Ezt olvasta már?

A Kozármisleny ellen győztek a pécsi piros-feketék

A PMFC Danijel Romic hajrában szerzett góljával 1-0-s sikert aratott hazai pályán a Kozármisleny FC felett.

0

Mintegy 500 millió forintból vált energiatakarékosabbá egy magyar számítástechnikai cég

Napelemmezők telepítésével vált energiatakarékosabbá a Combit Számítástechnikai Zrt., a projekt összesen 499 millió forintból valósult meg - közölte a cég az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint a beruházás mintegy fele, 249,5 millió forint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében elnyert vissza nem térítendő támogatásból származik.

A program eredményeként csökkent a vállalat energiafelhasználása és az ezzel járó magas kiadások. A zrt. szerint a csúcstechnológiát képviselő eszközök gyors megtérülési idejének köszönhetően a napelemmezőkre fordított kezdeti beruházás hamar megtérül, a telepített rendszer a cég működését gazdaságosabbá és fenntarthatóbbá teszi.

Az 1985-ben alakult, magyar tulajdonban álló, budapesti székhelyű Combit Számítástechnikai Zrt. főként szoftverek és műszaki berendezések fejlesztésével foglalkozik, jelenleg mintegy 50 alkalmazottal üzemel.

A nyilvános adatbázis szerint tavaly 600,5 millió forintos árbevétel mellett 187,2 millió forint nyereséget termelt, míg egy évvel korábban az értékesítésből származó nettó árbevétele 502,9 millió forint, mérleg szerinti eredménye pedig 120,4 millió forint volt.

 







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A bajor miniszterelnök lehet Horst Seehofer utódja

Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök vasárnap a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy megpályázza a bajor...

Földrengés rázta meg Olaszországot

4,6-os erősségű volt.

NL-döntő: nagy hajrával bejutottak az angolok

Anglia 2-1-re legyőzte a vendég horvát labdarúgó-válogatottat a Nemzetek Ligája A osztályának vasárnapi játéknapján. A házigazdák...

Hatalmas örömhír érte Szabó Zsófit

Borzalmas órákon van túl a műsorvezető.

ValóVilág: retteg a párbajtól, ezért szexel Viviennel Radics?

"Veszekedés, őszinteség, kiszámíthatatlanság, szex."

Vajon végleg belefagyott Matolcsyék kezébe az olló?

Nincsen túl sok esemény a jövő heti makronaptárban.

Kane góljával a rájátszásba menekült Anglia

A vb-ezüstérmes horvátok kiestek a Nemzetek Liga A osztályából a 2-1-es vereséggel.

Este megkezdi a sószórást a közútkezelő

Megelőző sószórást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mert az előrejelzések alapján vasárnap estére, illetve hétfő reggelre az...

Ötödik lett a férfi kardcsapat az algériai világkupán

Egyéniben nem szerepeltek túl jól a magyarok.

Megmutatták házukat: less be a magyar modell új otthonába.

Tücsi megtalálta álmai otthonát. Itt szeretné felnevelni kislányát!

0

Sport

A focikapus elképesztő gólt lőtt a saját tizenhatosáról - videó

A másik kapus szabadrúgása után talált be a 134-szeres válogatott legenda.

Hiába a BL legjobban fizetett kézicsapata a Veszprém, teljesen beleállították a földbe

A magyar kézilabda egyik kirakatcsapata lassan pofozógéppé válik a Bajnokok Ligájában, pedig ilyen minőségű és mennyiségű játékoskerete senkinek sincs. A helyzet roppant kínos, ám közel sem annyira meglepő, ha kicsit mögé nézünk.

Óriási katasztrófa a Makaói Nagydíjon: eltörött a pilóta gerince, öt sérült a pályán - video

A német autóversenyzőnő, Sophia Floersch autója hatalmas sebességgel elszállt egy éles kanyarban verseny közben, az F3-as Makaói Nagydíjon.

Óriási botrány a mai hazai meccsen: hat piros lap villant a találkozón

Hat piros lapot osztott ki a játékvezető egy megyei másodosztályú találkozón.

Lenyűgöző felvételek a MOL Vidi vadiúj stadionjáról - videó

A létesítményt november 21-én avatják fel az Újpest ellen.

Nemzetek Ligája-meccsen káromkodott a magyar tévériporter

Jókorát káromkodott egy magyar riporter egy Nemzetek Ligája futballmeccs közvetítése alatt.

Messi szerint ezt a négy játékost kell leigazolnia a Barcának.

Az argentin klasszis listáján igazi világsztárok is szerepelnek.

Sergio Ramos nem hagyta annyiban Lovren támadását

A Real Madrid védője szerint mindenki pontosan ott van, ahol megérdemli.

