Ezt olvasta már?

0

Most egy pécsi jobbikos képviselő hagyta faképnél a pártját

Hencsei Zsolt pécsi képviselő a közösségi oldalán tette közzé azt a bejegyzést, melyben közli, hogy párton kívüli, független jelöltként indul az országgyűlési választáson.

Mint ismert, a Jobbikot sorra hagyják ott a párt prominens politikusai, januárban a Jobbik debreceni elnöke közölte, hogy nem kíván Jakab Péter vezette pártban tovább tevékenykedni. Herpergel Róbert csakúgy, mint Hencsei Zsolt, szintén csak szűkszavú közleményt adott ki döntéséről.

 

Újabb jobbikos politikus döntött úgy, hogy pártonkívüli képviselőként indul Pécs 2-es számú választókerületében. Hencsei Zsolt ot 2019. október 13-án választották meg a Mindenki Pécsért frakció jobbikos önkormányzati képviselőjének. Főbb célkitűzései között a közbiztonság rendezése, az utak és a járdák állapotának felülvizsgálata, az önkormányzati ingatlanok állagának megőrzése és az önkormányzati bérlakások felülvizsgálata szerepelt. A jogi és a városfejlesztési bizottságban vállalt tisztséget. Hencsei két évvel ezelőtt azzal került az országos média figyelmébe, hogy a pécsi Szegfű Bálon együtt mulatott a DK pécsi irányításával, valamint az MSZP helyi vezetésével, sőt, a talpalávalót is a Jobbik helyi képviselője, Hencsei szolgáltatta. A Jobbik részéről – mások mellett – rész vett a bálon Gyi­mesi Gábor, a Jobbik pécsi elnöke is, aki a Zsolnay-negyedben kapott munkát a választások után, korábban pedig aktívan segítette a balliberális városvezetés kampányát. Gyimesi a DK-sokkal ült egy asztalnál, jobbján Nyőgéri Lajossal, az MSZP frakcióvezetőjével beszélgetett. Gyimesi a Bama.hu-nak elmondta, azért mentek el a szocialista párt rendezvényére, mert „meghívták” őket. Arra kérdésre, hogy nem okoz-e problémát az, hogy évekkel ezelőtt a Gyurcsány Ferenc által képviselt politika ellenében jött létre a Jobbik, azt válaszolta: ez nem ideológiai esemény volt.

Nem értem, mi ezzel a baj? Persze lehet ezt kiforgatni

 

– reagált. Majd a Bama.hu munkatársának felvetésére, miszerint el tudta volna képzelni három-négy éve, hogy a DK-sokkal és MSZP-sekkel bulizzon, úgy felelt: „Miért ne?”. A Bama.hu felidézte a Jobbik alapszabályából, hogy a párt „elsődleges feladata a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”.

 

Hencsei másik országos érdeklődést kiváltó ügye az volt, amikor nyilvánosságra hozta azt a felvételt, melyen azt látható, hogy tettlegesen bántalmazták az ATV munkatársát és a jobbikos képviselőket Pécs meszesi városrészében. Hencsei Zsolt, a Mindenki Pécsért Pécs-meszesi képviselője saját Fb-oldalán számolt be a történtekről. Ebben azt írja, hogy Gyimesi Gábor, a Jobbik pécsi önkormányzati képviselőjét és Szalai Péter bántalmazták és lökdösték a városrész önkormányzati irodájában. Oda azért mentek be, mert az rendhagyó módon vasárnap, az önkormányzati választás napján is nyitva volt és onnan többen élelmiszercsomagokkal léptek ki. Ezt szerette volna a helyi képviselő és a riporter tisztázni, amikor atrocitás érte őket. A tévés kamerájában kár keletkezett. A szabadpecs.hu cikkéből kiderül, hogy a riportert többször megütötték és megpróbálták elvenni tőle a kamerát, a képviselőt pedig kilökdösték a helyiségből.

 

Hencsel Zsolt nem indokolta döntését, így egyelőre nem tudni, miért lépett ki a Jobbikból és indul inkább független jelöltként.

 

Fotó: Facebook







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0






0