Ezt olvasta már?

Országos áram- és gázleállás várható – Itt a lista, mely településeket érinti, a nagyvárosok is köztük vannak

Hétfőtől október végéig 163 magyarországi településen várható áramszünet – derül ki az E.ON friss tájékoztatásából. Több nagyvárosban, köztük Budapesten...

0

Monumentális táncdráma elevenedik meg a Kodály Központban

Faust, az elkárhozott

Dubrovay László Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósult meg 2016-ban.

A Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció 2017. március 31-én a pécsi Kodály Központ hangversenytermében kel életre ismét a Pécsi Balett előadásában.

„Öreg korában ki ne gondolna arra, milyen lenne az összegyűjtött tapasztalatok, ismeretek birtokában megfiatalodni, még egyszer élvezni a fiatalság minden vonzerejét, végigélni az új élet által kínált sokféle szépséget, gazdagságot? Goethe Faustja ezért a célért szövetségre lép az ördöggel, halála után testét a pokoli erők rendelkezésére bocsátja. De egy tisztességes, becsületes, példamutató élet után az elkárhozás megtörténhet? Győzhetnek a gonosz erők? Erre a kérdésre válaszol a táncdráma” - mondja Dubrovay László. A zeneszerző több mint két évtizede fejezte be nagyszabású balettjét, amelynek 2016-os ősbemutatóját hatalmas siker kísérte.

A Faust, az elkárhozott zenéje az elmúlt hetven év egyik legnagyobb szabású eredeti balettkompozíciója. Monumentalitását mutatja a mű több mint 460 oldalas partitúrája is. A darab Goethe remekművének 1. és 2. részét követi, szinte teljes mértékben megegyezve az eredetivel. „A cselekmény dramaturgiája számomra lehetőséget nyújtott sokféle hangvétel, gesztus- és mozdulatgazdag zenei anyag megteremtésére, amely szolgálja a tánc és a mozgás közlésrendszerével együtt a harmonikus színpadi megvalósítást” – vallja Dubrovay László zeneszerző.

A táncdráma koreográfusa a Harangozó-díjas és Imre Zoltán-díjas Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója. A társulat tizenhat táncművészének közreműködésével mutatják be az elképesztően színes, nagyszabású előadást a Kodály Központ színpadán. A Pécsi Balett repertoárjának visszatérő szereplői a nagy klasszikusok mellett a kortárs magyar zeneszerzők művei is. „Nagy megtiszteltetés és felelősség egy kortárs zeneszerző mesterművéhez elsőként koreográfiát készíteni. A saját elképzeléseimet úgy kellett összhangba hoznom a zeneszerzőjével, hogy végül a kettőnk víziója eggyé váljon. Örömmel léptem be Laci bácsi világába, mert hihetetlenül izgalmas, szenvedélyes és dinamikus. Személyisége legalább annyira inspirált, mint Faust bolyongása, szerelmei és pokoljárása” - számolt be Vincze Balázs koreográfus.

Közreműködik a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar, vezényel: Záborszky Kálmán Liszt-díjas kiváló művész.

Időpont: 2017. március 31. 19.00 óra

Helyszín: Kodály Központ

A Pécsi Nemzeti Színház előadása.

 

Jegy és információ:

http://www.pecsprogram.hu/program/Faust_az_elkarhozott_/2017-03-31/19:00

 

 

Fotó: Hrotkó Bálint (1. és 3.), Kotschy Gábor (2.)







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter szerint a miniszterelnök illegális adatbázisok építésére hívta fel a harcosait

Úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor végképp elszabadult a gyerekektől lenyúlt zánkai táborban.

Vályi István az édesapjáról vallott: „Soha nem tudtunk erről igazán beszélni, most se lehet” – videó

Vályi István őszintén beszélt az édesapjával való kapcsolatáról a Viasat3 Útközben elmeséled című műsorában. Elmondása szerint...

Ezek voltak a Sztárban Sztár All Stars legjobb pillanatai – fotók

A Sztárban Sztár All Stars hetedik élő adásában ismét garantált volt a felhőtlen szórakozás és az izgalom, ám egy versenyzőnek...

„Börleszkbe illő” – kibukott a sereghajtó ellen elhasaló Honvéd edzője + videó

Egykori kispestiek intézték el a fővárosiakat, akik már nem állnak feljutó helyen.

Nem éppen grófi cselekedet, de nem is gyermekgyilkosság

Gróf Dávid cselekedete, a labdaszedő fellökése hatalmas indulatokat korbácsolt az Újpest–FTC mérkőzés után.

Ez az 5 horrorfilm tényleg megtörtént: a valóságot mutatják be, döbbenetes, mik vannak

A horrorfilmek varázsa épp abban rejlik, hogy képesek elhitetni velünk, hogy amit látunk, akár meg is történhetne.

Teljes gázzal - Lewis Hamilton konyhai hátfala a 2026-os luxustrend csúcsa

Lewis Hamilton nemcsak a pályán híres a tökéletességről és a precizitásról, hanem az otthonában is ugyanazzal a lendülettel és...

Négy perc alatt eldől élet és halál kérdése

A legtöbben mégis közömbösen elsétálnak.

Sokkoló felvétel: fékezés nélkül gázolta el a 67 éves sofőr a zebrán áthaladó gyalogost Fóton

Az eljárásból kiderült, hogy elkerülhető lett volna az ütközés.

Államtitkár: Többezer hazai tanár fizetése haladja meg az 1 millió forintot

A teljesítményarányos bérezéssel már hatezer tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé - közölte a Belügyminisztérium...

