Ezt olvasta már?

0

Négyből három: Pakson nyert a Pécs

Rossz kezdés után összeszedtük magunkat a Paks ellen, és a második félidőben szinte végig vezetve nyertünk.

Atomerőmű SE - Pécsi VSK-VEOLIA 84-91 (18-15, 25-30, 21-22, 20-24)

Férfi Kosárlabda NB I. középszakasz, 4. forduló. Paks, ASE Sportcsarnok, 500 néző

 

Paks: Ruják 4, Hnds 24/12, Barnies 13/9, Eilingsfeld 15, Guinn 5/3. Csere: Ogunyemi, Tarrant 12/3, Medve 11/9, Garamvölgyi. Edző: Schmidt Béla. PVSK-Veolia: Durham 25/3, Brooks 8/3, Antóni 15/9, Budimir 25/6, Harazin 6. Csere: Supola, Bíró O. 6/3, Simon K. 6 Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Nem úgy indult a Paks elleni mérkőzésünk, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, az biztos. Vagy legalább is nem úgy, mint a nagykönyv pécsi kiadásaiban, merthogy az ASE szurkolói viszont kifejezetten jó kedvvel figyelhették azt, ami a pályán történik. Nevezetesen, hogy egymás után esnek be a hazai triplák, ennek köszönhetően pedig a Paks tíz ponttal el is húzott 4-5 perc alatt. Szerencsére azonban Csirke Ferenc időkérése hatásosnak bizonyult, a paksi ponteső ugyanis egycsapásra elállt, mi viszont apránként elkezdtünk felzárkózni.

Ez olyan jól ment, hogy a második negyedben elég hamar át is tudtuk venni a vezetést, köszönhetően annak, hogy Budimir és Durham igazi vezérekként álltak a csapat élére – meg annak, hogy bizony Bíró Olivér is a legjobbkor süllyesztett el egy triplát, vagy épp Simon remek ütemben szerzett kosarat. Persze kellet is a csapatmunka, még tán jobban, mint egyébként, Marino Sarlija ugyanis csak csücsült a padon ezen az estén, nem tudta ugyanis vállalni a játékot. Viszont nélküle is nagyon harapósak voltunk, és ha már egyszer nálunk volt az előny, nem hagytuk azt veszendőbe menni. Akkor sem, amikor a félidő végén egyenlítettek a hazaiak – a slusszpoén, így a félidei vezetés is a miénk volt.

A második húsz perc pedig már olyan forgatókönyv szerint zajlott, ami az idő előrehaladtával egyre inkább vált Oscar-gyanússá, legalábbis a számunkra. A vezetés ugyanis folyamatosan nálunk volt. Igaz, hogy nem sokkal, de arra éppen elég volt, hogy a paksiak fussanak az eredmény után, az ő idegeiket őrölj a helyzet. Nálunk pedig mindig akadt valaki, aki a nehéz pillanatokban ott volt, ha kellett. Mondjuk legtöbbször ez Durham vagy Budimir volt, de azért Brooks lepattanóira is nagy szükség volt. Meg Antóni Csanád utolsó percekben bevágott két triplájára is! Merthogy, amikor kezdett meleg lenni a pite, Csaszi bizony a legjobbkor jött gyilkos hármasaival. Ami egyébként győzelmet jelentett, ezen a hihetetlenül fontos és nehéz mérkőzésen.

Ez azt is jelenti, hogy a középszakaszban eddig lejátszott négy mérkőzésünkből már a harmadik győzelmünket arattuk, így nem is csoda, hogy jelenleg vezetjük a középházat.

Csirke Ferenc: - Gratulálok a csapatomnak és a szurkolóinak! Ez volt az egyik legnagyobb győzelmünk idén, mert a bemelegítés előtt tudtuk meg, hogy Sarlija nem tudja vállalni a játékot. Aki kosárlabdázik, az tudja, hogy milyen nehéz lereagálni ezeket a helyzeteket. Ami külön öröm számomra, hogy egy olyan csapatot, akinek ez a külön erőssége, le tudtunk győzni gyors indításokkal. Végül is ez volt a győzelmünk kulcsa. Azért sokat szenvedtünk a Paks váltásaival, de küzdöttünk, harcoltunk. Még egyszer köszönöm a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket Paksra!

 

Forrás, fotó: pvsk-panthers.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Politikai paranoia döntheti dugába Ursula von der Leyen legnagyobb húzását

Hatalmas fellendülést vár az Európai Bizottság attól a megállapodástól, amelyet egy negyedszázadon keresztül próbáltak összehozni,...

Mitől különlegesek a decemberi babák? Ebben a hónapban születni külön ajándék: 5 meglepő tudományos érdekesség

A decemberben született babák már érkezésük pillanatától ritkaságszámba mennek, hiszen ebben a hónapban jön világra a legkevesebb...

Elképesztő, és néha komikus csalásokkal buknak le magyar tanulóvezetők

Olyan trükköket vetnek be néhányan a Kresz-vizsga megúszása miatt, hogy el sem hinné az ember. Pedig ezt aztán tényleg csak meg kell tanulni.

Itt a MÁV rendkívüli közleménye a délután történt súlyos vonatincidensről

December 4-én délután súlyos incidens történt a székesfehérvári vasútvonalon, ami miatt menetrendi változásokra és hosszabb utazási...

Az apuka megtiltotta a kínosan viselkedő anyósának, hogy ajándékot vegyen a gyerekeknek karácsonyra

Egy férfi a Reddit fórumán osztotta meg történetét, amelyben arról számolt be, hogy 17 éve él együtt feleségével, és két gyermekük...

Meglepő, miben lépett nagyot előre Magyarország

Folytatódott az utóbbi években látott tendencia, például egyre kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is – derül...

Bukarest után Kolozsvár: Trumpék újabb romániai városban terjeszkednek

A hivatalos bejelentés jövő februárra várható. Mi történt? Luxushotelt, lakóparkot, bevásárlóközpontot és golfpályát is tervez a...

Óriási olajbiznisz a küszöbön? A MOL a Lukoil fél világát megveheti

Hivatalos bejelentés nincs, de az értesülések szerint a magyar MOL is vevő, vagy a vevők egyike lehet.

E-matrica 2026: nem csak az árak, a díjmentességre jogosultak köre is változik

Mutatjuk a legfontosabbakat és a 2026-os e-matrica árakat!

Kevesebb a túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

Folytatódott az utóbbi években látott tendencia, például egyre kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is – derül...

Politikai paranoia döntheti dugába Ursula von der Leyen legnagyobb húzását

Hatalmas fellendülést vár az Európai Bizottság attól a megállapodástól, amelyet egy negyedszázadon keresztül próbáltak összehozni,...

„A kisfiúnak makk volt az orrában” – Igaz orvosi történetek

Minden orvosnak vannak egészen elképesztő munkahelyi történetei, az alábbi esetekben azonban a páciens végig igazat mondott.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják

Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0