Ezt olvasta már?

0

Most kezdődik a nyomozás Berkecz feljelentése alapján

Még áprilisban, a választási kampány csúcspontján tett feljelentést az egykori Együtt politikusa, Berkecz Balázs ismeretlen tettesek ellen költségvetési csalás, illetve hűtlen kezelés, valamint hanyag kezelés bűncselekménye a pécsi költségvetés kapcsán.

"Elég valószínűtlen az, hogy míg - a rendelkezésemre álló információk szerint - 2017-et megelőzően legfeljebb 1,5 milliárd forintnyi rendkívüli önkormányzati támogatásra volt szüksége Pécs MJV Önkormányzatának, addig 2017-ben már 12,5 milliárd forint állami segítségre szorult, ezért felmerül, hogy vagy a korábbi években lehetett probléma Pécs önkormányzatának gazdálkodásával, és nem tükrözik az akkori dokumentumok a város hiteles pénzügyi helyzetét, vagy 2017-ben történhettek rendkívül felelőtlen gazdasági lépések, amelyek következtében nem tudtak a saját költségvetési rendeletük keretében maradni - írja blogján Berkecz Balázs."

Az áprilisi feljelentés a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányságon landolt, amelyik elfogultságot jelentett be. Így aztán átkerült az ügy Somogy megyébe, ahova a napokban hívták be Berkecz Balázst, kíván-e feljelentés-kiegészítést tenni. Berkecz ezt megtette, így augusztusban hivatalosan is elindult a nyomozati eljárás.

M. Z.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Váratlan üzemanyaghiány a budapesti repülőtéren, korlátozások léptek életbe

Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre -...

Magyar Péter: A forradalom ma nem más, mint a szabad választás

A Tisza Párt elnöke meggyújtotta a forradalom lángját a budapesti Nagy Imre téren.

„Szabályosan az egész ház remegett, az ajtó, minden” – a mostani csongrádi földrengés sokkal félelmetesebb volt, mint a korábbiak

A Szeizmológiai Obszervatórium mérése szerint az epicentrum Csongrád közelében volt, körülbelül 12 kilométeres mélységben. Többen...

Vigyázat, ne maradj le! Így alakul a kukaürítés az október 23-i hosszú hétvégén

A MOHU közölte, hogy az október 23-i négynapos hosszú hétvégén is a megszokott rend szerint szállítja el a hulladékot Budapesten és az...

A franciák ellen kezdi meg a világbajnokságot a házigazda magyar válogatott

A házigazda magyar női jégkorong-válogatott a franciák ellen kezdi és a norvégok ellen zárja a budapesti divízió I/A világbajnoki...

Egyre nagyobb bajban a Sopron: újabb vereség az Euroligában

A Sopron Basket hazai pályán 19 ponttal kikapott a Juhász Dorkával felálló török Galatasaraytól szerdán a női kosárlabda Euroliga...

„Csak a bűnösöket viszi el a cunami”- Őrült dolgok, amiket mélyen vallásos emberek mondtak

Egyeseknél a vallás kissé eltorzítja a gondolkodást, ahogy az alábbi tíz esetben is történt.

Percekkel az eutanázia előtt kapott erőre a 12 éves kutya, és még hónapokon át élt

Egy apró termetű, idős kutya története járta be a közösségi médiát, miután Luna, a 12 éves keverék néhány perccel az eutanáziára...

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt

Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.

Roy Keane kemény kritikával illette a Liverpool csapatkapitányát

A Manchester United legendájának, Roy Keannek nem tetszett a Pool csapatkapitányának, Virgil van Dijknak hozzáállása az Anfielden elszenvedett 2–1-es vereség után Rúben Amorim csapata ellen.

Gólparádé a Bajnokok Ligájában: itt nézheti meg a keddi játéknap összefoglalóit

Ha lemaradt volna a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapjának góljairól, itt bepótolhatja egy helyen.

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten

Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0