Ezt olvasta már?

Bedrogozva ült a volán mögé

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 14. napján elrendelte egy szegedi és egy makói férfi letartóztatását kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja mia...

0

Mintegy 7500 lehet az idei Balaton-átúszás résztvevőinek száma

Az utolsó csapat is elindult az idei Balaton-átúszáson; a szervezők szerint mintegy 7500 lehet a résztvevők létszáma - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat déli Híradójában.


hirdetés

Az M1 szerint folyamatosan érkeznek a résztvevők Révfülöpről a túlpartra, Balatonboglárra.

Várhatóan délután 15-16 óra körül érkezhetnek meg az utolsó úszók a célba - tették hozzá.

Math István, a Balaton-átúszás versenyigazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán azt mondta, a "tiszteletet parancsoló" 5,2 kilométeres távra fel kellett készülni; aki ezt megtette, és már szabadvízben is kipróbálta magát, annak sikerülhet. Átlagosan három óra alatt érik el a másik partot a versenyzők, de a leggyorsabbaknak erre elegendő egy óra is - fűzte hozzá.

 







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fontos uniós döntés született a devizahiteleseknek

Az Európai Unió bírósága szerint jogszerűek a devizahitel-szerződések tisztességtelen feltételeinek eltávolítását célzó magyar...

Ez a világ 10 legszebb vára és kastélya

Tudod, hogy melyik vár ihlette Walt Disney Hamupipőkéjének a kastélyát? És azt, hogy melyik Európa legrégebbi vára? Most kiderül.

Erre esküszik Jennifer Garner, ha diétáról van szó

Készüljünk: függővé válhatunk tőle.

A Spar visszahívja egyik népszerű termékét

Bármelyik boltjukban visszaveszik.

Milliárdokért kelt el Edward Hopper legendás festménye

Edward Hopper amerikai festő Chop Suey című festménye majdnem 92 millió dollárért (26,3 milliárd forint) kelt el, ezzel a festő...

10 062 587 reklám ment le a tévében 312 nap alatt

Ha átlagot nézünk, naponta és csatornánként 460 reklámot kapunk.

Visszahívja egyik népszerű termékét a Spar

Bármelyik boltjukban visszaveszik.

Mentőhelikoptert riasztottak egy borsodi balesethez

Több sérült van Mezőcsát közelében.

Gospel-karácsony Miskolcon

Amerikai életérzés, szívhez szóló dalok, hatalmas buli a templomban.

Mezőgazdasági összeírást tart a KSH Borsodban

Az érintettek számára az adatszolgáltatás kötelező.

Új kamerasorozat az Intelliótól

Új kamerasorozatot mutatott be az intelligens biztonságtechnikai megoldások hazai úttörője, az Intellio. A 4MP felbontású kamerák...

0

Sport

Rettentő részletek derültek ki a lefejezett focista meggyilkolásáról

Az egész rémtörténet egy fotóval kezdődött.

Pogba edzésben, így néz ki rajta a Fradi-szerelése - kép

A válogatott védő próbajátékon vesz részt a Ferencváros focicsapatánál.

Ibra 40 méteres csodagóllal érte be Németh Krisztiánt

Los Angeles Galaxy klasszisa szerezte az év gólját az MLS-ben.

Antonio Conte reagált Sergio Ramos figyelmeztetésére

Szerinte fontos, hogy az edző és a játékosok között kölcsönös tisztelet legyen.

Kiderült mi okozhatta a leicesteri helikopter-balesetet

A helyi fociklub tulajdonosa is meghalt.

Mossa kezeit a csődben lévő bokszszövetség 74 milliót számlázó sajtósa

Kendi Hana szerint Erdei Zsolt nem ért a gazdálkodáshoz, de a lényeg, hogy az AIBA köszönőlevelet küldött.

Nem az NBI.-es bukdácsolás a Vidi EL-kalandjának egyetlen hátulütője

Hiába a remek európai eredmények, az eredménykényszer miatt nem sokat játszanak a Vidi fiatal magyarjai.

Marco Asensio nyilatkozata után már egyértelmű, hogy nem ő lesz Ronaldo utódja

Lehet, hogy túl szigorúak vagyunk, de ilyet egy igazán motivált labdarúgó nem mond, és például ez is megkülönbözteti őt Cristiano Ronaldótól.

Ezért kellett meghalnia? Horrorisztikus részletek derültek ki a lefejezett brazil focista meggyilkolásáról

Újabb részletek derültek ki a brazil Daniel Correa Freitas meggyilkolásáról.

A túlélésért harcol az észt fociválogatott Budapesten

Martin Reim szövetségi kapitány szerint ki kell húzniuk kapott gól nélkül a meccset.

