Ezt olvasta már?

Most ötvenmillióért, jövőre már akár háromszázért is pályázhatnak a pécsi panelházak

A Zöld város keretében szinte naponta jelent be újabb lépéseket az Összefogás Pécsért Egyesület. Most a három hete belengetett társasházi költégcsökkentő progr...

0

NAV: december 21-ig lehet bejelentkezni az evába

Az újonnan bejelentkező adózók 2015. december 1-je és december 21-e között választhatják 2016-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.


hirdetés

Kifejtik, hogy az eváról szóló törvény hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni az egyéni vállalkozók a 15T103-as, a társas vállalkozók pedig a 15T203 számú adatbejelentő lapon tudnak a NAV adóigazgatóságain. Az adatlapok már december 1. óta letölthetők a NAV honlapjáról (http://www.nav.gov.hu), illetve papír alapon is hozzáférhetők a NAV ügyfélszolgálatain. Az eva szerinti adózást többek között a törvényi feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozók, egyéni cégek, betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, ügyvédi irodák és közkereseti társaságok választhatják legkésőbb 2015. december 21-ig. A bejelentkezés ugyanezen időpontig írásban visszavonható - olvasható a közleményben. A NAV kiemeli, hogy azoknak, akik 2015-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2016-ban is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újra bejelentkezniük. Ugyancsak 2015. december 21-éig, és szintén a 15T103, illetve a 15T203 számú adatbejelentő lapon lehet kijelentkezni az eva törvény hatálya alól. Az adózó köteles kijelentkezni, ha 2015. december 21-én nem felel meg az eva választására jogosító feltételeknek, például, ha ebben az időpontban adótartozása van. Az egyéni vállalkozók szintén december 21-éig - a 16JNY számú nyomtatványon - nyilatkozhatnak arról is, hogy a magasabb összegű ellátás érdekében a járulékokat az általánosnál magasabb - a minimálbér másfélszeresét meghaladó - alap után fizetik meg.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Veszélyes potencianövelőt tiltott be a Nébih

Betiltotta a BoomBoom férfi étrend-kiegészítő forgalmazását a Nébih. Az intézkedés a készítmény gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt...

Uniós államadósság - átlag alatt a magyar

Az euróövezetben és az Európai Unióban is nőtt a GDP-arányos államadósság az idei első negyedévben a tavalyi utolsóhoz képest....

FújI Elájulsz a leggusztustalanabb fagylaltoktól.

Unod már a vaníliát, a csokit és a puncsot? Sőt, már a bazsalikomos citrom sem hoz lázba? Akkor gyűjtésünkben biztosan találsz majd...

Tévét ad ki a Huawei, azon futhat először saját operációs rendszere

Nem egy újabb telefonnal, hanem különleges okostelevízióval rukkol ki a Huawei, pontosabban Honor almárkája augusztus elején. Bár a cég...

4 film, amit minden nőnek látnia kell a harmincas éveiben

Motiváló, erős nőalakokból nincs hiány a filmtörténelemben, legyen szó valós személyről vagy fiktív karakterekről....

Nem tudod mit vegyél fel egy nyári partihoz? Mutatjuk a szezon legjobb minikollekcióját

A COS márka ezúttal a nyári partikra fókuszálva jelentkezik pár különleges, új darabbal, amelyekhez mesés kampányképek is készültek.

Látott már ilyet? Kerekesszéket kapott a mozgássérült aranyhal - videó

Az eszköz segítségével sokkal tovább úszkálhat boldogan a halacska.

Hihetetlen fordulat: Ennyivel megúszhatják Hien rokonai

Az ügyvédek célja természetesen a teljes felmentés, de már most biztos: Ennél többet nem kaphatnak az embercsempészéssel vádolt rokonok...

Most kaptuk a hírt: földrengés rázta meg Athént

Az emberek az utcákra rohantak, annyira megijedtek.

V4NA: Salvini szívesen megszabadulna a selejtes kommunistától

"Abban bízom, hogy megszabadulhatunk ettől a selejtes német kommunistától, és visszaküldhetjük a saját hazájába", jelentette ki...

0

Sport

Nagy vereség lett a vége női pólósaink túl szívélyes keleti nyitásának

Az oroszok 17-12-re győzték le a magyar női vízilabda-válogatottat.

Rasovszky hányt, Gyurta rohamot kapott verseny közben

A vizes-vb leghosszabb távján, 25 kilométeren álltak rajthoz a magyarok, Rasovszkynak fel kellett adnia a versenyt.

Ez a bombanő nyerte a pesti vívó-vb első aranyát

Nathalie Moellhausen nemcsak a páston figyelemreméltó.

A Ludogorec lengyelje az edzője akarata ellenére rúgta el a büntetőt

Nagy szívességet tett ezzel a csatár a magyar bajnoknak, mivel kihagyta a tizenegyest.

Büntetést kap a Fradi elleni 11-est elnagyképűsködő lengyel focista

Edzője nem azért bünteti meg a Ludogorec játékosát, mert hibázott.

Takács Tamara: Sosem doppingoltam, valaki mérgezi a sportolókat

A világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara sztanozolollal bukott meg tavasszal, de ő tudja, hogy ártatlan, és nemcsak fellebbezett az ítélet ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), hanem a nyilvánossághoz is fordult.

Már saját csapata sem érti, hogy csinálja: Lewis Hamilton olyasmit művelt a pályán, hogy mindenki letette a ha...

Lewis Hamilton használt gumikon is képes volt új rekordot felállítani. Még a Mercedesnél sem értik, ez hogyan sikerülhetett neki.

