Nagy sikert aratott a kutyás családi nap Pécsett
30 kutya, 150 látogató, több raklapnyi adomány – röviden így foglalható össze az azesemény, melyet a hétvégén tartott a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány és az RG-STÚDIÓ. Az alapítvány menhelyén a két szervezet „Egy nap a négylábú barátokért” címmel szervezett programot.
Annak fő céljai az adománygyűjtés mellett a menhelyi örökbefogadás és a felelős állattartás népszerűsítése voltak.
Ez volt a Morpheus eddigi történetének legnagyobb szabású eseménye – összegez a menhely vezetője, aki egyben az alapítvány kuratóriumi elnöke is. Németh László felidézi, hogy a szervezet 2018-ban alakult, de már legalább egy évtizede segítenek kutyákon. 2018-ban Bogádon nyitottak menhelyet, majd 2019-ben átköltöztették azt a pécsi Szigeti tanyára. Azóta ez utóbbi központból foglalkoznak kóbor és bántalmazott állatok mentésével, állategészségügyi ellátásával, elhelyezésével és örökbe adásával.
– Örök problémával küzdünk – mutat rá a szakember. – Évekkel ezelőtt is sok volt a felelőtlen állattartó, és sajnos azóta se javul a helyzet. Olyanok is gyakorta fogadnak be kutyát, akik nem gondolkodnak hosszú távon – például egy idő után elköltöznek külföldre, a háziállatukat pedig leadják. Valamennyi leendő gazdinak alapból tudomásul kellene vennie, hogy a kutyatartás nem csak örömöt ad, de felelősséget is jelent. Nélkülözhetetlen, hogy törődjön az ebbel, és mivel alapból az sem szófogadó állat, bizony tanítania is szükséges!
A Morpheus-nál 55 kutya jelentené a teltházat, és most is magas a létszám: a 48 ex- kedvenc közül 18 jelenleg ideiglenes befogadóknál van, 30 pedig a menhelyen. Az RG-STÚDIÓ az alapítvány elkötelezett munkája és a szűkös körülmények láttán döntött úgy, hogy a segítségükre siet:
– Habár a mi cégünk egészen más területtel, online marketinggel foglalkozik, évek óta hagyomány, hogy segítünk arra rászorulóknak – meséli Schmidt Zsuzsanna, az RG-STÚDIÓ ügyvezetője. – Mivel sok munkatársuknak van háziállata, sőt Betti kolléganőnk Mazsi kutyája pont a Morpheus-tól való, ezúttal az alapítvány mellé álltunk. A menhelyen nincs áram, rossz út vezet oda, számos kutyának speciális tápra van szüksége, fogyóeszköz a póráz, az itató – szóval úgy gondoltuk, hogy egy közösen, jól szervezett eseménnyel sokat segíthetünk nekik.
Az „Egy nap a négylábú barátokért” programjában a felelős állattartásról szóló előadás, kutyakiképzés-bemutató, kutyakozmetikai tippek, tápválasztási tanácsadás, közös kutyasétáltatás és többféle gyermekjáték is szerepelt. A másfél száz érdeklődő a szakértőktől közben számos hasznos tanácsot is kapott az örökbefogadáshoz, pl. a kerítés szükségességéről és a magasságának meghatározásáról, az ivartalanítás fontosságáról, valamint arról, hogy a menhelyi kutyákban miként építhető ki a bizalom.
Az eseményre kilátogatók nagyon élvezték a sokszínű programot, aminek a szervezők éppúgy örültek, ahogy az összegyűlt jelentős pénz- és egyéb adománynak (tápok, pórázok, itatók, konzervek stb.) is. A Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány vezetője azt reméli, hogy ezután évi 3-4 alkalommal is sikerül sort keríteni hasonló nagyságrendű családi napra. Az biztos, hogy a hétvégi segítőik nem engedik el a kezüket: az RG-STÚDIÓ úgy tervezi, hogy honlapot készít az alapítványnak, segít az online marketingjében, sőt az 1%-os kampányában is.
További információ:
• Németh László kuratóriumi elnök, Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány
Tel.: +36 70 634 4218;
• Schmidt Zsuzsanna ügyvezető, RG-STÚDIÓ
Tel.: +36 30 480 2747.
A szervezők külön köszönik a támogatók hozzájárulásáta rendezvény megvalósulásához:
Magtárház, Barkácsoázis Kft., Bolko-Print Kft., Veres Viktor grafikus, Seven Sun
Szolárium és Infratrainer Stúdió, Global DJ-shop, PicMe, PTI Communications Kft., Pacsi
Állateledel és Felszerelés, Happy Dog's Kutyakozmetika, Pécsi Kutyás Grund, Rádió1.
hírek innen, onnan
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó
Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.
Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben
Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.
Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon
„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Hősies küzdelem a pálya szélén: madarakat nézett az edző, csak a sajtós dekoltázsát ne kelljen.
A videó már bejárta az egész világot.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