Összeveszett a két dartsos azon, hogy melyikük szellentett

Wesley Harms a gyerekei életére esküdött meg, hogy nem ő volt az.

Nemzetek Ligája-zárás a finnek ellen és kézilabda-dömping a tévében

Minden más csak dísz lesz a durva vasárnapi sportműsorban.

0

Bulvár

Lehet, hogy decembertől megnő a budapesti utcákon sétáló úriemberek száma

Decembertől a méretre szabott öltönyök némi gépi segítségnek hála fele annyi idő alatt készülnek el és kevesebbe kerülnek, ezáltal elérhetőbbé válnak.

Sokan rendszeresen szedik, pedig tartós orrdugulást is okozhat

Ha eddig nem sikerült feltárni a hetek-hónapok óta fennálló orrdugulás okát, akkor érdemes a rendszeresen szedett gyógyszerek mellékhatásait is ellenőrizni. Egyes vérnyomáscsökkentők is okozhatnak orrdugulást, ha nem történik meg időben a gyógyszer cseréje, és az orrdugulás kezeletlen marad, akkor akár műtétet igénylő szövődmények is kialakulhatnak.

Hatalmas károkat okozott a jégvihar

Sokáig nem felejtik el az olasz farmerek október utolsó előtti vasárnapjának éjszakáját, amikor szokatlan erejű jeges vihar csapott le az országra.

Orbán elmebetegségéről nyilatkozott egykori politikustársa

Pető Iván adott interjút a Népszavának. Az egykori Szdsz meghatározó politikusa elmondta a véleményét Orbán Viktorról is.

Azonnal megkapja jutalmát a paraszt Mercedes-sofőr - videó

Több olyan életveszélyes okból kifolyólag sem vezetnénk Oroszországban, amiket egy napig lehetne részletezni, azonban az esetek kis hányadában nyerik el méltó büntetésüket az ilyen sofőrök. Legutóbb egy busz elé vágó Mercedes ML terepjárót viszont utolért a karma.

A buszvezető úgy móresre tanította a tahó mercist, hogy soha nem felejti

Nyomjon féket, akinek két anyja van - gondolta a buszvezető, és cselekedett.

3-an is kiestek az X-Faktorból - A nézők nagyon kiakadtak a mentorokra

Az X-Faktor első Élő show-jában elszabadultak az indulatok, amikor a mentorok értékelték a produkciókat. A kommentelőket is megosztották a döntéseik.

Le akarta kevertetni vendégét Bochkor az adás közben

Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:10-kor az ATV-n.

Paplan nélkül, hogy lássák, hogy b*szok - A ValóVilág játékosai elárulták, hogyan szexelnének a villában

A ValóVilág játékosanak egy egyszerű kérdésre kellett válaszolniuk.

Annyi a víz a sivatagban, hogy még fürdeni is lehet benne.

Hihetetlenül szép természeti csoda.

blogmorzsák

Sütőtökös rizottó garnélával, tökmag morzsával és tuile-al

Egy igazán tökös recept a tökkedvelőknek, akik szeretnek tökölni a konyhában, úgy olaszosan.

Káros lehet a túl sok szelfi

A közösségi média túlzott használata nárcizmushoz vezethet, amiből egyéb bajok is következnek.

Budai kiskocsmák az Observerben

Az ecet- és gesztenyéfás, oleandervirágos, citeramuzsikás budai kiskocsmák romantikája bevonult a világsajtóba is.

Sterbinszkyt adod?

Faterodéknak alap, és lehet, hogy a te mixedet is kiválasztja.

Hogyan működik egy párkapcsolat a posztmodern világban?

Itt az ideje annak, hogy megteremtsünk egy új kultúrát, melyben a keresztények nem egymás nadrágjában turkálnak!

A Szingapúri Lányok formaruhája már 50 éve változatlan

Vajon mi lehet az oka e különlegességnek?

Luxus panelprolinak lenni jó

Panelproliság, kicsit vidámabb megközelítésből.

4 ok, miért teljesen érdektelen a Gruevszki-ügy

Van még az országban valaki, aki meg­lepődött Orbán legújabb húzásán?

4 kérdés, melyek nem maradhatnak válasz nélkül a Gruevszki-ügyben

„Gruevszki túl sokat tud, és amíg nálunk van, addig ebből baj nem lehet?“

Gluténérzékenység és alkoholtilalom?

Va­lóban ártal­ma­sak a lepárlással készült italok?

Orbán arcul köpte a saját törvényeit

Nem kétséges, hogy a miniszterelnök a Gruevszki-ügyön csak veszíthet.

Így tedd a nappalit otthonod központi helyévé

Először is el kell döntened, milyen funkciókat helyezel el itt, és ezek közül számodra melyik a leghangsúlyosabb.

0






0