Ezt olvasta már?

0

Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés Pécsett

Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a beruházás alapkövét pénteken rakták le.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a centenáriumi sportinfrastruktúra-fejlesztési projekt létesítményeinek alapkőletételén hangsúlyozta: a PVSK komoly közösséget jelent, és az elmúlt száz évben nemcsak a város, hanem a dél-dunántúli régió egyik legjelentősebb sportklubjává vált.

Több mint 1500 igazolt versenyzővel, több száz munkatárssal és tizenöt szakosztállyal dolgoznak azért, hogy minél többen sportoljanak a városban és a régióban - tette hozzá az államtitkár, aki egyben a klub társadalmi elnöke.

Hozzátette: a klub fejlesztési programját 2017-ben a kormány 4,6 milliárd forinttal támogatta, tavaly decemberben pedig további 800 millió forintot kapott földvásárlásokra, amely által a sportoló fiatalok igényeit nagyobb területen, komolyabb infrastruktúrával tudják kielégíteni. Az államtitkár bizakodásának is hangot adott, hogy a következő években az infrastrukturális fejlesztések mellett a PVSK éves szinten folyamatosan is működési támogatáshoz juthat.

A százéves PVSK-nál stabil múlton épült fel egy biztos jelen, ami a jövő záloga - fogalmazott Rákossy Balázs.

A sport közösséget teremt - hangsúlyozta Őri László, Pécs kormánypárti alpolgármestere az alapkőletétel előtt. Kifejtette: a városban a különböző sportszervezetek egységes koncepció mentén, a kormány és a város támogatásával együtt építik, fejlesztik a következő évtizedekben Pécs sportéletét.

Czerpán István, a PVSK elnöke az alapkőletétel után az MTI-nek elmondta: a klub szinte minden szakosztálya részesül a 4,6 milliárd forintos támogatásból. A 21 csapatban több mint 300 sportolót foglalkoztató labdarúgók számára új lelátó, és egy 20x40 méteres, futsalra alkalmas fedett csarnok épül. Az atlétáknak is kialakítanak egy csarnokot és egy százméteres fedett futófolyosó is épül - tette hozzá. Saját termet kapnak az ökölvívók, és egy kondicionáló-rekreációs-rehabilitációs részt is létrehoznak.

A régi kosárlabdacsarnokot pedig - ami helyett a 4,6 milliárdos támogatástól függetlenül mintegy nettó 920 millió forintból épült új létesítmény - a cselgáncsozók és a legfiatalabb kosárlabdázók számára felújítják.

Az elnök hozzátette: a klub megvásárolta a szomszédos egyetemi pályákat is, ahol felújításokat végeznek és szociális épületet is kialakítanak. Czerpán István szerint a program segítségével teljesen új alapokra kerül az infrastruktúra a százéves egyesületnél.

Az alapkőletételt centenáriumi ünnepi közgyűlés követte, ahol több oklevelet és elismerést is átadtak. A PVSK aranygyűrűjét vehette át Iványi Dalma korábbi válogatott kosárlabdázó, Ivkovics Sztojan, a magyar kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya és Kovács Mária korábbi ökölvívó.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Zelenszkijnek főhet a feje, Trump elképesztő ajándékot küldött Putyinnak

Oroszország ezzel ismét nyithat a világgazdaság felé, amelynek Kína és India is nagyon örülhet. A büntetőintézkedések miatt tovább...

Fájó derékkal kezdődött Mellrák Koalíció alapítójának csontáttétje, aki szerint a tudatosság életet menthet

A mellrák az egyik leggyakoribb, nőket érintő daganatos betegség, ami egyúttal egészségügyi és társadalmi kérdés is, nem lehet róla...

XIV. Leó pápa a kórházi ágyáról hívta fel Vlagyimir Putyint

A tüdőműtétből lábadozó XIV. Leó pápa telefonon kért tűzszünetet Vlagyimir Putyintól az ukrajnai Oleski városa számára.

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már...

Magyar Péter három évtizedes rekordot döntöget: a friss népszerűségi rangsorban rekordmagas távolságba került Orbán Viktortól

Példátlan szakadék a politikai népszerűségi rangsorban A CEU Demokrácia Intézetének legfrissebb felmérésében Magyar Péter 63...

Bosszúból állították, hogy pedofil? Felmentették a színészt

Új-Mexikóban pénteken egy bíró döntése nyomán lezárult egy hónapok óta húzódó botrány, amely az Emmy-díjas Timothy Busfield...

Így lett szupergazdag üzletemberként az Arsenal korábbi sztárja

Mathieu Flamini nemcsak a pályán épített figyelemre méltó karriert, hanem már aktív játékosként üzleti alapokra helyezte a futball...

Csirkebőrt és húsdarabokat dobáltak egy nő autójára, nem tetszett az elkövetőknek, hogy hova parkolt

A Keresztapa című film emlékezetes jelenetében az egyik szereplő levágott lófejet talált az ágyában, miután ujjat húzott a maffiával....

Almaborecet a háztartásban: így használd a konyhától a hajápolásig

Az almaborecet a konyhában és a háztartásban is hasznos lehet, de nem minden népszerű felhasználása biztonságos. Mutatjuk, mire figyelj!

A Kutyapárt támogatásával bejutott képviselő kezdeményezte a hegyvidéki önkormányzat feloszlatását

A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0