Ezt olvasta már?

0

Mohácsi gimnazisták nyerték a PénzSztár verseny megyei selejtezőjét

A Mohácsi Kisfaludy Gimnázium Állami Kisfaludy Művek nevű csapata nyerte az immár ötödik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének Baranya megyei selejtezőjét.

Mellette egy fonyódi és három paksi csapat jutott tovább a régióból a november 9-én megrendezendő Dél-Dunántúl regionális középdöntőbe.

A legnagyobb hazai és a Kárpát-medence magyarlakta területeire is kiterjedő középiskolás pénzügyi, gazdasági és vállalkozási verseny idei évada október 12-én indult, rekordszámú résztvevővel. Összesen 1240 négyfős csapat nevezett, ami azt jelenti, hogy csaknem 5000 középiskolás diák jelezte részvételi szándékát a játékos megmérettetésen. Közülük – az internetes előselejtezők összesített eredménye alapján – Budapesten, megyénként és határon túli területenként a legjobb 5-5 csapat vehetett részt a megyei selejtezőben.

A Budapest Bank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével megrendezett PénzSztár verseny egyedülállóan széleskörű, példaértékű szakmai összefogással valósul meg. A több mint 70 támogató és együttműködő szervezet között vannak pénzügyi intézmények, gazdasági szereplők, szakmai szervezetek, valamint hazai és határon túli egyetemek. A játék szakmai tartalmának összeállításában és a versenyzők zsűrizésében a pénzügyi-gazdasági élet prominens képviselői vesznek részt.

A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismeretek fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse műveltségüket, egyúttal olyan kompetenciákat (pl. csapatmunka, szövegértés, érvelés, prezentációs készség) is fejlesszen, melyek a 21. században szintén nélkülözhetetlenek. Ennek megfelelően, a 23 helyszínen párhuzamosan megrendezett selejtezőben is változatos feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek: hiányos szövegrészleteket kellett a megfelelő kifejezésekkel kiegészíteniük, megadott információkból kellett összetartozó párokat alkotniuk, egy írott anyagban elrejtett hibákat kellett megtalálniuk és kijavítaniuk, illetve egy felolvasott szöveg alapján kellett kérdésekre válaszolniuk, de a fordulóban szerepeltek igaz-hamis állítások, kvízkérdések és egy számítási feladat is.

 

A Baranya megyei helyszínen az alábbi csapatok mérték össze a tudásukat:

Állami Kisfaludy Művek (Mohácsy Kisfaludy Gimnázium)

Girl  Squad  (Pécsi Szakképzési Centrum Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma)

Santa Close (Pécsi Szakképzési Centrum Radnóti Miklós Közgazdasági Gimázium)

Széchenyi girls (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskoálja)

Umtiti (Pécsi Szakképzési Centrum Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)

 

A résztvevő csapatok közül – a forduló végeredménye alapján – az Állami Kisfaludy Művek jutott tovább a november 9-én megrendezendő Dél-Alföld regionális középdöntőbe.

 

A PénzSztár versenyre 4 fős középiskolai csapatok jelentkezhetnek magyarországi és határon túli magyar középiskolákból. A jelentkezés feltétele, hogy a csapat tagjai ugyanabba a középiskolába járjanak, 14–22 év közötti diákok legyenek, és még ne rendelkezzenek érettségi bizonyítvánnyal. Az internetes előselejtezők összesített eredménye alapján megyénként és határon túli területenként az 5-5 legeredményesebb csapat, azaz összesen 100 hazai és 15 határon túli magyar csapat vehet részt a helyszíni selejtezőkben. A 100 hazai csapatból 35 mehet tovább a regionális középdöntőbe: a budapesti és a megyei győztesek, valamint minden régióból a további két, illetve Közép-Magyarországon a további három legmagasabb pontszámot elért csapat. A 15 határon túli magyar csapatból 5 jut tovább: a 3 helyszíni győztes, valamint a további két legmagasabb pontszámot elért csapat. A középdöntőre (2017. november 9.) 8 helyszínen kerül sor párhuzamosan. A hazai csapatok a 7 magyarországi régióban mérik össze a tudásukat, a határon túli magyar csapatok pedig egy külön magyarországi helyszínen versenyeznek. Minden helyszínről a győztes jut tovább az elődöntőbe (2017. november 23.), majd közülük a legjobb négy csapat mérkőzhet meg egymással az országos döntőben. Az idei verseny döntőjére 2017. december 7-én kerül sor a Nemzeti Múzeum dísztermében.

Az országos döntő győztes csapatának minden tagját – az elmúlt évhez hasonlóan – a Budapest Bank idén is 100 ezer forinttal, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége pedig egy-egy okostelefonnal díjazza, de az eredményes versenyzőkre további értékes ajándékok és tudásalapú szakmai díjak – továbbképzések és tréningek – is várnak.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kertész ismerősöm figyelmeztet. Már 12 foknál érdemes lépni, különben nem biztos, hogy túlélik a telet a növényeid

Ahogy közeledik a tél, egyre fontosabbá válik a kertben és a teraszon tartott növények védelme.

Mérik az autósok sebességét Pilisvörösváron, de itt mégsem büntetnek: riasztó kép rajzolódott ki

Érdekes statisztikát osztott meg Pilisvörösvár önkormányzata két helybéli utca sebességmérőiről.Noha ezek a berendezések mérik a...

DINK-effektus: A lifestyle-őrölet, ami elárasztotta a TikTokot

„Nincs gyerek, kétszeres jövedelem, végtelen szabadidő” – nagyjából így lehetne összefoglalni a DINK (Dual Income, No Kids) életmód...

A csendes gyulladás rejtett tünetei, amiket a stressznek tudsz be, pedig a megoldás a tányérodon lehet

A csendes vagy krónikus gyulladás nem jár akut lázzal, pirossággal vagy nyilalló fájdalommal, mint egy elfertőződött seb vagy egy...

Véres mészárlás a hírportálok között – A 10 legnagyobb látogatottsági visszaesést elszenvedő sajtótermék

Jelentősen visszaesett az Egyesült Államok legnagyobb hírportáljainak internetes forgalma. Az ötven leglátogatottabb híroldal közül...

Kilenc perc alatt feltölt az új BYD – de hol lesz hozzá töltő?

A villanyautóval megtett hosszú út tervezésekor könnyen fontosabbá válik a pihenőhely, mint maga az úti cél. Hol lesz szabad töltő,...

Milliárdos tétel az asztalon, ami belülről feszítheti szét Budapestet

A parkolóüzemeltetési vita alapját meghatározó adatokhoz jutott lapunk.

Eső, fagy, napsütés – ilyen lesz a hétvégi időjárás

A hétvégén is csendes, őszi idő várható, több-kevesebb napsütéssel és jellemzően 13-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel,...

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön

A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...

Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...

Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot

Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben

Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

0






0