Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
A jelenlegi magyar kormány nem csorbította a demokratikus alapjogokat - áll a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Professzorok Batthyány Körének közös állásfoglalásában, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
Mint írják, a világ sajtójában megjelenő, magyarországi "demokráciadeficitről" szóló "rágalmakat" egyre nagyobb megütközéssel olvassák, ezért szükségesnek tartják, hogy ők is megszólaljanak. Az állásfoglalást a Magyar Írószövetség és a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége, valamint a Professzorok Batthyány Köre szignálta.
"Szükséges, hogy mi, a magyar társadalom jelentős többségéhez tartozó értelmiségiek kinyilvánítsuk azok megnyugtatására, akik a nyugati demokráciákban Magyarország jövőjéért aggódnak, hogy a jelenlegi magyar kormány nem csorbította a demokratikus alapjogokat" - olvasható a közleményben.
A kormányt kétharmados parlamenti többséghez juttató szavazók nevében úgy fogalmaznak: ők különösen nagy felelősséget éreznek azért, hogy Magyarország ne szakadjon le Európa és az atlanti világ nemzeteinek demokratikus közösségéről.
"A vártnál nehezebb külső körülmények és néhány botlása ellenére a jelenlegi kormány továbbra is élvezi e többség bizalmát" - szögezik le. A magyar embereknek azt kell tapasztalniuk, hogy a legalapvetőbb demokratikus jogtól akarják őket megfosztani: attól, hogy maguk ítélhessenek kormányuk teljesítményéről, eredményességéről a szavazóurnáknál - hangsúlyozzák az állásfoglalásban.
mti

- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






A kormányunk melletti béke felvonulás világosan megmutatta hogy milyen arányban áll ki a Magya nép a kormány politikája mellet!!