Montenegróban fogták el tűzpárbajban a pécsi drogbárót
Akciófilmekbe illő körülmények között kapta el a montenegrói rendőrség a magyar drogbárót, Grubacs Igort.
Akciófilmekbe illő körülmények között kapta el a montenegrói rendőrség a magyar drogbárót, Grubacs Igort.
A Blikk információi szerint a hazai zsaruk elől 8 hónapja sikeresen menekülő, többszörösen büntetett előéletű Igor külföldön sem tagadta meg önmagát: ott is droggal próbált üzletelni, mielőtt a nyomozók rajtaütöttek. Az alvilágban csak „Találékony Igor” néven futó, pécsi lakhelyű férfi elfogásával egy napon a montenegrói zsaruk lekapcsoltak egy marihuánaszállítmányt, amelyet koronavírus elleni vakcina dobozába rejtettek el. A rendőrség vizsgálja, hogy Igornak köze lehet-e ehhez a bűncselekményhez.
Igor, ahogy Magyarországon, úgy Montenegróban is megpróbált elmenekülni, ám most nem volt akkora szerencséje, tűzpárbaj után kattant a bilincs a csuklóján.
– Még nagyon friss ez a dolog, én is csak nemrégiben értesültem Igor elfogásáról. Remélem, hogy hamarosan tudok vele beszélni, és akkor tisztábban látok ebben az ügyben – közölte a Blikk-kel Igor ügyvédje, dr. Lichy József. Úgy tudjuk, Igort jelenleg kórházban ápolják.
Egy hajszálon múlt, hogy Grubacsot idén januárban elfogják a magyar rendőrök. Egy XIII. kerületi mélygarázsban éppen egy drogügylet lebonyolítása közben csaptak le két emberére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű – Magyarországon belül realizált – drogfogása. Igor picit távolabbról, egy autóból figyelte a történéseket, és amikor látta, hogy társai megbuktak, bő gázzal elmenekült a helyszínről. Hiába eredtek azonnal nagy erőkkel a nyomába, sikerült megszöknie a zsaruk elől. Még arra is volt ideje, hogy autót cseréljen, hátrahagyva méregdrága luxus-BMW-jét elszelelt az országból. Az utóbbi hónapokban feltehetőleg több országban is megfordult.
A pécsi éjszakai élet rettegett alakjának több, jelenleg is futó ügye van a bíróság előtt. Egyik ilyen, amikor elcsábította egy dúsgazdag szekszárdi vállalkozó feleségét. A szerelmes nőtől kis idő alatt kicsalta az összes pénzét, majd közölte a férjes asszonnyal: most már nyugodtan hazamehet az urához! A felszarvazott férj nem hagyta annyiban a dolgot, és feljelentést tett a rendőrségen. De olyan is előfordult, hogy egy benzines láncfűrésszel állt neki kifosztani egy bankfiókban álló automatát. Azzal nem számolt, hogy a zárt helyiségben a benzingőztől ő és a társa is rosszul lesz. Utóbbit egy bokorban találták meg a rendőrök, ahol éppen könnyített kavargó gyomrán.
Azt még nem lehet tudni, hogy mostani elfogása után Grubacs Igort kiadják-e Magyarországnak, és ha igen, mikor fog ez megtörténni.
Indirekt/Blikk
hírek innen, onnan
Verstappen megint nagyon megverte a vb-pontversenyt vezető Piastrit
Hihetetlen felzárkózást mutat be eddig a Red Bull holland pilótája.
Esküvői botrány – a menyasszony nem hívta el gyerekkori barátnőjét
2025-ben sem ritka, hogy egy esküvői meghívó hiánya komoly konfliktust szül.
Az Egyesült Államok a venezuelai partokhoz küldi a világ legnagyobb hadihajóját, tényleg hadat üzen a drogkereskedőknek
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a térség biztonságának veszélyeztetésével indokolja a katonai jelenlét növelését.
14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?
14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
Az Arsenal támadója nem tart Gyökeres konkurenciájától
Gabriel Jesus tíz hónapja sérült, de közelebb áll a visszatéréshez, és elmondta, természetes volt, hogy a klub másik csatárt igazolt,...
A Tottenham edzője Xavi Simonsról: Hiszek benne, de többet várok tőle
Növekszik a nyomás Xavi Simonsra Londonban. A 22 éves holland válogatott játékos hullámzóan kezdett a Tottenham Hotspurnél, ahol a...
Ez az okosóra 150 méterig vízálló, és 11 napig bírja egy töltéssel
A Huawei bemutatott csúcskategóriás okosórája, a Watch Ultimate 2 Beyond Adventure nem csupán a technológiai újítások, hanem a prémium...
Zivatar, jégeső csaphat le, hat megyére adott ki veszélyjelzést a meteorológia
Bár az ősz derekán is túl járunk már, szombaton mégis előfordulhatnak nyarat idéző időjárási jelenségek. A HungaroMet szerint ugyanis...
Nemrég még csak drogdílernek nevezte, most szankciókat vetett ki Trump a kolumbiai elnökre
Gustavo Petro szerint teljes paradoxon, hogy miután évtizedekig harcolt a drogcsempészet ellen, az az ország szankcionálja, ami a legtöbbet...
A Juventus legendája a klub problémáiról beszélt
Claudio Marchisio, a Juventus hétszeres olasz bajnoka, megosztotta véleményét a „bianconeri" legutóbbi problémáiról.
Pep Guardiola: A Liverpool harcban van a bajnoki címért
Pep Guardiola kifejtette véleményét a Liverpoolról, valamint dicsérte Unai Emery által irányított Aston Villát.
Bruno Fernandes fontos mérföldkőhöz érkezett a Manchester Unitedben
A portugál középpályás, Bruno Fernandes 2020-ban igazolt az Old Traffordra, és készül a 300. Manchester United-mérkőzésére.
Sport
Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok
A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.
Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták
Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot
A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.
Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi
Az történt, amit várni lehetett.
„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére
Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.
Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra
Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.
Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában
A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.
Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után
A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.
Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt
Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.
Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást
A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.
Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt
Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.
Bulvár
Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet
Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.
Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal
„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből
A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.
Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant
Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.
Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.
„Megtalálunk, feltérképezzük a hálózatai-tokat, levadászunk és megölünk” – az Egyesült Államok hadat üzent a drogkartelleknek
Könyörtelenül lecsapnak a kábítószer-kereskedőkre.
Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”
Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.
A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett
Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat
Az emeletről zuhant ki két lány, amikor a fotós lekapta őket: csak egyikük élte túl
Egy égő házban történt a tragédia.
Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma
Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.
Hatalmas lyukak a Tisza rendezvényén, már Magyar Péter a hitelesebb populista – így írtak a magyar lapok
Mindenki kihirdette a maga győztesét.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