Most érkezett: rettenetes baleset, felborult egy busz, nyolcvanan megsérültek és három halott is van

Egy szörnyű baleset rázta meg Szerbiát péntek délután, amikor egy Healthcare dolgozókat szállító busz felborult. A tragédia három...

0

Sport

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Ezt borzalmas lehet átélni - senki sem érti, mi történik Győrben

Azt már a nyáron lehetett sejteni, hogy alaposan meggyengült a csapat, erre azonban kevesen számítottak.

Az FTC kapusának tahósága tette igazán emlékezetessé az Újpest elleni derbit

A lila-fehérek 1–1-es döntetlent értek el a Bogár Gergő vezetése mellett kisebb botrányba fulladó meccsen.

Gróf Dávid megszólalt, miután fellökött egy labdaszedő kisfiút az Újpest–FTC-derbin

A magyar rekordbajnok kapusa azonnali piros lapot kapott tettéért.

Kerkezt kikövetelik a csapatból, Szoboszlai valamivel jobb érdemjegyeket kapott

Pocsék a Liverpool, miért lennének sokkal jobbak a csapat magyarjai?

Csodagólt sarkazott a 75 milliós 198 centis csatár

Kiválóan kezdte a szezont a nyáron igazolt csatár.

A Ferencváros kapusa ezért kapott piros lapot a derbin

Gróf Dávid, a bajnoki címvédő FTC hálóőre harmadik alkalommal lépett pályára a 2025/26-os szezonban az Újpest elleni fővárosi derbin. A korábbi magyar válogatott kerettagot az utolsó percben kiállították.

Kubatov Gábor is reagált az Újpest elleni derbin történtekre

Pozitívan is meg tudta közelíteni a látottakat a klubelnök.

Arne Slot a Manchester United elleni vereség után: Természetesen aggódom

Arne Slot és Van Dijk is megszólalt a Manchester United elleni találkozó után, amely a Liverpool sorozatban negyedik nyeretlen meccse volt.

Újabb Vasas-siker, nem tud nyerni a Honvéd, Szegeden szakadt meg a listavezető veretlenségi sorozata

Az NB III 12. fordulójában a Vasas II hét mérkőzésen nem talált legyőzőre, a Honvéd nem tud kimászni a veszélyzónából. Újra a tabella élén a Gyula, a Monor elszenvedte első idei vereségét.

Gróf Dávid is reagált a kiállítást érő mozdulatára

Az Újpest–Ferencváros bajnoki rangadó utolsó perceiben Gróf Dávid, a zöld-fehérek kapusa piros lapot kapott sportszerűtlen viselkedésért. A korábbi magyar válogatott kerettag felidézte a történteket.

Megint kikapott az ETO, a hajrában mentett pontot az Újpest, tovább menetel a Gyirmót

Az NB III 12. fordulójának kiesési rangadóján a négyszeres magyar válogatott támadó, Simon Krisztián gólja egy pontot ért az Újpest tartalékcsapatának Szombathelyen, az ETO Akadémia gólelőnyből szenvedett veres

Bulvár

Atomot robbantott a Karmelitában a magyar minisztérium: nagy a baj az orosz olajjal

Az orosz partnernek való kitettségből fakadó kockázat kivédése nemcsak Magyarország, de a régió érdeke is. Erre figyelmeztet az Energiaügyi Minisztérium egy háttéranyaga. Az aktualizált nemzeti klímatervből kider

Elhunyt a 98 éves bácsi, ami a végrendeletéből kiderült, az egész országot sokkolta

Mindenki ismerte, de senki nem sejtette, milyen titkot rejteget.

Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei

A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.

Hamarosan megkezdődnek az utalások: 51 ezer forintot kaphatnak egyes magyar családok

Fontos tudni, hogy a juttatást nem automatikusan folyósítják.

Elképesztő fordulat a nyugdíjasok számára: így számolja át a nyugdíjat a kormányzat

Miközben a nyugdíjkasszát a költségvetés legkülönbözőbb forrásaiból táplálják, a minisztérium portálunkkal közölte: a jövő évben a költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen

Példátlan történet az ATV-n, botrányos szerelmi történet derült ki

Elképesztő összegről van szó, elmenekült az egyik szereplő.

Bemutatják a babát a golden rertievereknek: a reakciójuk sírva fakaszt

Az első találkozásoknak mindig van valami varázslatos vonása. De ha kutyák és babák találkoznak, az mindig valami különleges.

A 91. percben kapott ki a Ferencváros, Gruber is betalált a Paksnak

Az NB III 12. fordulójában az FTC második számú csapata elszenvedte idei harmadik vereségét a Majos vendégeként, a Siófok fontos három pontot szerzett a Paks II ellen és kimászott a veszélyzónából.

Ilyen fanszőrzetért bolondulnak a férfiak, most elárulták

Szinte már tinikorunktól fontos kérdéssé válik, hogy mit csináljunk a fanszőrzetünkkel.

Angelina Jolie merész szettben lépett a vörös szőnyegre – mindenki őt nézte

Angelina Jolie nyitott hátú ruhája vitte el a show-t új filmje római premierjén. 

blogmorzsák

Káli, a szelíd óriás

Hogyan került hosszú út után Indiából Múzeumunkba egy elefánt csontváza?

Putyin aranyhídja

Én, kérem, nem állítom, hogy a budapesti csúcs el fog maradni. De azt állítom, hogy elmaradhat. Van rá esély.

0






0