Ezt olvasta már?

0

Nagy ugrás a Tiszába!

Ismét közös vízbeugrásra hívja az ország településeit és közösségeit a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete július 9-én, az európai folyók és vizesélőhelyek megünneplésére. A WWF Magyarország központi eseménye Tiszalökön lesz, a PET Kupa versenyző hajóinak beérkezése után.

illusztráció

Több mint egy évtizedes hagyomány egy nagy, közös csobbanással ünnepelni az európai folyókat és vizesélőhelyeket. A WWF szervezésében Magyarország idén is csatlakozik a kihíváshoz, és az ország településeit ugrásra szólítja július 9-én délután 3 órakor - tájékoztatta az MTI-t szerdán a szervezet.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése. Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet az éltető vizekre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

A WWF a tavalyihoz hasonlóan idén ismét felhívást tett közzé Magyarország települései és közösségei számára, hogy rendezzék meg a saját Nagy Ugrásukat. A résztvevő települések vagy közösségek között verseny indul, hogy kiderüljön, "a Nagy Ugrás hol veti a legnagyobb hullámot". Azok a települések, amelyek nem közvetlenül vízparton fekszenek, társulhatnak másokkal egy nagy, közös csobbanásra.

A WWF Magyarország idén Tiszalökön rendezi meg a saját Nagy Ugrását, mivel ebben az évben július 1-jétől 9-ig tart, és ezen a településen ér véget a PET Kupa, mely során a versenyzők olyan úszóalkalmatosságokkal csorognak le a Tisza egy szakaszán, amelyeket a folyó vizéből és környékéről összegyűjtött PET palackokból építenek. A PET hajók "kalózai" menet közben több tonna hulladéktól tisztítják meg a folyót.

A Nagy Ugrás tiszalöki programjai már délelőtt elkezdődnek a strandon, az érdeklődőket többek között strandfociversennyel és interaktív, magyarországi vizekkel kapcsolatos óriás társasjátékkal, az ugrás előtt pedig vízipisztolyos "bemelegítéssel" várják.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Miből fog élni Orbán Viktor?

A leköszönő miniszterelnök elveszíti mindkét jól fizető állását, de búcsúpénzként kiutalnak még neki bruttó 38,8 milliót. A...

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.

Elfelejtheted a hagyományos kávét: ez az ital rendbe teszi a beleidet és a refluxot is csillapítja

Sokan minden nap kávéval indítanak, még akkor is, ha közben puffadás, gyomorégés vagy reflux kínozza őket. Pedig létezik egy egyszerű...

Milyen gyakran kell WC-re járni? Egy kutatás feltárja, mikor van ok aggodalomra

A mindennapi rohanásban általában kevésbé figyelünk arra, milyen gyakran járunk WC-re, pedig egy friss kutatás szerint a székletürítés...

A vér szerinti családját keresi Siófokon az Amerikába örökbe adott Sándor – Az édesanyja 41 éve mondott le róla

Alexander idén nyáron lesz 41 éves. Siófokon született, akkor még Sándorként, ám az édesanyja olyan helyzetben volt, hogy lemondott a...

Iványi Gábor nem ambicionálja a köztársasági elnöki pozíciót

Azt mondta, nem hiányzik az élettörténetéből és nem akar megküzdeni érte.

Undorító szag, tönkretett termés - egyre több kertben felbukkanó „betolakodó”

A büdös poloskák ellen sokan már most keresik a megoldást, és bár elsőre vegyszerekhez nyúlnánk, a válasz sokkal inkább a...

Nem akartam szoptatni és nem is szoptattam. És akkor?

Mi történik, ha egy anya tudatosan úgy dönt, hogy nem szoptat? Egy személyes vallomás arról, hogyan válik egy egyszerű döntés...

Accor: megjöttek az idei első negyedéves eredmények

Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja 2026 első negyedévére 1 313 millió eurós bevételről számolt be, ami változatlan...

Fájhat a beígért vendégmunkás-tilalom, a hazai munkaerő-tartalék egyelőre csak papíron létezik

Programja szerint a Tisza Párt június 1-től megtiltaná a vendégmunkások tömeges behozatalát, helyettük a hazai inaktívakra támaszkodna....

9 híres nő, aki vállalja, hogy szereti az egyéjszakás kalandokat

Egyéjszakás kalandja sok embernek volt, van és lesz is, mégpedig nemtől függetlenül…

Profi sziklamászó zuhant a halálba, tíz napot még szenvedett

Tragikus balesetben életét vesztette Will Stanhope, miután 20 métert zuhant egy népszerű mászóútvonalon. A profi sziklamászó a kanadai...

0

Sport

Lökés miatt kiállították a kapust, aki ezután idegből brutálisan leütötte az ellenfelét

Így valószínűleg a piros lap mellé egy eltiltás is jön majd.

