Navracsics: egy idő után visszaüt a Magyarországgal szembeni fellépéssorozat
Navracsics Tibor szerint a Magyarországgal szemben folytatott fellépéssorozat egy idő után visszaüt annak kezdeményezőire. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt az m1 Az Este című műsorában mondta hétfőn.
A politikus véleménye szerint a baloldali pártok között sincs konszenzus abban, hogy meddig kell elmenni a Magyarország elleni fellépésben. Mint mondta, meggyőződése, hogy a Magyarországgal szemben folytatott fellépéssorozat egy idő után visszaüt a kezdeményezőkre, "főleg, ha már nyilvánvalóan indokolatlan dolgokról van szó". A tárcavezető hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "nekünk magunknak is meg kell vizsgálnunk, tettünk-e olyat az elmúlt időszakban, ami miatt lejt a pálya". Megjegyezte azonban, hogy egy több éve halmozódó problémáról van szó, ugyanis az elmúlt 8-9 évben a magyar kormányok sok olyan lépést tettek, amellyekkel kapcsolatosan az EU gyanakvással figyeli a magyar kabinetek cselekedeteit.
Navracsics Tibor ennek ellenére abban bízik, hogy a kormány a lényegi elemeit minden törvénynek meg tudja majd védeni. Hozzáfűzte, hogy a gazdasági helyzet javulása és az Európai Bizottsággal való folyamatos párbeszéd nyugtatni fogja a kedélyeket.
Arra a kérdésre, hogy Magyarország a megszületendő uniós pénzügyi paktumhoz való csatlakozás esetén részesedhet-e a biztonsági keretből, azt válaszolta: tudomása szerint ez a döntés még nem született meg.
Ugyancsak kérdésre válaszolva a miniszterelnök-helyettes kifejtette: Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse egy sajtótájékoztatón valóban tett utalást arra, hogy ő a maga részéről politikai előfeltételeket is szükségesnek tart a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdéséhez, de ezt az álláspontot a magyar kormány hivatalos formában még nem kapta meg. "Lehet, hogy a bizottságnak már van egy ilyen álláspontja, de ezt hivatalos formában nem közölték még velünk" - mondta Navracsics Tibor.
mti
hírek innen, onnan
Karácsony: A főváros a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
A főpolgármester nem tud arról, hogy lenne döntés a haladék meghosszabbítanásáról vagy más megoldás születne a kérdésben.
Szabadulnának az amerikai függéstől, de képtelen helyzetben van a forradalmat hirdető ország
Új kereskedelmi szövetségekkel és ázsiai nyitással próbálja csökkenteni országa függőségét az Egyesült Államoktól Mark Carney...
„Aki lopott, azt számoltassuk el, de ne lángszóróval essünk neki a rendszernek”
Vagyonadó lesz Magyarországon, de még biztos, hogy nem jövőre.
Kiakadt a Fidesz Magyar Péter döntésén, kicsinyes bosszúnak tartják
A Fidesz felháborodással értesült a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökének kirúgásáról, akinek az „egyetlen bűne” az...
Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések
A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a...
A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán
Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági...
Új lopás elleni funkción dolgozik az Apple az iPhone-ok védelmében
Az Apple új biztonsági megoldást fejleszt, amely megakadályozhatja az iPhone-ok hirtelen elrablását.
Karácsony Gergely: Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné válik
A Magyar Államkincstártól 60 nap haladékot kapott a főváros a szolidaritási hozzájárulás befizetésére, de ez a haladék a jövő héten...
Ganxsta Zolee újra szerelmes: a párja az üzleti életben is inspirálja
Ganxsta Zolee újra szerelmes: titokzatos párja nemcsak boldoggá teszi, hanem az üzleti életben is inspirálja.
Itt van Magyar Péter válasza arra, hogy jöhet-e melegházasság Magyarországon?
Magyar Péter miniszterelnök kedden az országgyűlési ülés szünetében állt a sajtó elé. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a...
Magyar Péter elárulta a Blikknek: ennyi esélyt lát arra, hogy az összes uniós forrást sikerül lehívni a nyár végéig
Magyar Péter miniszterelnököt a parlament keddi tárgyalási napján kérdeztük arról, hány százalék esélyt rá arra, hogy a szűk...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






