Ezt olvasta már?

0

Mutatjuk a lehetséges törésvonalakat a jobboldali pécsi szövetségen belül!

A FIDESZ-KDNP-ÖPE szövetsége felfedte lapjait, már amennyiben a jelöltjeit tekintjük az őszi önkormányzati választások előtt. Ez azonban rengeteg kérdést felvet.

Első látásra a képlet egyszerű, hiszen egyéni körzetekben és listán is közösen indul a FIDESZ, a KDNP és az ÖPE. A lista első három helye a szokások alapján a polgármesterjelölté, illetve a két leendő alpolgármesteré, vagyis jelen esetben sikeres szereplés esetén Vári Attilát Decsi István és Kővári János segítené alpolgármesterként. Ugyan a napokban a jelenlegi városvezetéshez közeli médiában nagyon jól összefésült páros interjú jelent meg Várival és Kővárival, azért adódnak kérdések.

Nem is az, hogy például az önkormányzati média hogyan fogja feloldani azt a helyzetet, hogy eddig szinte karanténban tartotta Kővárit, most pedig erősen futtatniuk kell, hanem a rejtett törésvonalakra gondolunk. Ugyan a városvezetés némi huzavona után sokszor támogatta az ÖPE javaslatait - egyedüliként az ellenzéki padsorokból érkezők közül -, de Kőváriék markánsan kiállnak a mecseki uránbánya újranyitása ellen, és a bodai tervezett atomtemető ügyében is inkább a tiltakozók pártján állnak. A baj az, hogy a kormány viszont mindkét projektet szívesen látná, és az eddigi Fideszes városi többség is inkább a mély csöndben maradás politikáját választotta, vagyis nem ment szembe a kormánnyal. Ezt az ellentmondást azért nehéz lesz feloldani. A másik kérdés a rétestésztaként nyúló aquapark ügye, még helyszínt sem tudtak találni neki, hiszen Páváék a Füzes dűlőt tartják alkalmasnak, míg Kővári a Tüskésrét mellett kardoskodik. Az elektromos buszok ügye úgy tűnik, egyenesbe fordul, különösen annak fényében, hogy a kormány a közelmúltban jelentette be, jelentős összeggel támogatja a tömegközlekedés ilyen irányú fejlesztését.

Első látásra azt hihetnénk, hogy ellenzéki oldalon is markáns az egység, de azért még kérdés lehet, mit lép az LMP a jobboldali összefogásra, hiszen a baloldali összeborulásból - eddig - kimaradtak, most viszont a két nagy ellenében nincs esélyük egyéni körzetet nyerni, sőt, még listán bejutni sem nagyon. Ne feledkezzünk meg azokról a lehetséges független jelöltekről sem, akik egy-egy városrészben nagy népszerűségnek örvendenek, és könnyen boríthatják a papírformát, vagy éppen ők billenthetik a mérleg nyelvét valamelyik oldalra azzal, hogy a másiktól visznek el szavazatokat. Mindenesetre most már az Ellenzéki Szövetségnek is ki kell rukkolnia egy névsorral.

Ha már szóba került a lista! Az biztos, hogy a közgyűlés felállása, működése alaposan megváltozhat. Elég arra gondolni, hogy eddig az ellenzék szétszabdalt volt olyannyira, hogy egyikük sem tudott önálló frakciót alakítani, pedig csak három fő kell hozzá, most viszont közös lista révén sokkal több jogosítvánnyal rendelkezik majd az üléseken. Akárki is kerüljön ellenzékbe, a bal- vagy a jobboldal.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Vannak, akik gyanítják, idegen lények tették tönkre a Nasa űrszondáját

Szétszóródtak köztünk az idegenek, mint a pitypang szirmai?

Lezuhant egy amerikai Apache a Hormuzi-szoros térségében – bejelentést tett Trump

Trump közölte, hogy az Apache helikopter lezuhanása után a kétfős személyzet sértetlen.

Júliustól szigorítás jön az özvegyi nyugdíjaknál

Szűkül az ellátásra jogosultak köre.

Megszólalt sztrókjáról Harsányi Gábor: másodperceken múlott az élete

Karácsonykor lett rosszul a színészlegenda, fia lélekjelenlétének köszönheti az életét.

Orbán Viktor megtakarításai pár hónap alatt csaknem megduplázódtak

Orbán Viktor volt miniszterelnök az április 12-i választásokat követően nem vette fel az országgyűlési képviselői mandátumát, így...

Durva háború tört ki Bruce Willisék családjában: Demi Moore-t súlyos vádakkal illeti a volt veje

A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő...

Már az első három hónapban közel ötvenöt munkanapot voltak a levegőben a rendőrség „szemei”

Az idei első negyedévben máris rekordot döntött a rendőrségi drónos közlekedési ellenőrzések száma és üzemideje.

Nincs több olcsó készlet? Árakat emelt a kormány az üzemanyagnál

A kormány emelte a biztonsági kőolajtermék-készletekből kiadott benzin és gázolaj készletértékesítési árát, valamint a...

„Megmondtam neki, Bibi, jobb, ha óvatos leszel, különben magadra maradsz”

Donald Trump intézkedik a Közel-Keleten, miközben Izrael és Irán megállapodtak a légicsapások felfüggesztéséről, de szárazon tartják...

Magyar Péter törlesztette az adósságát, nem vett új lakást

A miniszterelnök befektetései is változatlanok. 2026 januárjához képest 3 millió forintról 5 millióra növelte készpénzállományát,...

Brad Pitt a divat fővárosában is magára vonta a figyelmet – púderrózsaszínben

Brad Pitt és párja, Ines de Ramon az elmúlt hétvégén romantikus pillanatokkal és stílusos megjelenésekkel hódította meg Párizst, ám a...

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0






0