Mindhárom magyar csapat továbbjutott az Európa-ligában

A Debrecen és a Honvéd döntetlent játszott idegenben, a Fehérvár és az FK Zeta mérkőzése gól nélkül ért véget.

A Racing Django futott be elsőként a Kékszalagon

Rendkívül gyenge szélben, több mint 15 óra kellett a győztes hajónak.

Újabb gigaajánlatot tett Neymarért a Barcelona

Úgy tűnik, a Barcelona tényleg vissza akarja szerezni Neymart.

Százszázalékos teljesítménnyel negyeddöntősek férfi pólósaink a vb-n

Utolsó csoportmeccsét is megnyerte Dél-Koreában Märcz Tamás együttese.

Román ellenfelet kaphat a Honvéd a következő körben

Eppel is pályára léphetett a Kajrat Almatiban.

0

Bulvár

Mutatjuk, milyen a hétköznapi luxus a vidéki Magyarországon

A Tóth Project épülete nem elérhetetlen, nem megfizethetetlen, mégis minden megvan benne, ami a minőségi élethez szükséges: A+ minősítés és a nagymama képkerete egy helyen, harmóniában.

Megterhelő péntek jön

Habár pénteken sem kell fronthatásra számítani, a változékony időben sokaknál jelentkezhetnek markáns humánmeteorológiai panaszok.

140 milliárd mérés igazolta: Japánt is megelőzte Magyarország

A Magyarországon működő 4G hálózatok letöltési sebessége kiemelkedő, a világon a 11. legjobb.

Nagy vereség lett a vége női pólósaink túl szívélyes keleti nyitásának

Az oroszok 17-12-re győzték le a magyar női vízilabda-válogatottat.

Több mint egy év után jóváhagyták, e hónap végére összeolvad a Vodafone és a UPC

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone Csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global leányvállalatait, így a UPC Magyarországot is.

Nem kellene szeretkezned, ha nem tudsz válaszolni erre a 3 kérdésre

Országonként változik, hogy mikortól hozhatják meg a fiatalok törvényes keretek között is a döntést, hogy nemi életet kezdenek élni. Az alsó korhatár persze még nem jelenti azt, hogy valaki testileg és lelkileg is készen áll, ha pedig az alábbi kérdésekkel nincs tisztában, jobb lenne előbb a szexuális edukációját csiszolni, mint a lepedők közé vetni magát.

Itt a botrányos MSZP-s közlemény, amit az MTI nem volt hajlandó közölni

A szocialisták Lex Simonka kezdetű közleményét az MTI nem volt hajlandó lehozni csütörtökön, mivel szerintük a szabályzatukba ütközik.

Százezrekre büntette az iskola a rákot legyőző anyukát, aki szünidőn kívül ünnepelte gyerekeivel gyógyulását

A vezetőség szerint ez nem olyan rendkívüli körülmény, amely miatt a gyerekek hat napra kimaradhattak az iskolából.

Ritka veszély fenyegeti a magyar autósokat, figyelmeztetést adtak ki

Jobban teszi, ha a következő hetekben a szokásosnál is óvatosabban vezet!

Tényleg árt a testednek a szénsavas víz? Utánajártunk.

Azt már azért mindannyian tudjuk, hogy a szénsavas üdítőket kerülni kell, mint ördögnek a keresztet rosszat tesznek a fogaknak, a csontoknak, a gyomornak, a zsírpárnákat pedig kifejezetten segítik. De mi a helyzet a szénsavas ásványvízzel? Maga a szénsav is okozhat károkat, vagy a bubis víz teljesen ártalmatlan?

blogmorzsák

6 jel, hogy problémás az alkoholfogyasztásod

Nehéz beismerni, hogy bizony gondunk van az alkohollal. Íme néhány jel, amire érdemes figyelni.

Terézvárosi kupleráj: óriás dildó a kocsi alatt

„Egyik olvasónk küldte be ezeket a kissé meghökkentő fotókat.“

Tarantino Star Trek mozija egy Ponyvaregény lesz az űrben?

A rendezőnek határozott elképzelése lenne az általa rendezett Star Trek moziról.

Lopott, csalt a kalózlegenda, mégis örültek neki

Johnny Depp súlyos beteg gyerekeket látogatott meg egy kórházban, mosolyt csalva az arcukra, örömet lopva a szívükbe.

„Amikor azt hittem, rákos vagyok“

Amikor az ember a poklot járja meg a bizonytalanság miatt, és még az orvosok közönyével is meg kell küzdenie.

Miért nem lehet simán szakítani?

„Miért mocskol még a szakítás után két hónappal is, ahol csak ér?“

Mit csinál egy tanár nyáron?

Hálálkodik? Unatkozik? A gyerekek hiányoznak neki? Íme, egy átlagos általános iskolai tanár tipikus nyara.

Miért ment ki a divatból a sírig tartó szerelem?

Egész életen át tartó párkapcsolatban megélni a szenvedélyt és a stabilitást nehezebb, mint pórázra kötni egy pillangót.

Mit játsszunk a gyerekekkel utazás közben?

Rövidebb utazás közben is unatkozhatnak a gyerekek, íme pár ötlet, mivel foglaljuk le őket.

Ez a 21. század legnép­szerűbb brit rádióslágere

Nagyívű, de nem épp vidám dal. A britektől nem is várnánk mást.

TOP 3 last minute úti cél a nyárra

Még nem tudod, merre indulj a szabadságod alatt?

0






0