Munkát, pénzt is felajánlottak - egyre többen segítik a Balokány Ligetért Összefogást

Pécs Megyei Jogú Város a jövő héten hivatalosan is a civilek mellé áll.

Az elmúlt hetekben több cég is támogatásáról biztosította a Balokány-liget megújításáért együttműködő civil szervezeteket annak érdekében, hogy az elhanyagolt területből tényleg megvalósulhasson a tervezett városi civil és családi park. Az Összefogással jövő héten a pécsi önkormányzat is szorosabbra fűzi kapcsolatát.

- Mind jobban megmutatkozik, hogy a Balokány tényleg nagy és közös ügy Pécsett, hiszen sorra kapjuk a pozitív visszajelzéseket – mondja az Összefogás szóvivője. Berényi Zoltán tájékoztatása szerint a közelmúltban több helyi cég állt melléjük. Akad, amelyik anyagi támogatást ígért, egy vállalkozó pedig azzal kereste meg a civileket, hogy a területen álló, leromlott állagú épületet (amelynek a rendbetételére benyújtott pécsi pályázat egyébként még mindig elbírálásra vár) szívesen elkeríti, hogy ekképpen megóvják a további pusztulástól. A munkáról már egyeztetett is a park gondozásáért felelős városi céggel.

Február 8-án, szerdán, 14 órakor, a pécsi városházán sor kerül arra az ünnepélyes aláírásra is, amellyel az önkormányzat hivatalosan, írásban is kinyilvánítja, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segíti a civilek Balokány-ligetet érintő munkáját. Utóbbiak pedig e dokumentumban is vállalják majd a terület fejlesztését.

Az Összefogás képviselői a ceremónián bejelentik egy újabb, az eddigi programjaiktól egészen eltérő típusú akciójukat. Arról Berényi Zoltán egyelőre csak annyit mondott: biztosak benne, hogy a szóban forgó kezdeményezésükkel még jobban nyitni tudnak a pécsiek - elsősorban a fiatalok - felé, ami számos új csatlakozót jelenthet a Balokány ügyéhez.

BLÖ










0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0
0
0






0