Katasztrófa és fáradtság: nagy az aggodalom Győrben az NB I aranycsatája közben

Továbbra is a Győr vezeti az NB I-et a Fradi előtt, már csak két forduló van hátra.

Eltűnt a politikai védőháló, sorra inognak meg a magyar sport vezetői székei

Hiába volt a kikövezett az út, még az elmúlt másfél évtizedben sem volt biztos recept a megfelelő sportvezetőre.

Drámai véget ért Pécsi Ármin talán sokáig utolsó Liverpool-meccse - videó

Könnyen lehet, hogy a Liverpool magyar kapusa, Pécsi Ármin az U21-es gárda Crystal Palace elleni, tizenegyesekkel elveszített mérkőzésén védte hosszú ideig utoljára a Vörösök kapuját.

A világ legjobbja nem jön Budapestre, elődje nem akarja a Győr nevét látni

Sosem történt még ilyen a női kézilabda Bajnokok Ligája új lebonyolításában.

A maratonfutás új világrekordere elárulta, mit reggelizett a világcsúcs előtt

Nincs semmi különleges Sabastian Sawe reggelijében.

12 éves Gerrard legendás Chelsea elleni elcsúszása

A Liverpool csapatkapitánya elcsúszott, aminek következtében a szezon végén nem lett bajnok a Pool.

A nagy Sallai-döntés heteken belül megszülethet: Angliába igazolhat a törökök szerint

Török sajtóhírek szerint Sallai Roland ügyében a szezon végén születik döntés a Galatasaraynál - és nagy valószínűséggel Angliában folytatja pályafutását a magyar válogatott játékos.

Sallai Roland órási ünneplést csapott a bajnoki döntő után – pedig nem is játszhatott volna?

A Galatasaray már a következő fordulóban bebiztosíthatja a bajnoki címét.

Neked való az 500 eurós szupercipő, amiben megfutották a maratoni világcsúcsot?

Szuperkönnyű, szupergyors és szuperdrága az Adidas új cipője, amiről most mindenki beszél.

A szezon végén minden légiósától elköszönt a magyar élvonalban ezüstérmes csapat

A Magyar Kupa-aranyérmes Békéscsaba viszont magyar válogatott kerettagjaival hosszabbított.

Bulvár

Mellkisebbítő műtétre ment a lány: aztén a barátja észrevette, valami más is hiányzik

Törökország a plasztikai beavatkozások fellegvára, ahová világsztárok is gyakran utaznak, hogy elvégeztessék magukon a legújabb technikákkal, viszonylagosan kedvező áron kínált szépészeti műtéteket. Most egy fi

Fontos döntés született, példátlan hír jött a Fidesz háza tájáról

Újabb hírek jöttek a Fidesz háza tájáról.

Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a sorra kerülő meghallgatásokra

Valóban levelet küldött Mészáros Lőrinc Magyar Péternek. A leendő miniszterelnök a közösségi médiában reagált az ország leggazdagabb emberének üzenetére. Mi történt? Magyar Péter megerősítette, hogy levelet

Még a máriatövisnél is jobb: ez a zöldség tehermentesíti a májat, igazi méregtelenítő csodaszer

A máj egészsége kulcsfontosságú, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla a mindennapokban. Pedig ha ez a szerv túlterhelődik, annak az egész szervezet látja kárát.

Változott a terv: nem fizet osztalékot Mészáros Lőrinc bankja, a leggazdagabb magyar rengeteg pénztől esik el

Az MBH Bank közgyűlésén a részvényesek arról döntöttek, hogy az idei évben elmartad az osztalékfizetés. Az erre szánt nagyjából 40 milliárd forintot a 2026-os eredménytartalékba helyezik. A döntést az uniós fo

Ez az 5 csillagjegy lesz 2026 májusának legnagyobb nyertese

2026 májusa csendes, de annál erőteljesebb fordulatokat hoz: néhány csillagjegy számára most végre beérik a korábbi munka gyümölcse, és elindulhat egy igazán szerencsés időszak.

A fizikai átlagórabér 6,2 százalékkal, a középvezetők fizetése 8,9 százalékkal emelkedett 2026 első negyedévében

Az idei első negyedévben 2390 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez a szint 6,2

Ökológiai katasztrófahelyzet alakulhat ki: a Tiszából 90 centiméternyi víz tűnt el

Több Tisza holtág is kiszáradáshoz közeli állapotba került. Az aszály tovább tart, nagyobb mennyiségű eső nem várható a napokban.

Ráthonyi-Palácsik Tímea ezért nem nyúlhat Andy Vajna örökségéhez: nem fér hozzá a hatalmas vagyonhoz

Ráthonyi-Palácsik Tímea elmondta, egy vagyonkezelő cég kezelni Andy Vajna örökségét, ő nem rendelkezik vele szabadon.

0






0