétszer is megtréfálta a szépítésig jutó Paksot - videó

Az ETO kihasználta a Vasas botlását és fellépett a második helyre a tabellán.

Többségbe kerültek a szeparatisták, az egykori világhatalom helyett az EU-csatlakozás a cél

Skóciában ma már többségben vannak a függetlenség hívei - mondta szombaton John Swinney skót miniszterelnök a Skót Nemzeti Párt (SNP)...

4 red flag nőkben, amit nőként azonnal meglátok

Sokat beszélünk arról, milyen red flagekre érdemes figyelni egy férfiban, ha párkapcsolatot keresünk. Arról viszont valahogy kevesebbet...

Elmúlt 60 éves? Erre az öt testrészre érdemes jobban odafigyelnie tisztálkodáskor

A mindennapi tisztálkodás során könnyen háttérbe szorulhat néhány apró terület, pedig idősebb korban ezek ápolása különösen fontos.

2,5 milliárd euróba kerültek a magyar gyerekek – vélte Bóka János

A gyermekvédelmi törvény módosításával hozta összefüggésbe az európai uniós pénzek Magyarországra hozatalát a Fidesz parlamenti...

Két biztonsági őr vigyázott Bóka Jánosra a DPK-táborban – fotó

Önkénnyel szemben címmel tartottak beszélgetést az első DPK táborban, melyen Bóka János exminiszter, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője...

0

Sport

Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni

Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.

Hiába küzd a dobogóért, belső feszült-ségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője

Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Bulvár

Több kutatás is arra jutott, hogy már jelen van Magyarországon számos idegenhonos faj, így a biológiai invázió nem jövőbeli probléma

Terjedésükben az emberi közlekedésnek, a kereskedelemnek és a mindennapi döntéseknek is szerepük lehet.

Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre

Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.

Saját ágyukban kapta rajta párját a szeretőjével a nő – ami ezután történt, arra nincsenek szavak.

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Lisszabon egyik csendes negyedében. Egy 28 éves, kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsított férfit tartóztattak le, miután brutálisan helybenhagyta a saját barátnőjét. A dráma

Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket

Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Ne feledd, jövő vasárnap óraátállítás! Október 25-én erre kell tekerni az órát

Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.

Hetekig küzdöttek az életéért: meghalt a Szomszédok és a Doktor Balaton sztárja

Súlyos betegség után elhunyt Kuna Károly, a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. A színművészért szeptember végén még országos irányított véradást szerveztek a kollégái.

Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen

Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő eljárást kezdeményezett vele szemben.

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy

A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városv

0






0