Egy szörnyeteg, aki rászabadult Amerikára

Michael Jordanhez, Charles Barkleyhoz és LeBron Jameshez hasonlítják, de Zion Williamson egy teljesen új kategória.

Kisebb vagyont borozgatott el Cristiano Ronaldo Londonban

A Juventus sztárja és kedvese, Georgina az angol fővárosban lazított kicsit.

0

Bulvár

Így jelzi a hasnyálmirigy, hogy baj van

Ha a hasnyálmirigy megbetegszik, annak súlyos következményei lehetnek. Tüneteit gyakran gyomorproblémának hiszik, ezért érdemes tisztában lenni, a figyelmeztető jelekkel. Nézzük, melyek a legjellemzőbb hasnyálmirigy betegségek tünetei.

Meghalt Horváth Zoltán

A Dömötör-életműdíjas operarendező 90 éves volt.

Olyan körforgalom épül Fehérváron, amilyet még nem látott az ország

Nem lesz könnyű eligazodni benne, de muszáj tenni valamit.

Csisztu Zsuzsa: ...az összeomlás szélén búcsúznom kellett...

Könyvírás közben feltörtek benne az emlékek. Csisztu Zsuzsa és férje két gyermeket nevelnek.

"Atyaég...fel sem ismertem" - megdöbbentek a nézők Détár Enikő külsején

Rögtön elkezdték találgatni, mi történhetett a színésznő arcával.

Koholák Alexa sírva mesélt a nőről, akivel együtt él férjével

A titokzatos harmadik hozta össze őket, ő is felvette a férfi nevét.

Amire sokan vártak: VV Vivien végre villantott

A 18 éves lánynak ez még csak a második napja a ValóVilág-villában, de már nagyon sokan vártak erre a pillanatra

"Átment az utca túloldalára, ha szembejött vele egy cigány, most a legnagyobb rajongónk"

A lemezbemutatóra készülő Parno Graszt szerint a zenével igenis lehet előítéleteket oldani. Legalábbis kicsiben működik.

Kitálalt a volt barátnő: Porig alázta Jason Stathamet

A híres modell, Kelly Brook megdöbbentő kijelentést tett nemrég, amivel igencsak lejáratta volt párját, Jason Stathamet. Kínos beszólásával nem csak a Crank színészét, hanem a Titanic sztárját, Billy Zane-t is kellemetlen helyzetbe hozta...

Divatos lett a ruhadarab, amit a 80-as években te is imádtál.

Manapság már nem csak azokban a ruhákban nézhetsz ki jól, amelyek pontosan rád szabtak; a nagyobb méretekből is ki lehet hozni a maximumot!

blogmorzsák

Jövőre jön a 6 napos hétvége!

Mellesleg 6 hosszú hétvégével tervezz!

Bolond lyukból bolond szél fúj!

Bárki is nyeri ezt a bohózatot, még mindig szembe kell majd néznie az MSZP belső buktatásra szakosodott szárnyával.

Tordai Bence cöfben ragadt

Az ugynevezett Párbeszéd úgynevezett képviselőjének cöfögésére a körúton belül élők a hasukat fogták a nevetéstől.

Valóban segít a cink megelőzni a cukorbetegséget?

A cink segít az az inzulin stabilizálásában, a vércukorszint szabályozásában.

A múlt utózengéi

Miért vagyunk önmagunk ellenségei, miért szenvedünk és ismételtetjük meg magunkkal ugyanazokat a fájó, visszahúzó élményeket, melyek a múltban tartanak?

Viszlát fiúk, helló urak

Csehország első számú „export­cikke“, Eva Herzigová szuper­modell ismét bugyira vetkőzött.

Szkopjéig elér a kisvasút!

Budapesten bujkál a jogerősen elítélt korábbi macedón minisz­terelnök. Vajon miért épp itt?

Hogyan tartósítjuk önbizalomhiányunkat?

Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik sikeresek, tehetségesek, mégis csekély az önbizalmuk.

4 bőrdzseki, ami nem hiányozhat a szekrényedből

4 alapmodell ebből az emble­matikus dzsekiből, amit érde­mes a szekrényedben tartani.

Mi lett volna, ha a németek megnyerik az első világháborút?

Egy brit újságíró elképzelte, te továbbfejlesztheted és bekom­mentelheted, hogy szerinted hogy élnénk ebben az esetben.

A hintázás jótékony hatásai

A legrégibb játékok egyike, de kevesen gondolnak arra, hogy egyben az egyik leghatékonyabb fejlesztő eszköz is.

0






0